Browsed by
Hónap: 2010 május

Heti powersong: 30Y- Rajzszöggel középre

Heti powersong: 30Y- Rajzszöggel középre

 11 

A magyar alter-rock zenei világ egyik legeredetibb szövegvilágú zenekarának a 30Y-nak 2006-ban megjelent második lemezéről, a Csészényi térről ajánlom most az egyik húzóslágert, a Rajzszöggel középre című nótát, amely talán ismerős lehet a rádióból is, amennyiben hallgatsz MR2-t vagy Radiocafe-t.

Beck Zoli énekes eredeti és sok mondanivalóval bíró szövegeket ír. Sosem gondoltam volna, hogy egy szám szövegébe bele lehet tenni a “permetszer” szót úgy, hogy az ne komikus legyen, hanem globális koherenciát tekintve sírhatnékosan elszomorító.

Az apám azt mondja majd,
majd hogyha hallja,
ez olyan dal hogy,
tényleg
mind azt akarja,
az angyalok az égbe’
kérlelik apámat,


Olvass tovább! »

8 km futás

8 km futás

 9 

– 46′ alatt
– soundtrack: Slash – selftitled

Vasárnap délelőtt, amikor az istenfélő emberek templomba igyekeznek, felhúztam a futócipőt és a Fundoklia-völgy felé vettem az irányt. Ezúttal nem arra mentem, amerre Rrrókával szoktunk, hanem már az elején ráfordultam a tanösvényre, minél több zöld, minél kevesebb civilizáció, ugye.

A tanösvény gyönyörű, hullámzó árvalányhaj* mező közepén húzódik, gondoltam is, hogy ha ezt tudom tizenvalahány évvel ezelőtt, most gazdag ember lennék, mert a ’90-es évek elején aranyárban mérték Erdélyben, cserkészéknél az árvalányhaj bokrétát, ami a kalpagot hivatott díszíteni. Védett növény, persze, úgyhogy hamarabb tépdesném önnön mellszőrzetemet, mint e faj példányait.

Árvalányhaj ide …

Olvass tovább! »

Reggeli próbafutás

Reggeli próbafutás

 9 

Reggel valamiért úgy ébredtem, hogy ma én futni fogok. Ez ugye elég furcsa érzés, mert az IT-szalagom nincs még rendben, de valamiért azt súgta egy hang, hogy kenjem be varázskrémmel, nyújtsak-melegítsek, és induljak el egy mérsékelt hosszúságú, lehetőleg dombmentes körre.

Betömtem némi vajas-lekváros kalácsot, és pár perc nyújtás után, hatkor már az utcán is voltam. Nagyon párás, de napsütéses idő, nosza fussunk.
A Sárd utcai útvonal tűnt  a legszimpatikusabbnak, végig kelet felé a szánsájnba lehet futni, a végén van csap is, és oda-vissza csak 8 kiri, egyetlen emelkedővel. Odafelé teljesen jó ötletnek is tűnt, bár érzem, hogy kijöttem a …

Olvass tovább! »

Futókutya-fotókutya: Egy sárkefe sportos élete

Futókutya-fotókutya: Egy sárkefe sportos élete

 25 

Domesticdragon megírta nekünk kedves (futó)kutyája, Morzsi történetét.

"Itt van az én kunkis történetem:

2003 őszén költöztünk egy Cserhát-aljai kis faluba Budapestről. Nagyon klassz környék!
Azon a télen egyik délután különleges vendég érkezett egy sárkeféhez hasonlatos kutyus személyében.Esett az eső,hideg volt a küszöbömön toporgott és nézett rám azokkal a gyönyörű barna szemeivel.
Azonnal megszerettem Őt. Megfürdettem,megetettem. A délután hátralévő részében bárhová mentem a lakásban utánam jött, ha hívta a természet udvariasan kikéredzkedett én meg ki is kisértem. Visszanézett rám, mire mondtam neki: csináld csak, de utána gyere vissza.
A párom későn jött aludtunk mikor benyitott a lakásba. Furcsa látvány tárult



Olvass tovább! »
Heti powersong: Volbeat – The Garden’s Tale

Heti powersong: Volbeat – The Garden’s Tale

 14 

Hoppá, most ugrott be, hogy a rossz idő meg a pünkösd körüli fennforgás miatt elmaradt tegnap a heti powersong poszt, amit gyorsan pótolok. Nagy kedvencemet, a Volbeatet mutatom be, feszes ritmus, kútmély orgánum, csordavokálra írt nagyívű dallamok, ezzel nem lehet hibázni:

A fura fogsorú, karcos hangú figura csak vendégszereplő a történetben, ő Johan Olsen, a Magtens Korridorer nevű dán rockbanda frontembere.

Ja, és ez a dal segített át tavaly a Spar maraton legnehezebb pillanatain.…

Olvass tovább! »

Még mindig szétcseszve

Még mindig szétcseszve

 8 

Kihagytam másfél hetet, elvileg ugye fájt a lábam, gyakorlatilag szar idő volt, sok meló és fájt a lábam.

Aztán eljövend a jó idő, és a féfiak futni indultak. Csörgettem Derricket is, hátha csatlakozik, de ki volt kapcsolva, így egyedül kocogtam át Lemúr Mikihez vasárnap délután. Egy újabb hirtelen zivatar ugyan egy órával eltolta a tervezett indulást, és megárasztotta a városunkat átszelő számtalan vízfolyást (Érd, vágjátok), de a Fundoklia-völgyes futóútvonalunkat ez nem érintette. Vígan csobogó patakok közt érkeztem Mikiékhez, köszöntem a hölgyeknek, megnéztem az ideiglenes kerti víztározólyukat, aztán már szaladhattunk is.
Öt perc múlva kezdtem érezni, hogy fáj …

Olvass tovább! »

Futókutya-fotókutya: A kapu tetején

Futókutya-fotókutya: A kapu tetején

 15 

Tudjuk, hogy az idegen, agresszív kutyák komoly gondot jelenthetnek futás közben, de egy jópofa, vidám eb akár mókássá is teheti futásunkat, ha lihegve-vigyorogva fut velünk egy darabon.
Most új rovatot indítunk a hosszútáv blogon, amelybe kutyás fotókat és történeteket várunk.
Olyan fotókat, ami a veletek futó ebekről készül (canicross rulez!), vagy azokról, akikkel futás közben találkoztok. A fotók mellé néhány szóban, mondatban kis sztorit is szeretnénk, csak úgy a teljesség kedvéért.
Az ehhez hasonló képek futókutyás verzióját külön jutalmazzuk! 🙂

Erre a vadiúj emailre várjuk a sztorikat: hosszutavblog@gmail.com .

És most jöjjön az indító poszt:

A kapu tetején

Nem messze …

Olvass tovább! »

Elmaradt futások

Elmaradt futások

 11 

Ma a viharos idő miatt elmaradt a BSI Maraton váltója, és a Tárnoki Tófutás is.

A BSI még nem tudja mikor, de elméletileg pótol. Nekik kicsit bonyolult megint beszerezni a lezárásokhoz az engedélyt. Azt írják egyébként, hogy nem maradt még el időjárás miatt versenyük. Én úgy emlékszem egyszer a Vivicitta az áradás miatt át lett rámolva.
A tárnokiak június 13-án pótolnak előre láthatóan.

Te kihagytad a futásokat mostanában?
Én ma másnapos vagyok (de csak kicsit), ezért nem futok, tegnap a feleségem szülinapi partijára készültünk, meg amugy is fáj a lábam.

update: kg_kilo írja a kommentekben, hogy a szintén elmaradt …

Olvass tovább! »