Browsed by
Hónap: 2018 június

Svungos csapatnév, fél siker!

Svungos csapatnév, fél siker!

 7 

Előző este: a felvétel sorrendjében kikészítettem a játszóruhát, betömtem mindent a hátizsákba, az ivós hátizsákot is, a rajt előtt már csak meg kell tölteni vízzel a ”hólyagot” és mellé gyömöszölni, ami fér, plusz naptejfújás, szuku, hajfonás és végtelen idegesség, hiába a sok barát meg ismerős, kellemes zsongás már egy órával a rajt előtt, reggel hatkor.Vasárnap reggel hétkor indult Mátrafüredről a móka azoknak, akik két 36,6 km-s körre neveztek, 3360 méter szinttel.Addig párszor megnéztem, igaz-e, hogy terepultrán nincs sor a lánymosdó előtt J. Hát nincs.

Még egy fotó a rajt előtt, Sört adni ér-csapat, harmadszor, No pasarán!-csapat hirtelen szeszélyből először, …

Olvass tovább! »

Harmadszor sem

Harmadszor sem

 6 

Idén tényleg minden rendben volt. Az első körben.

Van ez a nemfutóverseny, sokkal inkább önszívatás a Mátrában rendezvény, a 4up4down/2up2down (Dupla/Szimpla élmény), amikor egy 35 km-es körön kétszer kell feljutni a csúcsra, és ebből lehet menni kettőt is. Párban kell haladni, szóval, ha anyázni támad kedve az embernek valamelyik felfele mászás vagy lefele csúszás során, azt biztosan hallja valaki. Idén harmadszor veszek részt Zolival a 4en (Duplán), és idén harmadszor sem lett dögcédulám (Neki sem). Először végigmentünk, de egy órával a szintidő után fejeztük be a második kört. Tavaly eleve hátrányból indultunk, mert sérült volt a derekam. Idén viszont …

Olvass tovább! »