Browsed by
Címke: Káli-medence

11. Káli-futás

11. Káli-futás

 13 

Mindig viccelődök ezzel a névazonossággal, úgyhogy tuti unjátok már, de muszáj mindig elsütnöm, be van nálam ragadva, szóval el KELL mondanom, hogy nem egy olyan versenyen voltunk, amit Káli, a vérszomjas hindu istennő tiszteletére rendeznek meg sokadszor (ld. még Indiana Jones és a Végzet Temploma), hanem a kedvenc helyünkön, a Káli-medencében futottuk, botoztunk. Ugye milyen megnyugtató érzés?

kali_kali.jpg

Tök jól jártunk, mert itt egész hétvégén nem volt eső, közben láttam az időkép radarján, hogy az ország más részében nagy piros foltokban csap le a zivatar a népre, tönkretéve a hétvégéjüket. A versenyt szervező Balogh Tomi szerint itt egyébként akkor …

Olvass tovább! »

3Vulkán Kalandfutás

3Vulkán Kalandfutás

 18 

3vulkan_rajt.JPG

Fotók: Páhi Karolin

Annyira beszélgettünk Ary Bence barátommal, hogy jól nem figyeltünk a jelzésekre, és szépen elmentünk a kék fújáson a narancssárga helyett, pedig a szervező Balogh Tomi többször elmondta a rajtban, hogy a frissítő után elválik a 11 km és a 21 km útvonala. Ha már ott voltunk megnéztünk egy eladó házat, majd visszaloholtunk a saját jelzésünkre vihogva  a bénaságunkon, de eztán jobban figyeltünk, a következő, erdőbe élesen jobbra letérő kék jelzésre váltást nem is rontottuk el, bár körülöttünk pár futó morgott, hogy ez nem tájfutás, de mi azon a véleményen voltunk, hogy jel volt, ha nem is …

Olvass tovább! »

Végre sikerült!

Végre sikerült!

 13 

Lekésni a rajtot. Mert próbálkozás azért volt elég, de valahogy mindig odaértünk, időben. Most hétvégén viszont Kővágóörsön megtörtént az áttörés.

A Káli futás tippjét még tavaly év végén kapta a menyasszonyom Rókától. Mint kiderült, ez egy elég régi rendezésű futás, idén már tizedik alkalommal rajtolt el (már aki elrajtolt). Nagyon családias, barátságos rendezvény, de olyannyira sikerült titokban tartani, hogy Kővágóörsön a szállásunk szomszédjában lakó néni sem hallott róla. A szállásunk pedig nagyon közel volt a rajt helyszínéhez, lényegében párszáz méterre. Ezen a ponton muszáj beszúrnom, hogy a településen az a kis ház, amiben ezt a hétvégét töltöttük, valami …

Olvass tovább! »

Vadlán Ultra Trail felkészülés: besötétedős futás a környéken és 3Vulkán Mindszentkállán

Vadlán Ultra Trail felkészülés: besötétedős futás a környéken és 3Vulkán Mindszentkállán

 11 

Meséltem már, hogy két hét múlva megyünk a Vadlán Ultra Trailre? Zsolt barátommal párban nekiesünk a 108 kilométeres hosszabb távnak, négy szakaszra osztva azt. Úgy számoljuk rámegy majd az egész napunk, pedig hajnal hatkor lesz a rajt, nehezebb lesz a korán kelés, mint a táv, szinte. “Futni mentünk, majd jövünk” a csapatnevünk, jó nem?
Szóval úgy számoljuk, hogy fogunk már/még sötétben futni, így szervezkedtem próbának egy kis sötétben futást az érdi csapattal, csak aztán olyan szar idő lett estére, hogy a nálam normálisabb futóink közül egy sem jött el, meg amúgy is a terepes brigád nagy része aznap …

Olvass tovább! »

Oda és vissza: a Nulladik Balaton Trail meséje zsákos terepfutók tollából

Oda és vissza: a Nulladik Balaton Trail meséje zsákos terepfutók tollából

 21 

Az első Balaton Trail csökkentett verziója lett a nulladik, 100 csapat nem jött össze az előnevezésnél, csak 88, és közülük is kb 25-en fizették be végül a nevezési díjat, így egy kicsit fapadosabb verzió indult végül. Mi Keratomival párosban neveztünk, Lemúr Miki nyaralt, pedig tuti tetszett volna neki.
A fapadosság nem csak a frissítőpontokat (nem voltak, csak váltópontok chip olvasóval) és a minimál rajtzónát érintette (3 asztal, 6 szék, 2 zászló), de a jelölés terén is voltak elég komoly hiányosságok. Az eredetileg tervezett 115 km-es útvonalat nem tudták végigjelölni, így végül a szervezők úgy döntöttek, hogy módosított útvonalon haladunk

Olvass tovább! »

Kővágőörsön eltévedtem, Tárnokon elfáradtam, UB rajtcsomagért elfutottam

Kővágőörsön eltévedtem, Tárnokon elfáradtam, UB rajtcsomagért elfutottam

 13 

kalistart_555.jpg

Szombaton a  8. Káli futás 21 kilométeres távján úgy jártam, mint még sohasem, olyan rettenetesen elkavartam, hogy ki is szálltam a versenyből. Az első szakaszon, 6-7 km között történt, hogy éppen megelőztem egy srácot, feljöttem ezzel az élmezőnybe, és ezen úgy elgondolkodtam, hogy nem vettem észre egy amúgy nagyon jól jelölt derékszögű bal kanyart, és mentem még vagy negyed órát a lejtőn… Ennél a tempónál az 3 km legalább. Amikor egy keresztútnál nem láttam semerre senkit rájöttem, hogy elszúrtam, mehettem vissza az emelkedőn az egyre nagyobb déli hőségben, szóval el is döntöttem, hogy a rövidebb, 12 km-es távon megyek …

Olvass tovább! »

Terepfutóversenyekkel érkezett az ősz: 3 Vulkán terepfutás, I. Ősfenyves futás

Terepfutóversenyekkel érkezett az ősz: 3 Vulkán terepfutás, I. Ősfenyves futás

 14 

3 Vulkán terepfutás és nordic walking

Majdnem úgy volt, hogy kihagyjuk a 3 Vulkán versenyt Mindszentkállán, pedig a szervező, Balogh Tomi, direkt a kedvemért belerakott plusz 3-4 kilométert a távba, mert előző évben nyafogtunk, hogy nem volt meg a félmaratoni táv. Egy kis plusz szintért is reklamáltam tavaly (Menjünk fel-fel-fel a Csobáncra!!!), ez nem történt meg, mégis nagyon úgy tűnt verseny közben, hogy nagyobbra nőttek az emelkedők… Lehet mondjuk ennek a 170 körülire fellőtt pulzusom volt az oka.

vulkan_rajt.jpg

vulkan_rajt2.jpgElszántan rajtoltunk

Végre a nordicosok is kaptak egy hosszabb és erdős pályát, előző évben nem annyira szerették az aszfalton kopogást, “megfenyegették” …

Olvass tovább! »

Futapest Köveskál

Futapest Köveskál

 9 

koveslak_falu.jpg

A nyaralós időszakban kicsit el szoktam hanyagolni a rendszeres és tervszerű futást, így kapóra jött, hogy a vonyarcvashegyi üdülőnktől alig fél órárnyira, Köveskálon rendezett a Futapest Klub (óvatosan kattintani, elég régimódi kinézetű az oldal! 🙂 ) rögtön a nyaralásunk első napján egy jó kis terepversenyt. Ráadásul délután kettőkor volt a rajt, úgyhogy még korán sem kellett kelni.
Nem mondom, hogy sosem voltam még Futapest rendezvényen, de az még a múlt évezredben, az előző futóéletemben volt… több, mint húsz éve… bazi öreg vagyok, már, na mindegy… Szóval régi, jól bejáratott szervezőbrigád a Futapest Klub, látszott ez az egész versenyen, minden …

Olvass tovább! »

3 (három) Vulkán futás, Mindszentkálla

3 (három) Vulkán futás, Mindszentkálla

 20 

vulkan_palya.jpgA rajt előtti hétig azt hittem, hogy ez a 3. Vulkán futás lesz, csak fura a tipója a szövegnek, de ahogy a helyszínen fotózott zseniális útvonalrajz is mutatja, itt valóban három darab vulkánt kerültünk meg, biztos az előttem ülő korpáit számoltam földrajzórán, de nem is emlékeztem, hogy van egyáltalán ennyi vulkán Magyarországon. Azt ott meg kiderült, hogy van több is. Vulkánok földje.

A versenyre kis feleségem nordic walkingos csapatával érkeztünk, tíz fő érdi botosjeti készült a 8 kiris távra, én meg Áron barátommal és Malőr kutyával a félmaratont vettem célba, a pálya nálunk végül kicsit rövidebb lett, de volt …

Olvass tovább! »