Edinburgh maraton 2026

Edinburgh maraton 2026

Loading

Tisztelet Sir David Attenborough-nak!

Vittünk Skóciába vízálló zoknit, vízálló bakancsot, brubeck aláöltözőt, kiskabátot, esőponcsót, vízálló kabátot (ha az előző kettő rommá ázna), aztán ezek közül csak a kabát kellett egy fél délelőtt a szemerkélő eső ellen, a többit úgy hoztuk haza ahogy bepakoltuk, szerencsére két 20 kg-os pakkot vihettünk, így maradt hely azért a csokiknak is hazafelé.
A maraton előtti napokban megkaptam a figyelmeztető levelet: „̌Az előrejelzés szerint ezen a hétvégén kellemesen meleg idő várható, a kora délutáni órákban akár 22 °C-os hőmérséklettel. A külföldről érkező futóink számára ez talán tökéletesen kellemesnek hangzik — de ahogy bármelyik skót megmondaná, 20 C° felett ez már gyakorlatilag hőhullámnak számít! 🌞”.
És az is kiderült, hogy az előrejelzés nem a tengerparton kevés árnyékkal rendelkező aszfaltra értette a 22 C°-ot… Ilyen körülmények között nem csoda, hogy a versenyen vagy tíz kidőlt futót ápoltak az út mellett, és nem tudom mi történhetett azzal a faszival akit 20 km körül értem utol és konkrétan páncélban futott…

Batmannek valószínüleg van valamilyen hűtőrendszere a öltözékében, bár ő csak szurkolt, de egy olyan helyen állt, ahol a fordító előtt és után is elhaladtunk, vagyis 4-6 órát legalább ebben a hacukában töltött. 😀

Egyébként nem lepődtem meg, h itt szurkolt, mert rögtön feltűnt amikor Edinburgh-be értünk, hogy a Scott Monument nyilvánvalóan Batman Gotham City-jéhez tartozik.
Edinburgh Marathon 2026

Érdekes élmény mindig egy A-ból B-be pálya, kihívás a csomagszállítás és a közlekedés egyaránt. A fenti térképkivágás bal széléről elfutottunk a jobb szélére, majd vissza kb középre. Edinburg óvárosában volt a rajt, ami egy szerencsés, bár drágább átfoglalás miatt 10 perc sétára esett a Victoria street sarkán lévő szállásunktól, a Harry Potter sorozat rajongói NYILVÁN egyből vágják, hogy ebben az utcában van a „The Elephant House” kávézó, ahol a könyvsorozatot írni kezdte J.K. Rowling, valamint 5 percre van Tom Denem = Tudjukki = Voldemort sírja.
A jobb szél egy nekem elhagyottnak tűnő kastély ápolt kertje, itt volt a fordító, a középen elhelyezkedő célig tehát szinte végig egymás mellett futott a mezőny gyorsabb és lassabb része.
A két széle között 8 km után kijutottunk a városból, és ráfordultunk a tengerparti szakaszra, ahol pofás települések vízkapcsolatos szélső utcáit róttuk a fordítóig.

Hazai szemmel szokatlan a látvány a tenger, így vagy tízszer megálltam, a legtöbbet a kórusnál időztem, őket még hallgattam volna egy kicsit.

A célom kb az volt, hogy 4 órán belül megjárjam ezt az útvonalat, kényelmesen, eszegetve-iszogatva, sokat fotózva, kis feleségem pedig szépen átsétált a célba ezalatt (12 km). Szerintem nekem volt könnyebb dolgom, mert több ezer futó és lezárt pálya állt rendelkezésemre, rengeteg frissítéssel, végig lelkes szurkolókkal.

Már a SPAR maratonon is feltűnt, a bizonyára csak nekem újdonságnak számító, „táblás szurkoló” archetípus, akiket be lehet sorolni három kategóriába:
1) „ha megpaskolod a táblát, akkor plusz energiát kapsz” típus, videójátékokból ismert BOOST-ot kapsz
2) „valami ironikus üzenet” típus, pl hogy „Neked nem kellet 5 km-t úszni, meg 180 km bringázni előtte, mint nekem az ironman triatlonosnak”, „Legalább te nem páncélban futsz” , „Izzadj, ha jó csajok vagyunk”
3) „utána be lehet baszni” típus, amiből a kedvencem a rövid és tömör „U + PB = PUB”, és valóban rengeteg eseménypólós, csörgő érmes futót láttunk utána a kocsmákba, bár azt nem hiszem, hogy számon kérték rajtuk a PB-t.

A szurkolók nagy része éles szemmel leolvasta messziről a rajtszámomról a nevem, és „Go András, go András!” felkiáltással biztatott, egy idő után eszembe jutott, hogy Lemúr Miki barátom biztos azt íratta volna a rajtszámára, hogy „Bihilda”, mert akkor úgy szurkolnak neki hogy „Go Bilhilda, Gobi Hilda!” (Elnézést, ez már az utolsó 10 km volt.)

A másik nagyon szimpatikus dolog a gumicukor nagy mennyiségű osztogatása volt, lehet hogy nem ideális frissítés maratonra, de nem érdekel, finom, és a gesztus pedig páratlan!

Nem ment ám olyan jól a futás, mint amire számítottam. Ha tudsz 3:24-es maratont, akkor azt gondolod a 3:50-4 óra kényelmesen menni fog, de ez nem így van, a maraton az azért 4 óra intenzív futás, bármilyen jól is szórakozol, sokat fotózol, pacsizol közben. Az utolsó 10 km nehéz lesz. És a végére a „ha tudsz” kijelentésedet átfordítod arra, hogy „valaha tudtam”.
Ha az első 21 km-ben van sok négyessel kezdődő kilométered, az utolsó nyolcban meg pár hattal kezdődő, akkor bizony nem jól mérted fel, osztottad be az erődet.
Nincs laza maraton.
Ehhez mérten lettek sokatmondóak a befutófotóim szerintem: a szurkolók sorfala között a drukkolásuktól meglódulva még volt kedvem bohóckodva rendezgetni a frizurám mielőtt a célegyenesben engem váró kis felségemhez odafutottam volna egy csókra, de aztán a célvonalon kiül az arcomra, hogy hú, ez kemény volt.

Az időm 3:51:08, fura módon ugyanannyi mint a SPAR maratonon, ahol sokkal könnyebbnek tűnt ez a tempó, igaz ott 12-14 °C volt csak.

És hogy milyen Skócia?

Legyen a válasz a három kedvenc képem!

The Kelpies
The Kelpies
The old man of Storr
The old man of Storr
Falls of Foyers
Falls of Foyers

Vélemény, hozzászólás?