Kihagytam másfél hetet, elvileg ugye fájt a lábam, gyakorlatilag szar idő volt, sok meló és fájt a lábam.

Aztán eljövend a jó idő, és a féfiak futni indultak. Csörgettem Derricket is, hátha csatlakozik, de ki volt kapcsolva, így egyedül kocogtam át Lemúr Mikihez vasárnap délután. Egy újabb hirtelen zivatar ugyan egy órával eltolta a tervezett indulást, és megárasztotta a városunkat átszelő számtalan vízfolyást (Érd, vágjátok), de a Fundoklia-völgyes futóútvonalunkat ez nem érintette. Vígan csobogó patakok közt érkeztem Mikiékhez, köszöntem a hölgyeknek, megnéztem az ideiglenes kerti víztározólyukat, aztán már szaladhattunk is.
Öt perc múlva kezdtem érezni, hogy fáj a hajlítom, egészen pontosan az iliotibiális szalag a jobb térdem külső oldalán (Remek cikk az edzésonline-on az IT-szalag sérülésről, Seki, köszi a linket!). Pár száz méter múlva meg kellett állni, rohadtul fájt. Kicsit elkeseredtem.
Nyújtottam egyet a fenti linken található videók alapján. A számtalan lehetőség közül nekem az jött be legjobban, amikor a sérült lábam lábfejét a jó lábam térdére teszem, és tolom lefele a sérült szalagos térdet (ld. a  csajt a képen, csak én nem mutogattam, és nem volt székem, csak lecsüccsentem az árokpartra a régi töztemető szélén). Ettől érezhetően nyúlik a rohadék! Pár perc múlva mehettünk tovább, de nem jutottunk messzire, mondtam, hogy hagyjuk mára, álljunk meg, menjünk haza.
Leültem megint nyújtani, szerencsére egy kakukkfű mező mellett jött rám a hiszti, így mellkékesen egy nagy kupac gyökeres kakukkfüvet is begyűjtöttünk az amúgy türelmes és empatikus Lemúr Mikinek. Megittuk az eddig cipelt isoitalokat a kulacsövemből, és elindultunk kocogva haza.
Elég bosszantó módon a fájdalom kezdett múlni. 35 perc után szinte eltűnt. Addigra pont haza is értünk. Ehh… 35 perc bemelegítés kell neki?!
Elhagytam az egyik kulacsom. Bakker. Biztos a kakukkfűaratásnál esett ki. Mehetek vissza bringával. A Lemúr hazakocogott én meg felpattantam a feleségem hegyi drótszamarára és tepertem vissza a pihenőhelyhez. Megjegyzem, hogy az amúgy Szuszogónak nevezett merdek és nagy dombon kiállva téptem felfele, és a IT-szalagom meg alig nyikkant meg. Ez akár jó jel is lehet. A kulacs meglett, így visszafele is vidáman száguldottam, szinte teljes térdfájás mentesen.
Otthon aztán fel kellett mennem a lépcsőn, itt masszívan bejelentkezett az a szemétláda szalag. A következő tíz perc a nyújtásról szólt.

Nem vagyok nagyon megijedve, de akkor sem jó, hogy másfél hét pihentetés után nem tudok futni 7 kirit sem. Kicsit megnyugtató, hogy azért bemelegedik egy idő után, és akkor még olyan durva dolgokat is bír, mint a kiállva pedálozás dombra fel, második legkissebb áttétellel.
A teendő most tehát nyújtás naponta kétszer direkt IT-szalagra, diclac-kal kenegetés és nem irigykedés Dobzséra, aki éppen akkor ért haza két óra futásból, amikor a cikk felénél tartottam. A titkos edzésterv újabb edzését teljesítette (1óra 30 perc futás, majd 15x100m sprint, 1 perc sétával)…