– 46′ alatt
– soundtrack: Slash – selftitled

Vasárnap délelőtt, amikor az istenfélő emberek templomba igyekeznek, felhúztam a futócipőt és a Fundoklia-völgy felé vettem az irányt. Ezúttal nem arra mentem, amerre Rrrókával szoktunk, hanem már az elején ráfordultam a tanösvényre, minél több zöld, minél kevesebb civilizáció, ugye.

A tanösvény gyönyörű, hullámzó árvalányhaj* mező közepén húzódik, gondoltam is, hogy ha ezt tudom tizenvalahány évvel ezelőtt, most gazdag ember lennék, mert a ’90-es évek elején aranyárban mérték Erdélyben, cserkészéknél az árvalányhaj bokrétát, ami a kalpagot hivatott díszíteni. Védett növény, persze, úgyhogy hamarabb tépdesném önnön mellszőrzetemet, mint e faj példányait.

Árvalányhaj ide vagy oda, a szénanáthám rátett egy lapáttal a natúr náthámra, amiből kilábalófélben vagyok, így kicsit kapkodva szedtem a levegőt, az emelkedő után bele is kellett sétálnom. Fordulónál meg egy perc szusszanást engedélyeztem magamnak, ilyen ez. Azért jó volt. Nyújtásnál külön figyelmet szenteltem az iliotibiális szalagnak, nehogy Rrróka sanyarú sorsára jussak.

"Ahogy az árvacsalán se azért árva, mert leütötte a hajókötél az édesapját." (Bajor Andor)