100 mérföld Berlin körül, jó terv 2024-re, nem?

100 mérföld Berlin körül, jó terv 2024-re, nem?

Loading

A „100MEILENBERLIN – BERLIN WALL RACE 2024“ nevű versenyen a csapatnevünk még meglepetés lesz, mert a Róka és a Koma német megfelelőjének (ami szerintünk “Róka und der Kamerad”, de úgy tűnik rosszul tudjuk) durva szélsőjobbos jelentése van, ezért Áron a szintén teljesen helytelen, de legalább viccesen helytelen, “Washing Bears” nevet ajánlotta, mondjuk nem tudom miért lennénk mosómedvék! 😀
A lényeg, hogy 2024 augusztus közepén körbefutjuk Berlint a fal mentén párban, felesben: 73 + 88 km, a részletek még homályosak. Viszont adja a fókuszt amit ősszel, meg tél elején kicsit elvesztettem, és most december végén húztam csak bele újra. Pedig valótlanul állítottam nektek, mikor azt írtam februárban a 9 óra 51 perces 100 km-em után, hogy “jövőre itt biztos nem a 100 km-en fogok indulni.”. Hát DE. Megyek a százasra megint!

Volt ugye három darab száz kilométeres versenyem az első félévben (UTH, az utolsó Black Hole, az utolsó előtti Szederkény-Bóly), melyek után szándékosan takarékra tettem magam az ultrák szempontjából, elég ennyi nagy táv egy évre, nemigaz?

Oké, beneveztünk Zsuzsival és Beával a Vadlán 108 km-es távra, de hárman váltóban az “csak” 30 km meg az apró, arra igazán nem számítottunk, hogy komplikációk miatt két fősre csökken a “Szabadlábon” csapata a rajt előtti délután – akkor úgy tűnt, hogy Zsuzsi mégsem tud jönni. 🙁

Nem akarom túldrámázni, a borítófotóból szerintem láttátok, azért a végére mégis hárman lettünk szerencsére. 🙂

A péntek esti gyors átterverzés eredményeként nagyjából fele-fele arány maradt Beának meg nekem, de nem ijedtünk meg! Bea ugyan új az ultraterepek világában, de erős és gyors, 3 óra 20 percen belüli maratonja (jobb, mint az én legjobbam!), és egy órán belüli Kékes Csúcsfutása (12 km 600m szint) van, szóval kihívás volt a távban, de veszély tán nem.
Én rajtoltam, fél hatra kiérni a rajtba maga egy kihívás, de onnan aztán meglepően jól tudtam haladni, a Sztupához 5:30-as átlagtempóval érkeztem, sokkal korábban, mint amit terveztünk, és ugye a Sztupa váltóponton a völgyben se net, se térerő, szóval kicsit izgultam, hogy Bea odaért-e. Oda. 🙂 Lassú váltás, szépen elbeszélgettünk, nem kell rohanni, “nem verseny ez”, tök jó rész jön, Tátika várba felmászni tök vicces (én megjártam Rezit), utána meg még lesz egy rakás kilátónk is!

Bea elvágtázott, én meg elmentem kis feleségemért a szállásra. Ha már ott voltam gyorsan le is zuhanyoztam. 😀 És még így is bőven odaértünk a Várvölgyi váltópontra, látható, hogy még hengerezni is volt időm frissen mosott hajjal (a Vadlán október 7-én volt, ragyogó időben). A Vadlán ultratrail egyik nagy előnye, hogy olyan kis kompakt, igaz, hogy 100 km-t kell futni, de maguk a váltópontok 10-15 percre vannak egymástól, kis forgalmú mellékutakon percek alatt lehet odaérni, így tényleg simán belefért visszamennem Keszthelyre, kávé, WC, zuhany, tiszta ruha, kajálás, hengerezés.

Ahogy arra számítani lehetett Bea is jó hamar odaért Várvölgybe, mehettem tovább a Vállusra vezető úton, amit már ismertem, Zsuzsival futottam itt előző éveben egy közös szakaszt.
Egyszer csak utolértem Tapírt, aki kiváló futó, egyéniben indult a 108 kirin, és olyan, vagy nagyobb tempót ment így 50 kilométert után, mint én, így csatlakoztam hozzá, ami egyébként azt jelentette, hogy síkon utolérem, mert a felfeléken óriási tempókat ment. Próbáltam vele megmászni a Vállus utáni nagyon meredek emelkedőt, de esélyem sem volt, 170-es pulzusnál feladtam, lemaradtam, kellett vagy 20 perc mire helyreállt az egekbe tolt szívritmusom. Viszont addigra majdnem beértünk már a Balatonedericsi pontra, és egyszer csak hív Zsuzsi, hogy mégis tud jönni, félúton van Keszthely felé az M7-en, egyeztessünk majd ha beértem, hogy hogyan megyünk onnan tovább. Gondolhatjátok mennyire örültünk, hogy teljes lett a csapat! Úgy vigyorogtam, hogy szinte körbeért a fejemen.
Az újratervezés nekem ilyenkor nehezen megy, folyton az eredeti terv nyomvályújába sikerül csak gondolkodnom, de aztán sikerült egy nagyon jó verziót kitalálnunk: Vonyarcvashegyről Zsuzsi végigfutja a maradék 30 kilométert, de hogy nekünk is meglegyen a tervezett 50+, és a majdnem kimaradt közösségi élményt is pótoljuk, én együtt futok vele a gyenesdiási Nagymezőig, onnan meg befutnak Beával ketten.
Frappáns!
Így is lett, Vonyarcon egyesült a csapat, és a innen duóban futottunk, jól elbeszélgetve, de azért versenytempósan.
Olyan jól haladtunk, hogy még világosban beértünk. 🙂 A végső időnk 11 óra 54 perc, az majdnem 6 perces átlag terepen, pedig a 108 kilométerben volt 3300 méter szint.
Kéne menni jövőre is lányok! 🙂

A Vadlán lendületével fordultam rá a Budapest Maratonra, nem számítottam nagy időre, mert melegben nem lehet jó maratont futni, és még mindig tartott a szokatlanul hosszú indián nyár.
Egészen a verseny reggeléig, amikor is jött az eső. Na szép, ázhatunk 4 órát a versenyen, az milyen undi dolog már. 🙁
Itt jön a képbe az a varázslat, amit pár ezer futó tud véghezvinni: eltűntetjük az esőt. Nehéz elhinni, hogy amikor Lemúr Miki kedves felesége befele fuvarozott minket a rajtba Lemúr Mikivel és két székely barátjával, akkor még szakadt az eső, hogy aztán a rajtra teljesen elálljon. A srácokkal sokat beszélgettünk arról, hogy miben kéne futni, én végül a rövidnadrág, póló + karszár kombinációnál maradtam és tökéletesen be is vált.
A rajt előtt Beával is sikerült találkoznom, kb egy tempót terveztünk, miután a 12 fokos hidegben megállapítottuk, hogy akár lehetne gyorsan is futni a mai napon.
Meg kell mondjam nem minden pillanatára emlékszem a versenynek, vannak részek amik teljesen kiestek, mert eléggé kifutottam magam, a piros zónában töltött időben pedig nem foglalkozik az ember olyanokkal, hogy pontosan megjegyezze hol milyen zenészek mit játszottak, elég az hozzá, hogy volt vagy 20 zenei pont, a híd alatt játszó komplett zenekartól, a sarokra kitett hatalmas JBL hangfalig.
Arra nagyon figyeltem, hogy egyek rendesen, dekás géleket, vitatigris, félliteres kulacsba bekevert isoitalt vittem magammal az új futóövemben, amit kis feleségemtől ez alkalomra kaptam. Meg persze saját zenét is, kb félmaratonnál dugtam be a fülem (1 óra 41 perc, erős kezdés!), és kapcsoltam be futós playlistemet.
Jó sok fordítót tartalmazott a pálya (rebesgetik, hogy következő évre visszaköltözhet a Városligetbe, de nekem itt is jó, közelebb is van, felőlem maradhat!), így figyelhettem az ismerősöket, bár leginkább Beát láttam magam előtt 300 méterrel, meg megnyugtatólag percekkel mögöttem a 3:30-as iramfutókat.
Annyira el voltam foglalva azzal, hogy tartsam a közepesen szivatósnál két osztással erősebb tempómat, hogy egyáltalán nem néztem egy idő után az órámat és nem is számoltam célidőt, csak 41 km-nél néztem rá a kütyümre, és realizáltam, hogy 3:1x-es időt mutat, ahol x nagyobb mint 5. Oké, akkor innen kell hajrázni, és meg is nyomtam a hídról lefelé, és 3:24:35-tel be is értem, ami elég jó, mert nem számítottam arra, hogy 3:30 alatt be fogok érni. Már csak az volt a kérdés, hogy ez PB, vagy sem?
És képzeljétek, nem az. EGY másodperccel lassabb a gútai maratonomnál. 😀
Szóval majd legközelebb kell PB-t futnom, ami nem tudom mikor lesz, mert egy darabig nem tervezek maratont futni, tán jövőre megint ugyanezen, de arra minimális az esély, hogy megint ilyen ideális futóidő legyen, annyira jó meg nem leszek, hogy 20 fokban is menjen a 3:24.
Ahhoz sokat kéne futni gyorsan. 🙂

Lemúr Miki is behozta 4 óra alá a maratont, egyik barátja első maratonján futott 4:10-et, pedig volt két pitstopja, a másik srác 2:52-t futott. Igen KETTŐ ötvenkettő. Az nem piskóta.
Azt mondják az a titkuk, mint az etiópiai futóknak, hogy magaslaton edzenek. Illetve van az a plusz, hogy a medveölő pásztorkutyák miatt spontán intervalloznak, vagy hosszabbítják meg a napi edzést pár kilométerrel. A hideget is bírják, a befutó után én azonnal elspuriztam száraz gunyába bújni, ők meg mentek a befutósört inni.
Aki 12 fokban képes rövidnadrágban sört inni, az az én szememben bitang nagy hős!

A Vadlán ultratrail és a Budapest maraton után jött az az időszak, amit most a “mindjárt itt a 100 km!!!” pánikommal ért véget a karácsonykor, és sikerült egy 100 km körüli hetet produkálnom köszönhetően annak, hogy egészen sok szabadnapom keletkezett, meg hogy Zsuzsi is egy erősebb évzárást tervezett, hogy meglegyen a 2023 kilométere ebben az évben. Így neki kis bőven meglett, én pedig kicsit megnyugodtam, van esélyem normálisan lefutni azt a százast egy hónap múlva, még nem késő a lovakat abrakolni a hegy alatt.

3271 kilométerrel zárom ezt az évet, majdnem 500 kirivel futottam többet, mint előző éveben. Sose futottam még ennyit, és gyanítom, hogy nem is fogok, ez az évem kiemelkedően indult, nem tervezek 2024-re ekkora távokat.
Bááár… hm-hm-hm… adjatok tippet 100 – 150 km közötti versenyekre a nyárig! Kell a fókusz!

Vélemény, hozzászólás?