Maratoni felkészülés: első hét

Maratoni felkészülés: első hét

 16 

Kezdem azzal, hogy elfelejtettem nevezni a kedvezményesebb időszakban vasárnapig, így 10 rongy helyett 12500 Ft-ért nevezhetek, de erre legalább van még idő szeptember 30-ig. Hát akinek nincs a fejében, annak nincs  a zsebében sem, így megy ez, nem vagyok egy tőzsdesügér.
Na de lássuk mit edzettem.

Csütörtök – 12 km
Semmi extra, síkfutás, chifutás, nagy meleg. Nagytétény felé mentem, mert erre van csap, sőt, úgy emlékeztem van a szokásos tizes forduló helyen túl kb egy kirivel még egy, csak azt nem tudtam működik-e. Jelentem működik, és pont 12 kilométerre van tőlünk oda-vissza. Próbáltam chifutásos mozgással, kicsi lépésekkel, dőléssel mozogni, és óvni a lábujjamat, ami egyre rakoncátlanabb, már néha az elején is zsibbad, de legalább nem fájdalmasan. Beszéltem Dobzséval, mutatta az új mizuno csukáját, szép, sok jó futást benne! Ugyanakkor megnéztem a talpbetétet amit állandóra hord, szimpatikus cucc, és lehet egészségpénztárral vételezni, ha minden igaz. Itt az ideje vagy ezen, vagy sportorvos vonalon elindulni lábujjzsibbadás ügyben, mielőtt kínná teszi a maratont.

Idő: 01:06:00
Táv: 12 km
Tempó: 05:30

Péntek – Kimaradt
Kaskantyúra utaztunk kedves rokonainkhoz, és olyan finom borral kínáltak a grillezet husik mellé, hogy nem tudtam nemet mondani, két nagyfröccs után pedig eszem ágában sem volt futni indulni, inkább jót beszélgettünk.

Vasárnap – 16 km
A hosszúfutásokat ugyan 20 km fölöttire terveztem, itt Kaskantyún ez a Vadkerti-tó felé futást jelenti, ami 8 kirire van, de nem is baj így az első héten, ráérek én jövő vasárnap húsz fölé menni. Lelkesen csatlakozott hozzám unokatesóm is a 14 éves Pali, aki múltkor jól bírta a futást, most elég bátornak bizonyult a duplázáshoz. Odafele sima ügy, reggel hétkor még elég hűs volt az idő, 50 perc alatt poroltunk ki a homokon a tóig, kényelmesen, beszélgetve. A közkútnál 5 perc pihi, ivás, mosdás, aztán uzsgyi vissza. Félúton sétáltunk egy kicsit, beszúrt Pali oldala, majd egyre megelebb lett, elfogyott a víz, és csokit sem hoztunk, pedig reggel hamar eléhezik az ember, így tartottunk még egy pihenőt egy megfelelően érett cserszegi szőlőtőke mellett, ami adott energiát a következő közkút hűsítő vízéig. Lelkesen ittunk az életmentő csapból, majd hamarosan haza is értünk, immár alaposan leizzadva. Pali szerzett egy-két vízhólyagot, ahogy az illik is az ember első hosszúfutásánál, de amúgy nem panaszkodott különösebben, a fiatal szervezet hamar regenerálta magát. Nyújtottunk is, erre és a futás előtti pár bemelegítő mozdulatra különösen figyelek most a felkészülési időszak alatt, mert nem szeretném ha az IT szalagom megint elkezdene rakoncátlankodni.

Idő: 01:55:40
Táv: 16.38 km
Tempó: 07:04

Kedd – 8 km fartlek
A Sárd utcai csap Nagytétény fele kb. 4 kilométerre van, logikus célja volt az iramjátékos futásomnak. Közben van pár emelkedő is, ezekre jól rá lehet tervezni a belehúzós részeket, lefele meg lehet térdet óvva kocogni. Futás közben azon gondolkodtam, hogy mi a különbség az interval és a fartlek futás között, végül arra jutottam, hogy a távokban és az intenzitásban kell keresni a diferenciát, hiszen intervalnál a normál futótempóra teszünk egy lapáttal egy hosszú szakaszon, utána pedig megint normál tempóban megyünk, a fartleknél pedig rövidebb távon résztávos tempót tolunk, utána pedig nagyon alacsony intenzitású pihenő futás következik, ami szép lassan visszagyorsul majdnem normál futótempóig a következő belehúzás előtt.
Legalábbis én így csinálom. 

Idő: 00:46:31 
Táv: 8.16 km
Tempó: 05:42

5 thoughts on “Maratoni felkészülés: első hét

  1. Na akkor a maratonon összefutunk:)….mondon felelőtlenül, hisz akkor valakinek szembe kell futni, az meg diszkvali. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük