– 10 km futás
– 1h 12′ alatt

Rrróka jelezte a héten, hogy igény mutatkozik egy vasárnap délutáni futásra, én meg támogattam az ötletet, amennyiben elkerüljük a jeges mellékutcákat. Szóba jött az Anna-hegyi kilátó, végül az lett belőle, hogy felautóztunk az Esztergályos utcáig, és belevetettük magunkat a kietlen vadonba. (“Ez az utca nagyon havas, Henrik! Hogy hívják?” “Esztergályos, Cecília!”)

Az erdőben aztán két dologgal szembesültünk. Az egyik a hó:

Rrrókának csak bokáig ért, így könnyű:

A másik dolog szintén nem tett jót a morálunknak: a vadászles előtt frissen kiszórt kukoricát és egyéb tápot találtunk. Ettől kezdve folyamatosan puskák célkeresztjében éreztük magunkat. Főleg Rrróka szorongott; mikor mondtam neki, hogy állatok vagyunk, hogy ekkora hóban nekiindulunk, szólt, hogy ezt inkább ne hangoztassam. 

Az elemekkel való tusakodás hamar lefárasztott. Mi más lehet mentség az ilyen kijelentésekre, mint “Tudod mi lesz ez, ha rászórom a kukoricát? Magosles!”, meg “Vadá-Slash! Ide Vörös Gábor is ingyen jöhet!”. 

Nem haladtunk valami gyorsan (bruttó 7:30 körüli ezrekkel), de becsülettel lenyomtuk a távot, és megszenteltük a vasárnapot a csúcsra járatott magyar virtussal. Míg testünket-lelkünket edzettük, a nemes küzdelemben eggyé váltunk az erdővel és a lemenő napkoronggal. Havasalbert ezt látta volna!

Rrróka üzeni: ne légy nyuszi, gyere ki a hóra!