Szerintem ennél rosszabb idő futásra nem is lehet. Lent a szomorúan olvadó hó loccsan a cipőnkre lépéseink ritmusára, fentről meg az eső dobol nagytriolákat a fejünkön. De, de mégis lehetne rosszabb: egy jó kis szembe szél! Úgy rosszabb lenne. Ennek ellenére elmentem hétfőn egy közepes körre, mondjuk ez azért is történhetett, mert csak az ajtón kilépve realizáltam, hogy nem csak olvad, de esik is. Bamba egy jószág vagyok na.
Annyira bamba, hogy az útvonalamat is menet közben variáltam, de a cél egy óra fölötti futás volt. Irány a fundoklia, aztán majd meglátjuk milyen állapotok vannak arrafele. Hát nagy szánkózás volt arrafele, az eső nem zavarta a srácokat, szorgalmasan ródliztak lefele a völgy túl oldalán. A cipőm ekkorra már többször beázott, így a völgy vadregényes ösvényeit inkább a Vincellér utca meredek emelkedőjére cseréltem. A tetején még nem jártam fél óránál, szóval egy nagy kerülőre indultam az M7 mellett visszafele, csak sajnos elszámítottam magam, és az Ürmös utcai útvonalam műútjánál kötöttem ki. Műúton, sötétben, latyakban, esőben  halmozottan veszélyes és kényelmetlen haladni, de az Alsó-felsővölgyi utcában meg mindig bazi hideg van, így arra továbbmenni nem akartam, úgyhogy egy műúttal párhuzamos utcába indultam el, ahol még soha nem jártam, de izgalmasan dombosnak tűnt. Rövid emelkedő után erős lejtő következett, az alján meg vakarhattam a fejem, hogy merre menjek tovább, mert viszonylag messze kerültem a hazafele vezető műúttól. Dombok mindenfele, hát akkor gyerünk fel-fel. Izgalmas saras-havas-latyakos sárdagasztás következett. Ez olyan környék, ahol senki sem Suzuki Swifttel próbál közlekedni, inkább nagyobbacska tényleg terepjárókkal küzd meg a csatornázással terhelt utakkal. Végül kikötöttem a Facélia utcán, ami azért látványos, mert tulajdonképpen egy bérc élén vezet végig, és jobbra és balra is meredek lejtőre épült meglehetősen gazdagnak tűnő (de nem mindig ízléses) házikók sorakoznak, remek panoráma tárulhat a lakók elé a szebb időben. Annyira jó környék, hogy még egy hókotróval is szembe találtam magam, bár most inkább latyaktolóként üzemelt, félrehúzódtam egy kocsibeállóba, de azért beszórta sóval elég rendesen.
Innen már közel voltam ahhoz, hogy hazaérjek, kicsit belehúztam az eddigi bazi kényelmes tempómba, egy dombon felfele meglepetésemre egy másik futót értem utol, franc se gondolta, hogy ebben a tré időben valaki más is kijön futni. A lány tréningruhába és kapucnis pulcsiban nyomta, ebből látszott, hogy sokkal elszántabb nálam, még ha lassabb is. Egy hellóhajrával köszöntünk egymásnak, és bekanyarodtam az uccsó hazavezető kilométeremre. Erre jön szembe még egy futó. Mi van itt? Még egy hellóhajrá, vigyor, aztán már csak elsuhanok az Ücsörgő előtt és otthon is vagyok. Átázva de jó kedvűen, kicsit lassúnak számító hat perces tempóban, majdnem 13 kirit teljesítettem. Mondjuk ez a dombos-latyakos-csúszós keverék jó volt ebben a tempóban is, de majd elnézek errefele szebb időben is.