Gratulálunk pannonfunknak! A hátunk mögött – 2011 december

Gratulálunk pannonfunknak! A hátunk mögött – 2011 december

 7 

Még egyszer gratulálunk pannonfunknak, aki 2011-ben egyedül többet futott, mint mi ketten Lemúr Mikivel. Bár blogbejegyzésében írja, hogy gyorsabbak voltunk nála, ez mit sem változtat az érdemein. 2196,65 km az ő teljesítménye, mi pedig mindössze 2114 kirit tettünk meg. A karácsonyi punnyadás és egyéb alibik miatt majdnem két teljes maraton távolságával elmaradtunk tőle a végső hajrában.

Szóval nem nagyon hajtottunk, sőt én még annál is jobban nem hajtottam, hiszen decemberben Lemúr Miki többet futott nálam. Szőrös barátom 78 kirit rakott a számlálónkba, én beértem mindössze 71,8 km abszolválásával, így végül ebben az évben Lemúr Miki összesen 867 kilométert futott, én pedig 1247-et.
A maraton utáni motivációvesztés szindróma (MUMSZ) példájára össze akartam eszkábálni, valami hasonló mozaikszót a saját állapotomra, mely egyértelműen azt mutatja, hogy a siófoki félmaratoni egyéni csúcs után szép kényelmesen hátradőltem, de sehogy sem tudtam kitalálni mi legyen az i betű a CUMI-ban, vagyis a célverseny utáni motiváció izélésben. Tipp?

 

19 thoughts on “Gratulálunk pannonfunknak! A hátunk mögött – 2011 december

  1. Ezt néztem:
    2011
    Lemúr Miki: 867 km
    rrroka: 1247 km
    együtt: 2114 km

    A blog indulása óta:
    1734 km/2494 km
    összesen: 4228 km

    Elírás, vagy tényleg mind a ketten kilométerre annyit futottatok tavaly, mint addig összesen?

  2. @csiripiszli12: nálam te nyertél! :DDD FB is jött pár jó megoldás:
    BGy – Célverseny Utáni Motíváció Insufficiencia
    Ulrik – Célverseny Utáni Motivációvesztett Inaktivitás

    az insufficiencia nagyon durva szó. (12) karika kell hozzá.

  3. Köszi itt is mégegyszer a gratulációt!

    Akkor készülhetünk ismét a Vivicittára, én részemről remek posztokat fogok írni, hogy mennyire utálom a résztávozást 🙂

  4. @rrroka: OK, de tókörön is vagy a félmaraton részidőt számoljuk, vagy arányosítsunk, 15 x 28.3 / 21.1 = 20.118 perc, azaz 20 perc 7 másodperccel utánad fogok beérni, vagy hamarabb. Áll az alku?

  5. @rrroka: Igen. De be akarok nézni 5’40” alá, az 5’40” az csak a 2 órás félmaraton tempója, a héten futottam edzésen csak úgy 2:04:52-t. És jövő héten kezdődik a 12 hetes gyorsító edzés, 3 x 4 hetes makrociklusban.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük