– 22 km futás
– 2h 9′ alatt

Szombaton rendeztem meg az idei érdi félmaratont, amin 1 indulóból első lettem. Nem félmaratonnak indult, csupán az volt a terv, hogy a Fundoklián keresztül elvánszorgok az Esztergályos utcáig, majd vissza. Elég nyögvenyelősen ment, nem volt nagy kedvem mozogni, vártam már, hogy elérkezzek a rakétasiló bejáratáig. Itt egy kicsit rázogattam a lábamat, igyekeztem lélegezni, majd erőt vettem magamon, és elhatároztam, ha már itt vagyok, megnézem a magaslest, rég láttam, az még 3 km.

Itt már könnyebben rugaszkodtam el, a zöld környezet valahogy jó hatással van rám. A magasles, jelentem, még megvan, fel is másztam rá. A lesből láttam, hogy valaki nagyon nem szeretné, ha az ember továbbmenne az úton, mert száraz ágakkal barikádozta el az ösvényt, így: 

Nyilván nem hagyhattam annyiban, muszáj voltam megnézni, mi van odaát, hátha az igazság. A keskeny utat választottam, mint a jó keresztény, áttörtem magam az akadályon, és behatoltam az ismeretlen területre. 

Az igazságot továbbra sem láttam, csak az erdőt, de lehet, hogy az volt az.

Futottam, futottam, s amikor a telefonomra pillantottam, láttam, hogy jó egy órája tolom. Akkor még futottam egy kicsit, majd visszafordultam. 

A magaslestől gyakorlatilag hazáig tart a lejtő, csak hagytam, hogy vigyen a lábam. Ez már sokkal könnyebben ment, kocogtam szépen a komfortzónám határán, ezt a részét már kifejezetten élveztem. S miközben így szaladgáltam, rájöttem, hogy nemcsak első, hanem második is lettem az idei érdi félmaratonon.

Mert legyőztem önmagamat!

Fussanak maguk is, jól.