A reggel még szakadó eső dacára rekordmennyiségű, hárommillió résztvevője volt a X. Tárnoki Tófutásnak, az érdi futócsportoból is átmentünk vagy tízezren (lehet kicsit túlzok…). Esett vagy ötezer miliméter eső, úgyhogy lehetett sejteni, hogy a pálya izgalmas lesz, hiszen azonkívül, hogy körönként kétszer átfutunk keresztben egy műúton, kizárólag patakparti ösvényen, földúton és rekettyésen át galoppozunk. Pár ember kicsit nyafogott is emiatt, de a hozzám hasonló elvetemült terepkedvelők csak annyit kérdeztek: hol van belőle a szint? Amikor a végén ezt szóvá tettem a  szervezőknek ígéretet kaptam, hogy jövőre lesz. 🙂

A táv 26 kilométer volt, ezt négy körben teljesítettük, együtt indulva az egy és két körös 6,5, 13 km távon futókkal. A futás elég jól ment, végig az élbolyban haladtam, bár eléggé széthúzódtunk. Harmadik körben elléptem Bányai Zoli mellett, neki különös hobbija elfutni az elejét. 🙂 A negyedik végén utolértem Snecit, meg is ijedtem kicsit, hogy esetleg rosszul van, annyit lassult az utolsó körben, de szerencsére nem erről volt szó, csak valami megfázós baj kerülgette egész héten, a mi most ilyen formában bukott ki.
Negyedik helyen értem végül be (2:04, 4:46-os átlagtempó), de szerencsémre korosztályos eredményhirdetés volt, és az első helyezett elmúlt 40 éves, ami különsen derék tőle, mert szinte meg sem merem mondani, hogy milyen időt futott: 1:44. Igen, húsz percet vert rám. Szóval ennek köszönhetően a dobogó legalsó fokára állhattam, tök jó érzés volt, sőt elhoztam a második helyet is, mert az előttem befutó Sntach barátomnak korábban haza kellett lépnie. 🙂 (Azóta megkapta a tetszetős díjat.)

Megyünk jövőre is, remélem lesz maratoni táv és/vagy dombok!