Elindultam Egy 6 Órás Futáson, És Ami Ezután Történt, Arra Senki Sem Számított

Elindultam Egy 6 Órás Futáson, És Ami Ezután Történt, Arra Senki Sem Számított

 16 

Bocs, gusztustalan módon gyakorolom a kattintékony címadást, hátha feltornásszuk a látogatottságot az egekbe, és akkor végre jelentkeznek a szponzorok! Jó lenne, ha még befizetnének pár ultratávos futásra. Mert igen, akkora élmény volt a paksi UltramarAtom 6 órás verseny – igaz, a helyszínen azt mondtam, hogy soha többet, verjenek agyon szívlapáttal, ha még el találnék merengeni a lehetőségen.

Már maga az is szopó kellemetlen volt, hogy szombaton hajnali 5-kor keltem, hogy tuti elérjük a fél 9-es rajtot. Kialvatlan és morcos voltam, fáztam, lógott az eső lába, és amikor már azt hittem, hogy ennél rosszabbul nem indulhat a nap, megálltam Rrrókáék háza előtt, ő pedig kijött. 

Túlteszem magam a dolgon, elindulunk. Összeszedjük Pannit, az érdi futónagykövetet, majd útbaejtjük Százhalombattát, beugrik Erika és Kálmán, fogalom nélküli csapatás a 6-os úton. Megérkezés Paksra, parkolás, majd újraparkolás, mert bemehetünk a kordonon belülre, fasza. Megérkezik Keratomi, gyors fotó, itt még vidámak vagyunk:

6h.jpg

Előkerült a hülyegyereksapka is:

IMG_2420.JPG

Verseny előtt a szokásos rutin, öltözködés, csipátvétel, rajtszámapplikálás, stratégia átbeszélése Rrrókával (“Fuss, ahogy jólesik!”). Mi a céltáv, kérdik. Mindegy, mondom, csak 6-ossal kezdődjön, azzal boldog leszek. Még soha nem voltam 6 órás versenyen, eddig 4 óránál még nem futottam többet egyhuzamban, az is régen volt, most veszítem el az ultrás szüzességemet, jesszus, para. Már akkor sejtettem, hogy fájni fog, és tényleg. De ne szaladjunk ennyire előre.

IMG_2410 copy.jpg

Gyorsítót, valaki?

Elrajtolunk, eddig minden oké, ismerős a szitu, bal-jobb, bal-jobb. Rrróka a lelkemre kötötte, hogy ne fussam el az elejét (“Thank you, Captain Obvious”), lazán tolom, de hát úgy sem tudok olyan lassan futni, hogy ne fáradjak el 50 km után. Az elején még 5 perces km-eken belül vagyok, de nem érzem, hogy gyors lennék, beszív-kifúj, megy ez, kezicsókolom. 

A pálya nem egészen 1 km Paks központjában. Olyan házak között vezet, amiket soha az életben nem akarok többet látni. Az út túloldalán, a Duna-parti sétányon halászléfőző verseny zajlik, ennek majd később lesz jelentősége. Az illatok beindítják a nyálelválasztásomat, mint Pavlov kutyájának a csengő, de meggyőzöm magam, hogy nem akarok enni a kondérok tartalmából, mert a paksi halban nem higany van, hanem urán. De legalább könnyű filézni, a hasadó anyag miatt.

Kb. 15 körig megy a számolás, eddig tudom követni, hogy éppen hol tartok, de kilométerre átkalkulálni nehéz, és egyre nehezebb, ahogy oxigénhiányos állapotba kerül az agyam. Szerencsére kéznél van Rrróka, aki helyettem is számol, és egyébként is folyamatosan szurkol, bíztat, logisztikázik (“Sótabletta? Magnézium?”), aggódik, igazán megható. Bizony, ez a műsor nem jött volna létre, ha nincs a Rrróka!

Az első mélypontom két óra környékén van, ekkor már kezdek fáradni, és nyomaszt a tudat, hogy még sehol sem tartok. Az évszázadnál hosszabb ez a hat óra, parafrazálom magamban Ajtmatovot, és kitalálom, hogy négy óránál azt fogom diadalmasan üvölteni, hogy “Megvan a kétharmad!” Addig még van két óra, eltemetem magamban a poént, és igyekszem a zenére figyelni. 

IMG_2465.JPG

A paksi templom harangja elüti a delet, pár kör, és már fél 1 van. Itt jön a második mélypont, megszólalnak a rendőrautók szirénái, jelzik a verseny végét a négy órát futók számára, én pedig irigykedve nézem, ahogy leállnak a sporttársak. Próbálom viccesre venni a figurát, de merev a vigyor az arcomon, mégiscsak túl vagyok egy maratoni távon, s még hol a vége. “Megvan a kétharmad!”, üvöltöm diadalmasan, de senki sem nevet, hagyjuk az ízetlenkedést, tessék továbbhaladni. Hát lássuk, tudok-e élni a történelmi lehetőséggel?

Gyors önvizsgálatot tartok, a szívem, pulzusom érzésre rendben, a tüdőm bírja, de a lábaim bizony kezdenek bemerevedni. Hiába, az edzetlenség visszaüt, heti-kétheti egy-egy futásra nem lehet sikersztorikat alapozni. 

Öt óra után már viszonylag jól vagyok, emberileg belátható idő van hátra, még negyven perc, még fél óra, még negyed… ennyit már fél lábon is. Rrróka lohol velem az utolsó párszáz méteren, megszólalnak ismét a rendőrautók szirénái, és én legyőzve primér ösztöneimet (ilyenkor éppen hogy futni szoktam!), leállok. Jólesik.

IMG_2486.JPG

Előtte – utána.

IMG_2498.JPG

A 12 órások most vannak a felénél. Maximális respekt! Ja, és nem vagytok normálisak.

69 kör lett a vége (naná!), azaz 64,46 km, ami 5:35-ös átlag km-t jelent. Keratomi masszív másfél km-t rámvert, de így is 5. lettem az XY kromoszómájúak között (Tomi 4.), abszolútban pedig 6. A Panni-Erika páros 63-valahány km-t futott, elhozták a második női váltónak járó gyönyörű kisplasztikát. Mindenki büszke mindenkire, teljes joggal.

IMG_2503.JPG

Lefogyva bár, de törve nem!

Lecaplatunk a Duna-partra, hátha lehet még találni halászlét. A bulit már nagyjából lefújták, de egy szamaritánus lelkületű paksi baráti társaság megszánja tévelygő kis csoportunkat, és az asztalához invitál. Seperc alatt felmelegítik a különdíjas pontyhalászlét, és én gondolatban minden rossz viccet visszaszívok, amit a paksi halak kárára elkövettem. Ezekben a percekben a paksi lakos a kedvenc embertípusom.

Piáljatok csak nyugodtan, majd én vezetek visszafele is, mondom a többieknek, pedig még fogalmam sincs, hogy képes leszek-e rá. Valószínűleg a halászlé teszi meg az adrenalin, de a vezetéssel aztán nincs gond, mindenki épségben hazaér. Út közben arról folyik a diskurzus a hátsó ülésen, hogy ki milyen ultratávon indul legközelebb. Én soha többet sehova, szívlapát, miegyéb, fogadkozom, de persze mindenki sejti, hogy ennek a történetnek még lesz folytatása. És tudom én is. Maradjanak velünk!

16 thoughts on “Elindultam Egy 6 Órás Futáson, És Ami Ezután Történt, Arra Senki Sem Számított

  1. Bizony-bizony, az ultra fertőző 🙂 Szóval várom a folytatást (szíves figyelmedbe ajánlom az optivita sorozatot).
    Gratulálok, nagyon szép bemutatót hoztál össze.

  2. Gratulálok! (Szerintem ne is edz, csak járj ultrafutóversenyekre :D)
    Amúgy klassz dolog futóverseny mellé főzőversenyt rendezni :)))
    Arról nem írtál milyen körbe-körbe karikába szaladgálni, ezek szerint ez a része egyáltalán nem zavaró…

  3. Köszi! 🙂

    @ÁttentőRedáz: @saaby.: A monotonitás és az ismétlődés önmagában nem zavart, futás közben teljesen befordulok. Inkább az volt számomra fura, hogy az ilyen körözgetős versenyen nem tudod, hogy ki van előtted, ki mögötted, előzgetnek az emberek össze-vissza, de nem bírod követni, hogy most ki hányadik körénél tart.

  4. @Lemúr Miki: egy kivetítő volt a versenyközpotban, ott a chipszőnyegen áthaladás után kiírta az aktuális futó eredményét egy kb 20 soros listába, onnan mondtam be neked a köröket. sajnos olyat nem tudott, hogy kiírja azt is az adott kategóriában hanyadik helyen van a versenyző, azt folyamatosan figyelni kellett volna, de inkább tapsoltam. 🙂

  5. @Lemúr Miki: Volna értelme egy ilyen versenyen követni, ki előttem-ki mögöttem? Van “én mostaztán szételőzlek” alkalom, miközben tudjátok, együtt szoptok még háromésfélórát?
    Beteg ez baszki… 😀

  6. @saaby.: a 2-3. helyezett között 150 méter különbség volt, a 3-4. között kb 700, ha ezeket féltávnál, _kétharmadnál_, meg mondjuk öt óránál realizálja a versenyző, szerintem tudtak volna derbizni rendesen.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük