Vienna City Marathon – Csak saját felelősségre…

Vienna City Marathon – Csak saját felelősségre…

 17 

Beton NT sporttárs megörvendeztetett minket az első maratonjáról szóló beszámolójával. Olvassátok szeretettel!

Maratonfutás – erről a szóról az jut eszembe, hogy a beszéd és a nyelv a valóság megerőszakolása, összenyomása, szegénnyé tétele. Illúzió az, hogy beszélünk valamiről és így meg tudjuk osztani élményeinket. Csak egy szó – igazából ez a Sliders-ék távirányítója egy párhuzamosan létező dimenzióba.

 

2012. április 19-én neveztem 57 Euróért a 2013. április 14-én esedékes bécsi maratonra (a félmaratoni nevezés 38 Euró volt). Két éve futottam akkor. Néhány félmaratonnal a hátam mögött, gondoltam egy év bőven elég lesz, hogy szépen felkészüljek egy négy órás időre és meglepetés nélkül begyűjtsem az első maratoni érmemet. Erre mondom, hogy ember tervez – ember végez. A 2012 őszi – magamhoz képest – csúcsformámat, amivel bőven meglett volna a négy órás idő, hagytam, hogy megegye az idő vasfoga. Novembertől minden hónapban volt egy teljes hét, amikor nem futottam… volt, hogy tíz nap is. Ezt az edzéstervet sikerült megkoszorúzni azzal, hogy márciusban kb. három hetet hagytam ki és a havi mérlegem 68 km volt. A havi egy harmicas futás, vagy a feletti azért megvolt. Úgy gondoltam ez így nem elég, ezért még elszívtam pár csomag cigit is, szóval mindent megtettem, hogy szabotáljam első maratonomat.

 

Április elején azt éreztem, hogy akkor ennek itt a vége. Elmegyek, letötyögöm a felet, aztán majd lesz maraton máskor. Le is levelezem, hogy ez hogy kivitelezhető. A válasz szerint semmi gond, ott állok meg, ott futok be ahol akarok, ha 21-nél, akkor szerepelni fog az eredményem a félmaratonisták között.

 

Így érkeztem meg a Monarchia fővárosába.

 

Pénteken városnézés… Hazafele menet nem tudom mi történt – az cseng a fülembe, hogy hat óra a limit… **csába! – annyi idő alatt csak bekúszok valahogy – gondoltam – így hát megszületett a Döntés, vasárnap úgy indulok el, mint aki maratont fut ma – és máris büszke voltam magamra.

 

Röpke 12 perc alatt elrajtoltam harmincezredmagammal. Belőttem egy biztonsági tempót – értsd: olyan lassan futottam, hogy a pulzusom a laza zónába maradjon, ami nálam 140 tájéka. Ez nekem ott kb. 6:106:20-as km-et engedett. Futottam, futottam, futottam – tartottam a tempót és a pulzusom is barátságosan viselkedett. Láttam esélyét annak, hogy ebből lesz valami. 18 km tájékától bolondokháza lett. A félmaratonisták ott kezdtek el vagy száguldozni, vagy elájulni. Én a belső békét kerestem… figyeltem a térdem, a talpam, az inaimat, mit gondolnak az előttünk levő dolgokról. Hát mit mondjak?! – megpróbáltak meggyőzni arról, hogy fussak be. Úgy volt ugyanis megoldva a pálya, hogy 21 km után elfutottunk a cél előtt, láttad a célt, a SÖRt, a pihit – ha mazó voltál, akkor azonban előtte balra kanyarodsz és elmész még egy körre – ez a második kör különbözött az elsőtől.

 

Egyéletemegyhalálom! – most vagy soha! – Lássuk milyen mély a nyúl ürege! — balkanyar!

 

Csend.

 

Ez volt az első, amit abban a másik világban tapasztaltam. A félmaratonisták nélkül nyugalom volt, mindenki be volt állva a saját tempójára és olyan nagyon nem érdekelte mit vetít neki a mátrix. Így szépen elutazgattam én is kb. 30-32-ig. Itt kezdődött a neheze. Kezdett itt is fájni, ott is fájni, a cipő szorítani… kezdett bad trippé válni az egész. 35 körül kezdtem hangosan beszélni magamban, 37- 38 körül pedig már nagyon örültem, hogy nem értik amit mondok. A kezdeti tempót szinte végig tudtam tartani, csak a pulzusom ment fel 140-ről 180-ra. 41 km-nél éreztem, hogy meglesz – akkor ha meglátok valakit, akit ismerek biztos a nyakába borulok és sírok. És meglett… 4:32:33 Nem tudom milyen felkészülten maratont futni, de így nagyon kemény – nem ajánlom senkinek, hogy utánam csinálja.

 

Bécs szép város. Amíg nem fáj, jó benne futni. A szervezés rutinos volt, azon kívül, hogy minden irtó drága, rendben volt ez a kiruccanás. Az eseménypóló 25 Euró volt, ha a rólad készült képeket szeretted volna élvezhető minőségben letölteni, az 50 (!). A következő maratonomra tuti felkészülök rendesebben… Ember tervez…

 

Rá egy hétre ismét Kolozsváron voltunk a III. Kolozsvári Maratonon. Váltóban futottunk, így pihentem. Ismét ajánlom mindenkinek azt a versenyt. 10 Euró a félmaratoni nevezés, ebben pasta- partytól pólóig, Isostar energiaszeletig minden benne van… ezekért Bécsben mind komoly összeget kértek.

 20130501_133148.jpg

 

Idén két versenyre megyek még el. Havasrekettyén, a Vlegyásza alatt lesz augusztusban egy hegyi félmaraton, valamint szülővárosomban Nagyváradon is ideje lenne már futni egyet – ez lesz szeptemberben.

 

Ha nem tudod mi a bajod az életeddel, fuss felkészületlenül maratont és nem kell tovább keresgélj!

 

5 thoughts on “Vienna City Marathon – Csak saját felelősségre…

  1. Gratulálok! Tetszik, hogy két nappal előtte döntötted el a távot. :))) Én is Bécsben futottam ez első maratonomat, hasonló idővel és ráment a gatyám is, pedig semmi szuvenyírt nem vettem. Ja, de! Egy műanyag poharat, amire rá volt írva, hogy Bécsi Maraton. 8 euróért. Váááá!! Nagyvárad hozzám is közel van, legutóbb, mikor ott jártam, nézegettem is a terepet, hogy milyen lenne ott futni. Elgondolkodom a lehetőségen.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük