Havi talpalávaló: Clawfinger – Out to get me

Havi talpalávaló: Clawfinger – Out to get me

 4 

Áprilisi (éppen hogy belefértünk…) talpalávalónkat érdi futópajtásunk Imre szolgáltatja.
Imrével az Érdkörbén futottunk össze, tökéletesen sikerült neki bemutatnunk, milyen amikor az ember elfutja az elejét a tömeg hangulata miatt. 🙂 Képzeljétek el  ha még ez a Clawfinger – Out to get me ís süvöltött volna! 😀

Emlékszem, még suliba jártam, mikor először hallottam a Clawfinger Truth című dalát. Gondoltam megnézem, mit tudnak ezek a svédek egy egész albumon, és elég egyhangúnak tűnt, szóval egyből nem tetszett meg. Ebben valószínűleg közrejátszott az is, hogy akkor még hallgattam a zenéket. Leültem, és egy órát csak azzal töltöttem, hogy csukott szemmel végighallgattam egy albumot.
Most már nincs időm ilyen úri mulatságokra… egy óra szabadidő csak zenére? Ki van csukva, mellette vagy a gépen nyüstölök valamit, vagy olvasok, vagy vagy vagy… sose akarjatok felnőni…
Aztán szépen lassan jöttek tőlük az anyagok, és valahogy elérték azt a státuszt nálam, hogy már kedvelem őket és nem zavar az ismétlésük. Ha megélnek még 15-20 évet, akkor olyanok is lehetnek, mint a Motörhead vagy az Iron Maiden: nem hoznak újat, de egyrészt amit adnak, azt profin csinálják, másrészt ezt várja tőlük az ember.
De az biztos, hogy futni ideális, mert a dalaik legtöbbje amolyan zakatolós, húzós szám, kellemes ritmusban.

One thought on “Havi talpalávaló: Clawfinger – Out to get me

  1. Fasza! Ez valami újabb szám lehet, nem ismertem. A ’95-ös Use Your Braint viszont rongyosra hallgattam.

    “When I grow up there will be a day
    when everybody has to do what I say”! Meekorákat tomboltunk erre a marhaságra! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük