– 21,2 km
– 2h 1′ 51" alatt

Tegnap megint azzal a tervvel indultam el otthonról, hogy egy órácskát futok a szemem világába dombnak fel, aztán megfordulok és szépen visszakocogok az édes otthonba. Úgyhogy ismét Tárnoki út, Fundoklia tanösvény, autópálya, levendulás, rakétasiló, Esztergályos utca és egyre fel, északnak. Ezúttal nem kanyarodtam a bánya felé, nem volt kedvem térdig gázolni a helyi faunában, hanem vágtáztam tovább, majd a sörétes puskával himlősre díszített "Behajtani tilos" táblánál merészen befordultam a vadonba.

Itt még soha nem jártam, lám, a sűrű erdő, talán csupa veszély, de nem foglalkozom vele, nézem az órát, még 7 perc egy óráig, lássuk, mi van bentebb. Az út gyakorlatilag nyílegyenes, kétoldalt őserdő, a talajon patkónyomok, aztán elérkezem egy (nem is olyan) magasleshez, itt a vége, forduljunk (a jobboldali képen kilátás a lesből).

Hazafelé már egyhén lejt az út, feltámad bennem a versenyszellem, legyőzöm önmagam, hamarabb érek vissza, mint errefele, hajrá! Az igyekezetnek meg is lesz az eredménye, hűbelebalázs módjára közelítek meg egy pocsolyát, megcsúszik a bal lábam, befolyik a cipőmbe a sár, felcsap a térdemig, fasza. 

Az eseményből tanulva, óva intek minden kedves látogatót a túlzott sietségtől. A "tovább"-ra való klikkelés után az igazán elszántak megtekinthetik az eset eredményét is (a főoldalra nem tettem ki, megkímélve a gyanútlan olvasót a szőrös lábam látványától).

Konkrétan úgy nézek ki, mintha lef*stam volna a bokámat. Jó pár perc eltelik a tisztogatással, úgyhogy az időjavításnak lőttek, de legalább bennebb vagyunk egy tanulsággal. Ez is valami.