A hátunk mögött – 2011 május
197
Májusban nem voltunk valami nagyon hatékonyak. Bár Lemúr Miki négyszer, én meg ötször voltam futni, testünk trenírozásának foka nem érte el az önmagunktól elvárt szintet, ketten éppen hogy futottunk most annyi, mint Miki áprilisban, és én az utóbbi két hónapban hoztam ezt a mennyiséget, vagyis egy havi előnye van már. A jó hír viszont az, hogy a retró-excell tábla helyett az én szépséges iMacem által gyártott gyönyörű grafikonon ábrázolva tekinthetjük ezt meg! 🙂
Lemúr Miki előnye tehát megint növekedett, de szorgalmasan futom a kisebb távjaimat, sok kicsi pedig tudjuk, sokra megy. Hát majd meglátjuk visszatér-e régi formám.
18 thoughts on “A hátunk mögött – 2011 május”
Nem vittük túlzásba…
Na, skaccok motíválóként kihívjalak benneteket egy szolid versengésre? Egedül többet fogok futni idén, mint ti ketten, hm? Május 31-én 687-néll tartottam.
Ebben az évben én is csak 519 km-nél tartok május végéig. 🙁
@pannonfunk: akkor még van előnyünk együtt. 😀
@BGy: az teljesen jó. még miénk is. najó az enyém nem. 🙂
@rrroka: Szerintem már nincs :PPPPPP
Érdeklődnék, hogy a tisztelt Hosszútáv blog odateszi-e magát az Ultrabalatonon? Egy kétfős váltóban történő teljesítésről szívesen olvasnék 🙂
@pannonfunk: futottunk ám mi is azóta! (és ezekszerint muszáj ma is mennem) 😀
@Sekiwake: hát nagyon örülnék ha ezt ketten kivitelezni tudnánk, de egyelőre itt még nem tartunk, sem fizikailag, sem logisztikában. többek közt mi a feleségemmel pl Fishing On Orfű fesztiválon leszünk idén is. 🙂
@rrroka: Kevés… 😀
@pannonfunk: Kudarcra vagyunk ítélve, nem játszom! 🙂
Előttem három cél lebeg 2011-re: fussak 1000 km-t az év végéig, legyen meg 3:45-ön belül az őszi maraton, és javítsam meg Rrróka 1:39-es félmaratoni idejét! 🙂
@Lemúr Miki: Találjunk ki valami súlyozást a gyorsaságra, akkor van esélyetek. Az egy dolog, hogy többet futok, de jóval lassabban. Nekem idénre a célom a 2 órán belüli félmaraton és egy maraton szintidőn belüli teljesítése.
@Lemúr Miki: az 1:39 nekem is célom, nem hagyom ám magam! 🙂 az ezres szerintem má nem lesz meg…
@pannonfunk: szerintem jó lesz ez a kihívás így, én elfogadom, tartom a tét. 😀 ketten egy ellen simán lenyomunk! 😀
Rettenetesen fontos kérdésem van: mivel csináltátok ezt a grafikont?
@mgergoo: Rrróka alkotta valami maces varázslattal. Ő a Mac-mester! Mhehh.
@mgergoo: @Lemúr Miki: maces iWork Numbers programja (office-excell lényegében). tényleg marha szép rudikat gyárt. 🙂
@Lemúr Miki: @rrroka: köszi, akkor nekem nem lesz ilyenem. 🙁
@mgergoo: hát egyszer egy mac mindenkinek jár, nekem van eladó G4-es, ha érdekel vkit. 🙂 igaz hogy csak tigrisig megy rá az oprendszer, de a 2 giga ramos 833MHzes gép atom stabil és 3x gyorsabb, mint egy hasonló PC.
@rrroka: Összefoglalom az információkat: Ez a látványos grafikon egy előre megfontolt és aljas szándékkal elkövetett marketing akció keretében készült el. A marketing akció kicsit sem leplezett célja, hogy rrroka kartárs sarokban álló informatikai eszközeinek minél magasabb áron és minél gyorsabban történő értékesítése. Mit tudnak felhozni a mentségükre?
@mgergoo: azt hogy megéri megvenni! 😀