Péntek délután a szokásomhoz híven már futócuccban fejeztem be az aznapi csilletologatást, így miután az összes szenet felhoztam a bányából rögtön indulhattam is futni. Illetve előtte percek alatt összeállítottam még a kertben a hintaágyat, de ez mellékszál, csak azt mutatja, hoyg nagyon szép napos idő van mostanában, és hogy baromi ügyes szerelő vagyok (anyukám segített).
Vártam nyolc percet a ház előtt a GPS jelre mindhiába, közben beleizzadtam a rövidgatya-hosszúpóló kombinációba, pedig még egy métert sem futottam, csak az IT-szalagomat szugeráltam. GPS jelre nagy szükségem lett volna, mert oda készültem, ahol legutóbb eltévedtem: a levendulás fölötti sűrűs sötét erődbe. Két hete arrafele tettünk egy rövidebb kirándulást kis feleségemmel, ami végül hosszabbra sikeredett, valahol egy kanyarral kevesebbet számoltam, és a fejembe lévő térkép kicsit megkeveredett, két kilométerrel odébb lyukadtunk ki, mint ahogy azt én képzeltem, közben láttunk száz szörnyűséget, posztapokaliptikus világot és egy közismert földönkívüli tetemét.

Alf hullája a szeméthalmok között.
Szerintem nem ilyen végre számított amikor idejött a Melmac bolygóról.

Szóval GPS jel nuku, de számítottam rá, hogy felfele futás közben majd jut nekem is valamikor, addig volt jó fél órám, a futoterkep.hu-n lemértem az odautat, 6,3 km. Történés nélkül jutottam el az Esztergályos utcáig, és ott már két másodperc alatt befogtak a műholdak, perszehogy, végig emelkedőn jöttem, ennyivel közelebb voltam már hozzájuk. Boldogan bevetettem magam a rekettyésbe, amiből aztán később a térképen “fenyőerdő; bozót” jelzésű részhez jutottam. Elég lendületesen haladtam, közben nagyon koncentráltam arra, hogy ugyanazon az útvonalon menjek, mint kirándulásunk alkalmával, mert nagyon érdekelt, hol vétettem el az irányt. Amikor ismeretlen területen futok vagy túrázok a fejemben elkezd egy térkép rajzolódni, ami jelzi, hogy honnan indultam, onnan melyik irányba mennyit mentem, és általában tudni szoktam, hogy a jelenlegi pozíciómtól a kiindulási pont merre van, és milyen messze, így eddig még sosem fordult elő az ami legutóbb, hogy ilyen sokkal túlmegyek rajta, miközben kezd ránksötétedni.
Most ez nem is történt meg, végig pontosan éreztem, hogy merre vagyok, és végül megtaláltam azt az ösvényt is, ahol jobbra fordulva pontosan kijutottunk volna a starthelyhez. Megnyugodva konstatáltam hogy a fejemben a GPS nem rohadt le, és visszamentem az útra felderíteni merre is tekeregtünk végül. Kijutottam a hangárhoz, a múltkor látott szemét azóta nem tűnt el, de a bozótoson átvezető ösvényeket szorgos kezek lezárták szúrós ágak hadával, ami jó ötlet, csak én most pont ki szerettem volna menni, nem pedig bejönni háztartási hulladékom és sittem zsákjaival.

Posztapokaliptikus film forgatására tök jó lenne a hangár és körülötte a dzsuva.

Végül visszafordultam, és újabb utakat felfedezve pontosan kijutottam a kiindulási pontra, mintegy 45 perc erdős csalinkázás után (gyalog ez két óra volt). Hoppá, ez nem 5 km, ahogy azt hittem, hanem majdnem 9. No nem baj. 
Már csak a hat kiri lejtőn kellett lesuhannom. A nap közben lement, kezdtem fázni, örültem, hogy hosszú felsőben jöttem. A térdeim nem szerették ezt a hűsebb érzést, de akkor sem fogok 3/4-es nadrágot venni arra négy alkalomra amikor pont az lenne az ideális, mert a hosszúgatya sok, a rövid meg kevés, és pont.

Idő: 01:51:28
Táv: 21.3 km
Tempó: 05:14