Tejóég, jövő szombaton gútai Vízkereszt maraton! – jutott eszembe Karácsony másnapján és gyorsan el is szaladtam futni egy huszast, pedig a bejgli ízét még a számban éreztem és alig olvadt fel az éjszaka leesett ónos eső jege az utakról.
Szóval hősként futottam a szemerkélő esőben a Hárosi-öböl végéig, csősál, hosszú ujjú, futónadrág, erre jött egy izmos csávó félmeztelenül pamut rövidgatyában mezitláb és pont arra ment, mint én, még lassítanom is kellett nehogy utolérjem. A parton sétálók kérdő tekintetére csak a vállam vonogattam. Kb. két hete reggel hatkor a -5 ºC-ban egy rövidnadrágos trikós csávót láttam futni. Mondjátok meg mégis mi értelme ennek? A vagányságon túl minden rossz benne. Rossz a szerveknek, az izületeknek és az izmoknak egyaránt. Ez vmi futós megfelelője a jegesvödrös kihívásnak, vagy vmi spartan race-es hülyeség? Öltözz fel rendesen, úgy menj futni, kész. Persze tudom, hogy nem ártanak ezek senkinek és talán titokban mind fantasztikusan tudnak fütyülni, vagy mit tudom én.

A futást mostanában a Spotify “Totaly Stress Free” playlistjének egyértelműen legjobb dalára kezdem, melynek (a számomra amúgy teljesen ismeretlen) Xavier Rudd az előadója. A Follow the sun egyértelmű aláfestőzenéje lett az utóbbi időszaknak, nyugis kezdés, rákapcsolódás a flow-ra, stressz ki, az ilyesmihez hangulat kell.
Mostanában a megszaporodott budapesti utazások miatt amúgy is rákaptam arra, hogy zenefüggönnyel szeparáljam el magam a közösségi közlekedés közösségétől, ez a  futásnál hatványozottan működik, ha jól csinálod tényleg olyan, mintha a Salomon futócipőgyár valamelyik futós promóvideójában szerepelnél.

Tegnap meg korán végeztem a melóban, az érdi csoport reggel volt Kamaraerdőn futni egy jót, én is a természetbe vágytam, ugyanakkor kéne a km gyűjtés és a door-to-door futás mégiscsak a legpraktikusabb, az Anna-hegy kézenfekvőnek tűnt akkor is, ha óriási szél fújt éppen és északról sötét fellegek közeledtek, miközben kissé alulöltöztem. Utóbbit könnyen lehet kompenzálni egy olyan útvonalon, ami az első 7,5 kilométerén kizárólag felfele vezet, csak szaporázni kell a lépéseket, pulzus és lépésszám legyen 170! Fázol még? Eszedbe sem jut.
Tervben volt, hogy a kilátóból csinálok egy panorámaképet, de piros-fehér szalagokkal volt lezárva, és bár rongyosak voltak már eléggé, mégsem volt kedvem felmászni, inkább próbáltam összekomponálni a naplementét a grafitizőt ábrázoló grafitivel.

Eldöntöttem, hogy nem egyből visszafordulok, hanem megcsinálom az egész törökbálinti hendikep kört, vagyis lekocogok a faluba, és a nagy emelkedőn meg föl. A pulzuskontroll nehezen összeegyeztethető a terepfutás dombjaival, pláne ha a legnagyobb emelkedőn ad be a random playlist lemezlovasa egy pörgősebb nótát (a számomra amúgy ismeretlen) Spiderbait zenekartól. A Black Betty 1:50-nél kezdődő kiállása szépen felvitt a dombon.

Nem hiszem, hogy ez a klip rosszabb lett volna ha kimaradnak az idióta filmjelenetek. Na mindegy.

A tapasztalt futók már tudják, hogyha egy útvonal A-ból B-be tart és végig emelkedik, akkor B-ből A-ba visszafele végig lejtő jön, akkor is, ha a Yours Truly futásokon ezt minden évben sikerül megcáfolnunk. Nekem tegnap nem volt más dolgom, minthogy hazaguruljak az immár stabilra beállt endorphin-rush hullámon, esetleg mégis próbálkozva menet közben egy fél panorámával, vagy legalább napsütés-felhőkkel kompozícióval.

Hosszú ideje nem volt olyan, hogy az utolsó kilométeren fejben már a hűtőben kotorásszak, hm sajt vagy olivabogyó, legyen mindkettő, nézdmár kolbász, jöhet!, mégsem rohantam be egyből ahogy a ház elé értem, hanem nyugisan sétálva megvártam, míg az aláfestő zeném a végére ér.

Jövő hét szombaton találkozunk Gútán!