Gát-téglagyár-domb

Gát-téglagyár-domb

 6 

Vasárnap egész nap az zakatolt a fejemben: futni kell, futni kell, futni kell. Lemúr Miki a 30 fok ellenére el van havazva, így kicsi feleségemmel leautókáztunk a gátra, azzal a tervvel, hogy amíg ő sétál egy nagyot, addig én futok egy gátat, meg átmegyek a battai régészeti parkig, hogy ne legyen agyzsibbasztó a körözgetés.


A gátas rész jól ment, kicsit el is futottam, 26 és fél perc alatt megvolt, 5:10 körüli tempó, az nekem most annyira nem megy, de sok sétáló és néhány futó is volt kint, így buszmegálló-szindróma ezerrel, nagymosoly, hellóhajrá. A gát végén éreztem, hogy ez túl gyors volt, a régészeti park meglátogatása már nem tűnt annyira reálisnak, de azért az ártéri erdő felé elkanyarodtam, a téglagyár előtt összefutottam házastársammal, mondtam, hogy a parkba már nem megyek át és szorít a cipőm, utóbbit gyorsan ki is lazítottam, biztos a melegtől duzzadt bele a futástól elszokott lábom. Cipőkötés, puszi, fotó, téptem tovább, a téglagyárnál meg hoztam egy rossz döntést, hogy én nem megyek fel az útra, mint mindenki más, itt az irtás melletti földút, az kell nekem, azzal nem számoltam, hogy erre a favágás óta jármű nem jött, így térdig-derékig ér a parlagfű, csalán, és a többi szúró kóró. Lemúr Miki álmodozik régóta hosszú szárú kompressziós zokniról ilyen esetek kezelésére, most bennem is felmerült, hogy egy lábszárvédő a majdani terep futásokra nem is rossz ötlet, bár ha derékig ér az ótvar, akkor inkább csak illúzió.
Na azt eldöntöttem, hogy a halomsírokig nem futok el (de amúgy nem futva megnézni érdemes, van egy feltárt és rekonstruált halomsír, amiben bezárnak negyed órára, közben filmvetítés), de a Római út dombja hívogatónak tűnt, résztávoztam én itt régebben, nem árthat meg. Döngettem felfelé, és sehogy sem akart véget érni, tulajdonképpen hihetetlennek tűnt, hogy ősszel hatos szériát futottam, pedig úgy volt, csak most nem volt úgy. A tetején kiköptem a tüdőm, aztán visszaindultam, szembe jött egy már ismerős srác a gátról, ő is köpte ki a tüdejét felfelé, bár nem annyira, mint én az előbb, úgyhogy megint nagymosoly, hellóhajrá, mindezt a lefelé kocogók könnyed eleganciájával. Lent közkútból ivás és közkútban fürdés, örök hála a közkútért! Megnéztük, hogy Alekosz még mindig nem mentette meg a gyógyforrást, majd hazafelé vettük az irányt, egy teljesen megérdemelt nagy fagyit beiktatva, édestölcsérben.

Idő: 00:49:36
Táv: 9 km
Tempó: 05:31

13 thoughts on “Gát-téglagyár-domb

  1. No jól van, már tényleg azt hittem elvitt benneteket a mókár(vagy a réz-fa-szú bagoly!).

    Kár hogy nem jutottál el a parkig, akkor elmodhatnád: Te a sírig futsz! 🙂

  2. A kepen eppen menekültel egy medve elöl, vagy mint kezdö szatir, ruhaba probaltad az arra jarokat ijesztegetni? Amugy nagyon mokas a kep… 🙂

  3. Klassz az az ösvény… merre lehet megtalálni?
    A dombozáshoz gratulálok, az egyik kedvenc emelkedőm 🙂
    Fagyi a Soós-ban volt? nyammm-nyammmm

  4. @Sneci-ke: a gátról az első kereszteződében letérve is van jó erdei útvonal a 6-os út felé. ha meg a gát elején a ház kerítése melletti ösvényen elfutsz, akkor egy nagy körrel el lehet menni a csatorna mellé kb a gát feléig, majd vissza ugyanerre a téglagyárig. Tulajdonképpen egy 6-8 kiris kört meg lehet tenni itt úgy, hogy a gáton max 1 km-t megy az ember, nyáron az árnyékos erdőben az nem egy hátrány az aszfaltról megkétszereződő őséggel szemben!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük