Felvidéki vízkereszt, vagy amit akartok (kisebb cúgot)

Felvidéki vízkereszt, vagy amit akartok (kisebb cúgot)

 7 

Kiküldött tudósítónk, száguldó riporternőnk, Éva villámgyorsan elküldte a Gútai Vízkereszt Maraton beszámolóját. Az érdi futócsapatból több, mint egy tucat futó ment ki a határközeli településre, ahol maratont és félmaratont is lehetett futni.
Nem is nagyon szólnék bele, csak annyit, hogy én kedvet kaptam jövőre! 🙂 Köszönjük Éva, és gratulálunk!

guta_4.jpg

Biztos nem normális négy nappal szilveszter után maratont futni, de a Gútai Vízkereszt Maraton, ami szlovákul tök jó, mert háromkirályok maraton, a város neve meg Kolárovo (Kolárovský trojkráľový maratón) nagyon jól hangzott. Már a holnap is (http://www.kolarovomaraton.wbl.sk) csupa cukiság: rajtpisztoly: harci ágyú, hagyományőrző magyar lovascsoport, üdítőpontok…
Én még sose futottam külföldön, és Gúta közel van, teljesen abszurd időpontban, nem ütközik a megszokott versenyekkel, úgyhogy hellóhajrá, neveztem.
Aztán jött az időjáráshonlap-szörfölés (szám szerint hat, köztük egy norvég), hogy mégis mi fogja a jó kis időtervet borítani, de némi szélen kívül talán csak az ónos eső – na az nem volt. Éjjel havazott, ettől félelmetes lett az autópálya, viszont lehetett poénodni nagyokat az útdíjkáoszon, pedig nem is vicces.
Indulás előtt leveleztem egyet a szervezővel – minden kérdésemre azonnal válaszolt. Olyan apróság, hogy hol lesz a versenyközpont, meg milyen utcát adjunk be a gps-be, de mondta, itt mindenki beszél magyarul, meg kisváros ez a gps-hez 🙂
Ehhez képest pont a város közepén volt a rajt, beleszaladt, aki Komárom felől jött, a szervező Zsélyi Zoli pedig személyesen várt mindenkit, a cukiság itt tetőzött.
Volt még a varrott rajtszám: kantáros, derékon kötős, gondoltam, a gyűjtemény dísze lesz!

guta_2.jpg
Barátságosra fűtött sportcsarnok várt tök rendes mellékhelyiségekkel, ráadásul vigyáztak a csomagjainkra, míg futottunk, plusz pont.
A rajt előtt kocogtam egy negyedórát, ragyogott a nap, kellemesen fújt a szél, térdig csapódott a szürke jégkása, egy rossz jel.
A rajtkapu se holmi rideg technokrata chipállomás szponzorfelirattal, hanem szép színes lufik, az időmérés meg stopper 🙂 És ott a harci ágyú, mellette kimenős tüzér. Ahol pedig a színen megjelenik a fegyver, ott az el is sül, ez mondjuk akkorát, hogy sikítottam ijedtemben – aztán pucoltunk.

guta_0.jpg
Az első öt kilométert a városka utcáin pocsolyáztuk végig, és tök jó lenne a szépségeit ecsetelni, de én iparkodtam, és csak annyit láttam közben, hogy csinos és rendes az egész, mint egy klassz dunántúli város. A szlovák feliratokon nevetni meg nagyon nem píszí, úgyhogy csak magamban, csöndben 🙂 Á, úgyis taplóság.
Aztán át a Vág hídján, majd ráfordulás a töltésre – ami úszott a latyakban, abban meg mi. Innen egy kilométer után le a töltés alatti útra, na, volt a lejtőn fékezés!
A félmaratonos mezőny 13,5-nél visszafordult, mi meg csapattuk a kásában Vágvalamiig. Odafelé találgattuk, hogy Vág – micsoda, talán -óhíd?
De nem, Vágfüzes. És ott, a töltésre és a folyóra merőlegesen lett egy új úti társ, az orkán. Oldalról kapott el, míg a házak közé nem értünk, és nem voltam boldog. A falu után még sunyibban támadt, alig vártam, hogy végre megint párhuzamosra forduljunk, közben láttam, tök jó az időm, félmarcsi két órán belül, toljuk, toljuk, 23,5-nél visszafordulunk, és ugyanezen az úton vissza Gútára.
A tájat elfelejtettem nézni, mert annyira nem történt rajta semmi. Puszta, pár tanya, egyiken nagyon összebújós báránykák. Nagyon nem akart jönni a fordító, rohadt éhes és szomjas voltam, már tíz kilométert jöttünk “üdítőpont” nélkül. A fordítónál végül volt, toltam, ami belém fért, forró tea, hideg kóla, víz, banán.
És itt vége is, nincs több jó hír. A fordító után arcba vágott a Vág mellett üvöltő hurrikán. Nem haladtam előre, a bokámat is elfújta a szél, jött a kilátástalan harc az elemekkel. Egész a faluig, ott megint volt némi szélárny, aztán bele a közepébe újra. 40-nél értünk vissza a városba, előtte két kilométerrel mondtam le a lábujjaim többségéről, már nem mozogtak. Nem emlékszem, mi húzott be végül, talán az a kedves pocakos úr, aki mikor az utolsó négyszáz méteren megelőzött, még egy szelfit is lőtt a hőstettéről 🙂
Sajnos a partedlis rajtszámot vissza kellett adni 🙁 A disznótoros ebéd meg biztos szenzációs volt, de nem eszem húst, éhes meg még most se vagyok 🙂 Viszont egyszer kipróbálom, milyen szelidebb szélben Vág-tatni.

 

6 thoughts on “Felvidéki vízkereszt, vagy amit akartok (kisebb cúgot)

  1. A rajtszám nagyon klassz! Megmondom őszintén, ezeket a kis versenyeket szeretem a legjobban. Nálunk a Mikulás futáson ami, 10 és 21 km volt, kb. 40 ember volt, így a végén mindenki bratyizott mindenkivel, nagyon élveztem és a disznótoros kolbászból kétpofára ettem. Ja, és 1:49-es félmaratont futottam az erdőben. :)))

  2. Disznótorral vártak minden versenyzőt Gútán, kaptunk ebédjegyet is. Olyan neve volt, hogy asszem egyáltalán nem volt benne magánhangzó!
    De én nem eszem húst, úgyhogy arról majd meséljen más 🙂

    De azok a tűzforró teák az “üdítőpontokon”… Egyszer próbáltam a szembeszélben viccelni az egyik nénivel, hogy na most én itt jól vagyok a furgonajtó szélárnyékában, meg is várnám, míg eláll a szél – de nem volt bekapcsolva az irónialámpa, ezért nagyon megijedtek, hogy “jaj, kedveském, azt ne, mert akkor állhatunk itt mi is reggelig!”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük