Apropó nélküli 35 km

Apropó nélküli 35 km

 30 

35_start.jpg

Minden apropó nélkül, csak úgy eszünkbe jutott Lemúr Mikivel, hogy ezen a hétvégén fussunk egy 35 kilométeres kört. Igen-igen, kéne a maratoni felkészüléshez hosszúkat futni, de ez se volt elég indok, mi ezt csak úgy futottuk.
Én rápihentem, egész héten nem futottam (lógtam), Lemúr Miki a szokásos heti edzését teljesítette (0 km), úgy hogy bátran vágtunk neki a vadászlesen túli világnak. Tesómat és kisfiát megkértük, hogy kísérjenek el minket bringával, hű fegyverhordozóként szállítva a frissítést. Az időjárás is kedvezően alakult, reggel még csepergett kicsit, de délutánra babakék felhőtlen égboltra váltották a wallpapert a desktopon. Ideális futóidő.

35_start2.jpg

Laza, kényelmes, beszélgetős tempóban vágtunk neki a Fundokliának és a mögötte elterülő levendulásnak, tényleg nem siettünk, arról beszélgettünk, mennyire fura, hogy ha 4:20-al lefutok 5 kirit, akkor a futóidő kalkulátorok szerint 3:30-ra hozom a maratont, ami nyilvánvaló tévedés, illetve bárcsak. 3:50, kész, ennél jobb nem nagyon lesz, merthogy nem kezdek majd gyorsabban, az pedig nem valószínű, hogy a második félmaraton 5-10 perccel gyorsabb legyen az elsőnél. Lemúr Miki fogadkozik, hogy szögre akasztja a futócipőt, ha lenyomom, szóval ehhez is tartanom kell magam, mondom neki, hogy majd leülök 42-nél és bevárom. 🙂
Tesómék a köves emelkedőn le-lemaradtak, ezért néha el kellett kanyarodnunk a tervezett útvonalunktól egy-egy saroknyira, hogy így pufferelve bevárjuk őket. Jobban izzadtak, mint mi, ez a terep nem kedvez a bringásoknak. Az erdei utakon fadarabbal nyilakat rajzoltam a földre, hogy el ne keveredjenek, náluk van az életmentő felszerelés. A magaslesnél aztán tartottunk egy nagyobb pihenőt, banán-csoki-lesmászás-fotó, innen ismeretlen terepen mozgunk majd.
A farakáson túl enyhe lejtő várt minket, trappoltunk lefele a gyökerek, ágak, facsonkok között vezető ösvényen, hallottam hogy tesómék is örülnek mögöttünk a lejtőnek. Hamar kiértünk egy keresztútra, ez megint hosszan emelkedett, a bringások nem örültek, már mi is kezdtünk izzadni, de az útvonal nagyon hangulatos volt, ide máskor is el kell jönni. Hamarosan egy nagy útelágazódáshoz értünk, tesómék messze mögöttünk, eszkábáltam nekik fából és rajzból egy nyilat, hogy merre mennénk tovább, de aztán egy megérzésre hallgatva visszafordultunk, és futottunk pár száz métert feléjük.

35_erre.jpg
Itt kellet volna a Petiknek tudniuk az ágakból a földön, hogy erre kell tovább menni.

Jó is volt a megérzés, már tolták a bringát, ők innen bizony visszafordulnának, 15 km emelkedő után mondjuk nem is csodálkoztam ezen. Ettünk-ittunk, zsebre vágtunk pár csokit, megbeszéltük, hogy a magaslesen hagynak majd ellátmányt a visszaútra, majd elköszöntünk egymástól. (Tesóm később mesélte, hogy azért visszafele elbicikliztek még Pusztazámor felé, meg Tárnokra, ami vagy 20 km, de a műúton ez már tiszta öröm és boldogság volt az mészkősziklás úttalan utakhoz viszonyítva.)
Pár méter után kiderült, hogy a legjobbkor fordultak vissza. Felértünk egy hegytetőre, ahol útbaigazított minket egy bringás srác, miszerint innen minden irányba csak meredek vagy még meredekebb lefele lesz. Az információ nem riasztott el minket, nekivágtunk a vízmosásnak inkább kinéző ösvényen, és estünk vagy száz méter fél kilométeren. Még mehettünk volna lefele sokat, de egy keresztutat látva mondtam Lemúr Mikinek, hogy menjünk már arra, akkor visszafele nem kell annyi dombot mászni. Logikus érvelésem elfogadta és hamarosan egy erdei kápolnához lukadtunk ki, a tábla szerint ez a Szily-kápolnához, ami egy kör alakú nyitott épület, ami belül meglepő módon se teleszemetelve, se telekakálva nem volt. A döbbenettől készítettünk pár fotót, majd egy keskeny ösvényen jobbra el. Kanyar-kanyart követett és megint lejtős ösvényen döcögtünk, amin gyanúsan sok vékony keréknyom volt. Egyszer csak hallom mögülünk a sivítást, tépett lefele egy bukósisakos downhillbringás csávó vagy hatvannal, a komámat alig tudtam lerángatni előle az útról. Aztán kiértünk egy rétre és újra  civilizáció nyomait véltül felfedezni, úgy is mint íjász céltábla, fapadok, pet palackok. Távolba autók parkolnak, és egész sok fiatal császkált arra, vmi focipálya volt a közelben. Mondom Lemúrnak menjünk még el a sarokig, nézzük meg mi van ott, hát a kanyar a focipályára vezetett, ahol a hirtelen forduló után azt látjuk kiírva egy nagy molinóra, hogy CÉL és még tájfutós dugókáknak való nemtudoménmik is voltak kihelyezve. Vihogva hajráztunk egyet, beérve pacsiztunk és eljátszottuk, hogy marhára kifáradtunk. Hihetetlennek tűnt, hogy pont ott van egy  egy CÉL felirat ahol fordulni akartunk, gyorsan le is fényképeztettük magunkat egy arra járó leányzóval.

35_cel.jpg
17 kirinél és pont két óránál jártunk, ideje volt visszfele indulnunk, család már nem tudja hol vagyunk, sőt a gyerekek nem ismerik majd meg Lemúr Mikit mire nagysokára hazaérünk. Hát ami lefele viccesen meredek lejtőnek tűnt, az visszafele kétszázas pulzusos rohadék változott, többször nem is volt értelme futó mozgást végezni, csak lendületes léptekkel haladtunk felfele. Egy tábla tájfutóknak, hogy “↓↓↓” és egy újabb bukósisakos cangás nyilvánvalóvá tette, hogy rendesen szivatjuk magunkat azzal hogy itt fel-fel-fel megyünk, ráadásul azt gondolva, hogy kikerüljük a nagyon meredek részt (értsd: ahol futni sem lehet, hanem csak mászni) még egy kerülőt is tettünk, de végül azért kibukkantunk vmi romnál, amit Lemúr Miki hamar birtokba is vett, megjelölt.

35_rom-lemur.jpg

(A képen egy Lemúr Mikit rejtettünk el.)

Pár méterre a domb tetején egy dupla hangárral találtuk szembe magunkat, franc tudja milyen atom rakéták voltak itt betárazva. Bámészkodtunk pár percet, és elindultunk visszafele, innen már csak lefele van, biztatuk egymást, de tudtuk, hogy kell azért még egyet kerülnünk, hiszen 17-nél fordultunk, és idefele kavirnyáztunk is vagy háromszor. A magaslesig megalapoztuk a közgazdasági Nobel-díjunkat, valamint jóízűen szidtuk egy kicsit politikusokat, ki tudja miért jutnak ilyesmik az eszébe az embernek 25 km terepfutás után, mindenesetre a magasleshez érzésre nagyon hamar visszaértünk, ahol szerencsére érintetlenül várt minket a csoki és az itóka. A csokit valahogy nem kívántam, ami furcsa, tekintve hogy nem tudnék ilyen pillanatot felidézni eddigi életemből, a banán is alig ment le, viszont nagyon szomjas voltam, úgyhogy lehet hogy kicsit többet ittam a Lemúr Miki-féle Kísérleti Energiaitalból, mint maga a kotyvasztó, de visszaköpni már csak nem fogom. Hajtottunk tovább, itt kezdtünk először némi kockamozgást és lábfájást detektálni, de legnagyobb örömömre a rohadék kínzó lábujjfájás elkerült, talán a sok beiktatott megállónak köszönhetően. Az M7-es felüljárón konstatáltuk, hogy kell egy jó kilométert kerülnünk, hogy kijöjjön a 35, mert még 30 fölé se néztünk be, így a Fundoklia helyett jobbra az anno levideózott rekultivált dögkút felé indultunk, arrafele van is egy csap ami jó célpontnak tűnt megcsappant készleteink feltöltésre (Lemúr Miki a magasles óta a kezében hozta az összepréselt PET palackját, én csak kabala palacknak neveztem, szerintem a maratonra is vinni fogja). Kezdtünk nagyon fáradtak lenni, beszélni még tudtunk, de egyre vadabb témák kerültek szóba (nem idézném), és egyre szögletesebben vertük oda a lábainkat a köves talajhoz. Kút, frissítés, gyerünk tovább. Még mindig karcsú a táv, fussunk öt percet a hazafelével ellenkező irányba… Amikor ilyen cél előtti kunkort a szervezők egy verseny befutója elé tesznek, akkor biztos csuklanak párat, kikészítő. Aztán végre tényleg hazafelé futottunk, a Szuszogó lejtőjének közepén valahol az én GPS-em is bemondta, hogy 35, örüjjé, Lemúr Miki telefonja szerint már korábban megvoltunk a távval, nemhiába, az a készülék egy okosabb okostelefon az enyémnél. Na akkor innen ki-ki hazafelé egyedül, pacsi, vigyor, jó volt futni, köszi, megdöngettük egymás hátát. Már csak 500 méter és otthon voltam.

35km.jpg
Több mint 4 órát futottunk, persze ebből fél óra legalább elment a megállásokkal. Szintes terep volt, az én GPS-em szerint nagyon is sok, valami 1200 méter szintet akar bemesélni, nyilvánvalóan téved, de azért volt benne sok emelkedő, ha ugye végén ezek lejtőkké is változtak. Elfáradtam, de nem haltam meg, de a lábam az rohadtul beállt, úgyhogy a maratonig továbbra is csak hosszúkat futok tempós résztávok helyett.
Jó kis csak úgy 35 kilométer volt. Jövőre csak eggyel kell többet futnunk.

18 thoughts on “Apropó nélküli 35 km

  1. Szép futás volt! Mi családdal szombaton a Paksi atomfutást gyűrtük le. Kellemes 34,3 km, 430 m szint. Felkészülési versenynek ideális volt. Spar maratonon remélem személyesen is összefutunk:)

  2. Szép móka volt, gratula hozzá! Néha irígykedem, a társas futásnak mégis sajátos hangulata van, aztán mindig rájövök, hogy biztosan kiállhatatlan alak vagyok, azért tolom magányosan 🙂
    Viszont rossz hírem is van: a Sparon nem spórolhattok, elvárjuk a tempót elejétől-a-végéig, sőt mi több: estére a beszámoló is meg kell szülessen… Úgyhogy kemény hétvégére készüljetek 🙂

  3. @Lemúr Miki: Ez a vonat már elment. Képzeld el, hogy a Phelps mondja az Olimpia előtt, hogy nem hiszi, hogy elvárásoknak kellene megfelelnie 🙂

    Remélem nem érzed dehonesztálónak a hasonlatot 🙂

    Sajnos éhesek az olvasók, várják a szenzációkat 🙂

  4. @Lemúr Miki: Most rendezték meg először. A BSI hivatalos felkészítő versenye, de Paks ill. az erőmű szervezte. 3-4 száz futó volt, kellemes szinte családias rendezvény. A szurkolást és az ott élők toleranciáját viszont tanítani kellene:) Befutó plecsnit, bort, technikai felsőt és isteni halászlét kaptunk.Akinek volt nevezése a Sparra féláron inult!
    Sikeresnek ítélték a szervezők, így lesz jövőre is.
    Csak ajánlani tudom, volt itt rendes domfutás, aszfalt, homokos talaj, befuthattunk az erőműbe, az óvárosba, át egy hotel lobbyján.
    Jövőre gyertek el, megéri!

  5. @Lemúr Miki: túl magasra rakjátok itt a hosszútávon a lécet, így már folyton meg kell felelnetek 🙂

    @Shepherd68: bakker… múltkor azt (rém)álmodtam a Nike FM előtt, hogy a Margitszigeten a hotelbe is be kell futni, és fel alá rohangáltam a lépcsőházakban, a személyzetet kérdezgetve, hogy merre megy a verseny, de sehogy sem sikerült kikeverednem… (mivel a hotelben még sosem jártam, ezért amúgy is elég fantáziadús álom volt). úgy látom valaki valóra váltotta a (rém)álmaimat :D)

  6. @szancsurrr: én verseny előtt senkivel sem szoktam találkozni, elvagyok az idegességemmel, utána meg mindig midneki szétszéled örömködve, szóval majdnem lehetetlen összefutni. 🙂 de majd megbeszéljük, hogy a cél mögött jobbra. 🙂

    @Shepherd68: jól hangzik ez a paksi verseny, tényleg érdemes lenne eljutnunk oda, de bázi messze van.

    @Lemúr Miki: alakul már a jövő évi versenynaptár rendesen, még avégén kénytelen leszel edzeni is! 😀

    @viito: jó kis álom! 😀

  7. @Sekiwake: Elolvastam, jó volt. Majdnem együtt futottunk (3.16 lett).
    rróka: kocsival Pestről 1,5 óra. A családdal “futótúristák” vagyunk, nagyon szeretem a vidéki versenyeket. Idén volt Debrecen, Velencei tó, Szekszárd, Siófok, Keszthely, Paks. Kirándulásnak is szuper.

  8. Ha Nyíregyházán rendezek versenyt, nem is szólok, mert ez tényleg a halál faszán van Érdhez képest. :))) Pedig formálódik már. 6 órás verseny egy tó körül, váltás a tavon lévő szigeten, ahová egy fahíd vezet. Egy kör 954 m.

  9. @Lemúr Miki: nem megy rá, szóval nem fogja elhordani! 😀
    @Shepherd68: hát néha azért mi is kimozdulunk, ha Lemúr Mikivel össze tudjuk hangolni, akkor még költséghatékony is. legszívesebben az ilyen helyekre két napra mennénk, de az meg már pár tíz ezer pénz is lehet ugye…
    @Sekiwake: én is furcsáltam, h 30 fokban nem fekete cuccot vet magára. 😀
    @BGy: hat órát körözgetni egy egy kiris pályán? az nem normális dolog! 😀 de azért szólj majd, hátha… 🙂

  10. @rrroka: 1 kiri egy tó, vagy ahogy mi mondjuk, tauó körül, finom kis kavicsokon. Van árnyék is bőven. Itt a műhódas képe, a zöldebbik tavat kellene körbefutni és látszik a kis sziget is. Link: “Üzenetedben olyan kifejezést vagy linket használtál, ami tiltott. Fogalmazd át és küldd el újra!”

    Nem küldöm újra, majd meglátjátok. :)))

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük