2 pont, vagyis győztem – Bitliszbá Piros85

2 pont, vagyis győztem – Bitliszbá Piros85

 8 

“Hogy BGy se maradjon le” tárggyal küldte nekünk Bitliszbá a Piros 85 beszámolóját.
Ez a futva is teljesíthető teljesítménytúra szép kanyart tesz meg a Budai-hegységben, a Rómaifürdõtől indulva elballag Dömösig, majd visszajön ide a szomszédba Budaörsre. A táv valójában közelebb van a 90 kirihez, mint a 85-höz, az útvonal leírása szerint 88,6 kilométer, 3200 méter szinttel. Nem rossz. 🙂

bitliszba_botokkal.jpgAz úgy kezdődött, hogy az idén semmi nem jött igazán össze. Mondjuk tavaly se nagyon, de hol van az már…

Szóval ez a Piros 85 már tavaly sem jött össze, de akkor nagyon közel volt a BBU, és az ottani bajaim kiújultak és Dobogókőn kiszálltam. Az idén nem jött össze sem a BSZM, sem T100, sem az UB. Az első anyagilag híjjadzott, a másik kettőt a sarkam húzta keresztbe. A BBU-ról meg hagytam lebeszélni magam.

Szóval maradt ez a Piros 85T. A T a végén a terepfutó számot jelenti a túra 22 órás szintidejéhez képest egy aprócska szorítással csak 15 óra a szintidő – végülis futó szám, vagy mi a fene… (A túrázóknak a rajt reggel 6-8 között van, a futók 8:30-kor indultak, szóval a vége jó kis éjszakai erdőjárás lehet… – rrroka)

88-89km terep 3200m pozitív szint. Ennyit kell teljesíteni. Ehhez képest az idén alig voltam terepen. Mondjuk cserébe akkor, amikor voltam, egészen jól ment. No, szóval így vágtam neki.

Reggel ½ 8 Pünkösdfürdő. A rajtban rengetegen. Sok ismerős, sok ismeretlen. Mind itt van valamiért. Van, aki fut, többen túráznak, fotóznak, szurkolnak, segítenek..
½ 9. Elrajtolunk. Nem sietek, de egészen jól haladok. Utcákon felfelé a kőfejtőig, mellette megjön a terep. Fel a Kevélyekre. Nagyon jó az idő, se hideg se meleg. Aztán melegszik. Lefelé húzzuk a csíkot Csobánkára. Első frissítő. Aztán fel a Tölgyikrekhez. Nem rossz, de nem a kedvencem. Aztán hosszan nyúlik az út Dömösig. Tudom, hogy ezután jön a hosszú felfelé. No, itt elhagy az órám. Valahol még a Szakó nyereg előtt. Mindegy. Már úgyis túlvagyok az első holtponton. Kicsit leesett a vércukrom. Kiültem oldalra. Elmentek mellettem Kupsza Andrisék, Lala, Kútvölgyi Andi. A lengyel konvoj. De csak felértem Dobogókőre. 5 óra pár perc. (Ez a blogon a legtömörebben leírt 5 óra. 🙂 
– rrroka) Nem siettem, de visszaelőztem Lalát, befogtam Kapszulát, és a ponton többen depóztak még. Persze már fent a széles turistaúton zakóztam egyet, csak hogy ezen is túl legyek. Dobogókőn ettünk ittunk, zsákot töltöttünk és elindultunk lefelé. Kis vonatként mentünk. Lupus, Kapszula, egy Péter nevű srác, meg én. Levonatoztuk Lalát, aki alig depózott, Andit aki andalgott kicsit. Aztán Lupus szerelvényt igazított, legközelebb csak 65-nél láttam viszont. Szentkereszt után már csak ketten voltunk Kapszulával. Kiáltunk némi szándékos folyadékvesztésre, persze Andi ekkor ért utol minket. Mikor máskor?! Innen hármasban kocogtunk el a Kopárig. Volt minden. Dagonya, előzgetés, visszaelőzgetés váltottuk egymást a sor elején. És minden emelkedőn meghallgattuk Kapszulát, hogy innen már csak lefelé megyünk. Ami igaz is volt, a következő emelkedőig. 

bitliszba_iszik.jpg

Közben persze a 3 lengyel legénnyel kerülgettük egymást. Mindig hosszút depóztak, aztán megindultak, de csak annyira, hogy a következő depónál simán beérjük őket.

A Kopárnál Emese levest hozott, kikereste a cuccomat. Nagyon tuti pontőr volt. Kapszula viszonylag hamar megindult, úgyhogy Andival kettesben folytattuk. Eldöcögtünk a Hosszú-árokig. Onnan felfelé Andi beindult lehagyott és a Nagy-Szénásra egyedül baktattam fel. Nem volt vészes, de itt is volt egy kisebb holtpontom. Sötét volt, de legalább volt élet. Időnként. Aztán felértem. A tetőről már nem csak Nagykovácsi, hanem az Erzsike is látszott. Lefelé ismét Péterrel kocogtunk és beértük Andit, aki nagyon meg volt zuhanva. Elmesélte, hogy az a kényszerképzete támadt, hogy én otthagytam. A lámpája nem világított, a hosszú emelkedőn nem is tudta, hogy mi-merre és már elképzelte, hogy reggel megy csak tovább nagy magányosan. Nem baj, túltette magát rajta, a nagykovácsi ponton feltöltődtünk. Borbély Jani, mint jó pincér kiszolgált, Emőke kávét töltött, ittam Ricsi söréből egy kortyot. András pálinkájához nem voltam elég merész. (Sportolók! 😀 – rrroka) Hazaszóltam, hogy 3-3 és fél óra múlva beérek. 
Mentünk tovább hárman Andi, Péter meg én. Egészen a Hárshegyig együtt maradtunk. Andi depózott kicsit az úttörővasútnál, Péter megzuhant a János hegyre felfelé – a kólás gumicukorral próbáltam helyrehozni, de lemaradt.
Andi fent az Erzsikénél ért utol. Mondjuk depóztam is elég sokáig. Innen csak lekocogunk már! Le is. Egészen Makkosmáriáig.
– Innen már csak egy kis emelkedő van.
– De ez egész hosszú…
– Erre nem emlékszem…
Aztán jött RaZó Lütyővel. Ütemesen elkocogtak, mehettem volna velük is, de már bevártam Andit aki ekkorra már eléggé fáradt volt. Budaörsre befelé még befogtunk egy túrázót (Jó gyors túrázó! – rrroka), vele szenvedtük végig a szűk árkot, ami bevitt a városba. Onnan vidámság volt. Beértünk. A 15 órából bent hagytunk kb. 1 és ¼ órát. A végén nem kapkodtunk. Tudtuk, hogy meg lesz, és ha még egyszer nekiugrunk akkor legalább tudunk min javítani.
Kb ¼ órával utánunk Péter is beért, kissé helyrerakta a powerbar gumicukor. Kapszula kb. ugyanennyivel előttünk jött be. 

bitliszba_osvenyen.jpg

A teljesítés módszere a következő lett volna előre leírva: Meredek vagy hosszú emelkedőkön séta. A rövid vagy laposabb emelkedőkön, síkon és lejtőn futás.
Gyakorlatban: kb. Dobogókőig ez megvalósult. Onnan rájöttem, hogy én lassan gyalogolok a többiekhez képest. Úgyhogy nekem muszáj futni akkor is, ha a többiek gyalogolnak, és akkor is, ha hosszú az emelkedő. A meredeken nem érdekelt, mentem a saját tempómat, mert jobban tudtam futni végig, mint ők, így a lejtőn mindig megfogtam őket. 

Rá kellett jönnöm, hogy jobban megy a futás, mint gondoltam, és jobban is esik, mint a gyaloglás. Sőt a Kopár előtt, valahol 52-53 kilométernél,  futottam is egy igazán jót lefelé a fenyvesben.

Hosszú ez a 88.6 km. Nem szabad lebecsülni. A 3200m szint se kevés. De jó volt és örülök, hogy megcsináltam. Van 2 pontom az UTMB-re. Nem hiszem, hogy most felhasználom, de megvan és akár fel is használhatnám. És ez jó érzéssel tölt el. (Gratulálunk! Egyszer már tényleg el kell mennem egy ilyen igazi túrafutásra, de csak valami öcsi távra 40 alatt, 20 fölött… – rrroka)

piros85gps.jpg

12 thoughts on “2 pont, vagyis győztem – Bitliszbá Piros85

  1. Gratulálok! Nagyon jó időt mentetek. A táv nem kevés és a szint is szépen alakult. Azon röhögtem a végén, hogy írod, “síkon és lejtőn futás”. Nekem is ez szokott járni a fejemben, de nem mindig jön össze. Sokszor a lejtőn győzködöm magamat, hogy fussál, B+, de inkább kipihenem az előtte lévő emelkedőt. :)))) Most, szombaton a Bükkben teszünk egy 35 km-s kanyart, természetesen az 550 m szintemelkedésű Istállós-követ útba ejtve. (2,6 km alatt).

  2. @BGy: Ilyen ez. Az idén volt először, hogy ilyen gördülékenyen ment a terep.
    @pannonfunk: Lütyőnek ez kölyök táv. Alig volt egy hete RaZónál, már lenyomta a T100-at 🙂

    Jó ez, csak másként. Én, sztem benne hagytam 1- 1 1/2 órát minimum… de nem ismertem a pályát, nem tudtam mi jön még. Szép volt, jó volt és egy tizenötös simán bennem volt még. Tehát jön majd a T100 is 🙂

  3. rrroka: gyere tavasszal letoljuk valamelyiket beszélgetve, éppen csak szintidőn belül a jó hangulat kedvéért…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük