15,68 fel a dombra endorfin rush-sal

15,68 fel a dombra endorfin rush-sal

 3 

Sajnos ma nem ért rá sem Ári, sem Lemúr Miki, így egyedül futottam egy meglehetősen korai, 13 órás időpontban. Muszáj volt, mert ez a négykor sötétedés teljesen elveszi a kedvem.

Egyedül futni is jó, megy a zene a fülbe, az ismerős pálya újabb részleteit fedezi fel az ember és marhára tud örülni az endorfin-rushnak. Miki maratonos beszámolója után kérdeztem rá, h mi ez az endorfin-rush amit említ benne, és leírta azt az állapotot, amit én már sokszor átéltem, csak nem tudtam, hogy van szakzsargonja is. Arról van szó, hogy egyszer csak, olyan jó fél óra futás után, az ember elkezd jókedvű lenni, sőt mámoros, vigyor ül ki az arcára, és azt gondolja: de jó futni, ez a sok marha miért nem csinálja? A test és a tudat szétválik, olyan mintha vki más futna helyettem, a mozgás automatikussá válik, fáradtságtól és erőlködéstől mentes lesz. Elönti az embert az az érzés, hogy akármeddig képes lenne így menni. Hát ha valamiért, akkor ezért az érzésért érdemes hosszabbakat edzeni!

Szóval vigyorogva robogtam fel a dombjaimra, a kesztyű-sál hamar lekerült rólam, mert elég enyhe idő volt. A kulacsövem kellemesen melengette az amúgy nagyon fázós derekamat, az endorfin vidámított, a nap sütött, forgalom nulla. a Suhancos pedig ismét hangulatosan festette alá ezt az egész érzést.

Futni jó! Menjetek!
Jövő vasárnap Siófok, Balaton Félmaraton! Jöttök?

 – dátum: 2009.11.05. 13:00
– táv: 15.68 km
– idő: 1:23:51
– tempó: 5:20
– zene: Suhancos
– edzésnapló: http://edzesonline.hu/edzes/271286
– útvonal: http://futoterkep.hu/utvonal/eyd9f6/

5 thoughts on “15,68 fel a dombra endorfin rush-sal

  1. Hajrá! Egyre hosszabbakat futsz. Ez a tendencia a jövőre tervezett maratonnnak köszönhető? 🙂

    Az endorfinnal úgy voltam, hogy eleinte 7-8 km körül ütött be. Aztán elkezdtem pulzusmérővel, lassabban futni, és az ideje kitolódott kb. 20 km-re.

  2. Hű még mindig nem ébredtem fel úgy látszik. A “kulacsövem” szóról azt hittem, hogy a kulacső szó birtokos szerkezete 😀 és itt gondolkodtam, hogy vajon mire gondolt a szerző :D:D

  3. Siófok meg kimarad, mert közölték valam az irodában,hogy helyette az usába akarok utazni 🙁
    Persze valami ipartelepen leszünk, ahol futásra esély sincs, talán a szállodai konditeremben.

  4. @Lemúr Miki: gyorsabban kell futni, vagy így dombnak fel, úgy hamarabb beüt a cucc! 😀
    maraton… majd, jövőre. mindig majd jövőre! 😀
    igyekszem visszatérni a normális min. 15 kirikhez, Áronnal is szeretnénk hosszabbat futni ha ideje engedi, mert a 12 kiris sziget körös pálya kezd kicsi lenni. maraton… majd meglátjuk. nagyon mumus nekem fejben.

    @NJoco: Miki is sokat röhögött a kulacsövemen, nem véletlen, h nem választom el azóta. 😀 kár h kimarad a Siófok, de azért usába menni se lehet rossz. majd legközelebb összehozunk egy talit, úgy is szeretnék futótérképes szakmait kérdezni majd.

  5. Ne irigyelj, itt dekkolok a hotelben félig a prérin, 4 óta fenn vagyok. Kinn futni nem lehet, mert vagy elütnek vagy lelőnek (nincs járda, a kertek alatt meg nem ildomos birtokot háborítani), benn mondjuk van futópad, de még nem tudtam rávenni magam.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük