– 54:30 alatt
– st: Gerry Spence – How to Argue…

A maraton utáni első megmozdulásomat csupán 10 km-re terveztem, de a rövidséget izgalmas kísérlettel kompenzáltam: kipróbáltam, milyen power metal helyett hangoskönyvre futni. Egész jó. Szinte ugyanúgy sikerül befele fordulnom, elszakadnom a külvilágtól, mint a Volbeatet hallgatva.  A gondolataimat hagytam elkalandozni, aztán egy-egy érdekesebb résznél ismét rákapcsolódtam a szövegre. Nem mondom, hogy minden megmaradt bennem, amit a fazon felolvasott, de nem is ez volt a cél. 

A kísérlet szépségét mérsékeli, hogy az amerikai önfejlesztő irodalom egyik prominens művét vittem magammal, igaz, nem a teljesen gagyi fajtából. Istenem, ez volt kéznél. És határozottan dinamikusabb volt, mintha mondjuk az Emlékiratok könyvét töltöttem volna be az mp3-lejátszóba.

Az Aldiban vásárolt 700 Ft-os kesztyű végül a kocsiban maradt, nem volt rá szükség, de attól tartok, hogy hamarosan kénytelen leszek felavatni.

Egyébként felháborító, hogy du. 6-kor már sötét van, és a vasárnapi óraátállítás csak rátesz egy lapáttal. A bioritmusom úgy van bedrótozva, hogy az esti futás után már nincs semmilyen produktív tevékenység, csak vacsora, könyv, esetleg egy sör, szocializálódás, miegyéb. Ha viszont így megy tovább, egy-egy kora délutáni futással a napom fele elvész. Nem lesz más megoldás, mint átállni a reggeli edzésre, ami ellen minden porcikám tiltakozik.