Végre versenyen! Börzsöny Trail!!!
Magammal csak félig lehetek elégedett, mert bár a Börzsöny Trailen ellent tudtam állni a nagyobb táv csábításának, és csak az M-en indultam, a Helló Balaton Trail 53 kilométeres távjának nevezés gombjára a május tizedike körüli hűvösben olyan könnyen nyomtam rá, mint egyszeri képviselő, ha a saját fizetésének emeléséről kell szavazni.
Na erre hétvégi 53 km-re jó bemelegítés, haha értitek, 30 °C volt kb, szóval jó BEMELEGÍTÉS, volt a Börzsöny Trail, mert szokni kellett nem csak a versenyen futás intenzitását, hanem bizony magát a verseny közegében való részvételt is, annyira elszoktam már attól, hogy megint alig kartávolságnyira ülhetünk egymástól a sörpadokon, közös pitliből eszegethetjük a frissítéseket, és lihegő, izzadó embercsíkként szelhetjük át az erdőt.
Mondjuk most nem telt be a nevezés 12 perc alatt, nem volt tömeg, így akadt néhány magányos pillanatom az erdőben, amikor csak az vigasztalt, hogy sziklameredély szélén szelfizhetek az új telefonommal, ami egyébként nem fér be a hátizsákom zsebébe, viszont állat jó képeket csinál, mert nem hagyatkozik csak az én izzadság csípte szememre a fotózásnál, hanem van egy beépített kisokosa, ún. AI, aki meg tudja állapítani, hogy lecsót, lepkét vagy látképek fotózok és pikkpakk beállítja a fotóparamétereket fasza fényképekhez.
Izgalmas volt ez az erdei egyedüllét tudva, hogy bizony mackó is sétál a Börzsöny erdeiben, akkor azzal vigasztaltam magam, hogy a Balaton felvidéken ilyen jószág nem lesz, de azóta egy szemfüles túrázó talált mancsnyomokat arrafele is. Szóval óvatosan a szedrezéssel.
Mit kell tudni a Börzsönyről? “A Börzsöny nem viccel.” Ez azt jelenti, hogy nem lesz benne sík rész, vagy mászol, vagy lejtőzöl, és nagyjából másfélszer addig tart majd a táv teljesítése, mint amire számítottál, még szerencse, hogy Csanyáéknak az utolsó napokban kicsit módosítaniuk kellett a pályát és kikerült belőle a diósjenői aszfaltos rész, így végig erdőben vágtázhattunk.
Az M táv rajtja után egyből beálltam a sor legvégére, mert úgy terveztem, hogy az első adandó alkalommal promózni fogom a versenyen a nagy erőkkel készülő második futós mesémet, a “Mese a futóról, aki majdnem bepisilt verseny közben” című eposzt, és megállok egy fa mögött csövelni. Kiállni csak a végéről érdemes, mert így nem előzöl meg kétszer senkit, ami tök hülyén jönne ki amúgy.
A pályáról vad jeleneteket felidézni nem tudok, azt tudom, hogy majd mindenhol volt zöld lomb fölöttünk, és barna ösvény alattunk, néha kilátás más dombokra mellettünk.
A teljesítményemtől, bár nem ment rosszul, nem vagyok elragadtatva, mert többször is úgy mentek el mellettem lefele – értitek LEFELE, pedig tudok futni lejtőn – mintha állnék, és ez volt a kisebb baj, mert valahogy utána sem sikerült felzárkóznom senkire aki elhúzott. A felfele taktikámmal továbbra sincs gond, szép lassan, de nem ballagva járom az emelkedőket, úgy, hogy a tetején betonná változott combizmok helyett fürge léptekkel tudjak elpályázni azok mellett, akik nyomják, de nem bírják a mászást.
Bármennyire kedvelem az erdőt és az ösvényeket, nagyon vigyáztam arra, hogy elragadtatásom ne fejezzem ki azzal, hogy arcomat, felsőtestemet, vagy tomporomat hozzájuk érintem (nagy eséskor egyszerre akár mindet), és ezt szerencsésen sikerült is elkerülnöm.
Meg is alkottam a terepfutós/terepbringás mondás parafrázisát ilyenre: felfele lusta vagyok, lefele meg lassú.
Így is szétvertem a combom, alig tudtam tegnap meg tegnapelőtt lépcsőzni.
Csanyáék versenyeiről mindig ugyanazt tudjuk elmondani: őszinte örömmel és kiválóan tálalásban adják át nekünk az élményt, egy nagy baráti társaságban érezhetjük magunkat, ahol valamilyen oknál fogva felülreprezentált a rövidnadrág-póló kombinációban lebarnult, kullancsriasztó szagú, waldo tányérból műanyag kanálgéppel kajáló jóemberek száma.
És mi pont így érezzük magunkat otthonosan.
Miért szeretünk annyira versenyeken lenni? Meggyőződésem, hogy az ember olyan állat, aki együtt érzi jól magát. Szívesen csinálunk még olyan dolgokat is társaságban (sitteskonténer pakolás, szobafestés, árokásás), amik nem jók, de különösen kedveljük együtt csinálni azokat a nagyon egyszerű dolgokat, amiket amúgy is szeretünk: evés, ivás, futás.
Az életünkben van egy csomó dolog, amit csinálnunk kell, például a megélhetésért, és van egy csomó dolog, amit akarunk csinálni, mert attól meg mókás lesz az élet. Az arányok változók, de egy ilyen verseny vasárnap lelkesen toljuk el a “szeretjük” irányába a potmétert, és töltünk több időt a pajtásainkkal: az érdi csapat négy futóval és két túrázóval képviseltette magát, valamint tucatnyi ismerőssel futottam össze.
One thought on “Végre versenyen! Börzsöny Trail!!!”
Sok évvel ezelőtt tőled hallottam, azóta sem felejtem:
“Felfelé gyenge, lefelé gyáva vagyok.”
És nincs ezzel semmi baj.