Vasárnapi horrorfutás

Vasárnapi horrorfutás

 5 

– 11,5 km
– 1h 18′ alatt

Rrróka javasolta, hogy menjünk vasárnap reggel futni, legkésőbb 9-kor, ez már önmagában horror egy kisgyerekes családapának. De úgy éreztem, a lélek kész (sőt!), így ha a test erőtlen is, vágjunk bele. Sötét felhők gyülekeztek nyugati irányból (és most nem az euróárfolyamra gondolok, hanem teljesen konkrét felhőkre), a sporttárs meg is jegyezte, hogy nem ártott volna kesztyűt húzni.

Egyeztettük az útirányt, ami abból állt, hogy Rrróka mondta, a Google Mapsen talált valami fehér foltot Sóskút felé, nézzük meg, mi az (a képen a bal szélen).

Azt hittem, az utolsó fehér foltokat már a múlt században feltérképezték Afrikában, de ha belegondolok, hogy miféle környék az, teljesen reálisnak tűnik, hogy még legyenek a civilizáció számára felderítetlen terepek arrafele.

Rrróka valami bányára tippelt, de frissen telepített, épp csak sarjadzó cserjést találtunk, a szélén egy bazi nagy ketreccel, amin azt írta: Rekultivált dögkút, bármit is jelentsen az. A Hosszútáv blog tényfeltáró videója:

Még alig öt km-en voltunk túl, visszafordulni nem akaródzott, és hogy oldjuk a cursus interruptus feelinget, továbbhaladtunk azzal az elképzeléssel, hogy majd teszünk egy kört és jó lesz. A kör némi bizonytalankodás után, de bejött.

Két-két nagy kővel a kezünkben küzdöttük át magunkat az ismeretlen terepen, arra számítva, hogy orkok, de legalábbis elvadult házőrzők rohamát kell visszavernünk. Így futkorásztunk kettecskén az elhanyagolt borospincék közt. Bár az ebek elzárva, a kerítéseken túlról acsarkodtak, elfehéredő ízületekkel szorítottam a köveket. Tudtam, ha gáz van, nem a kutyákat, csak Rrrókát kell lefutnom, de a heveny alvásdeficittel arra sem éreztem képesnek magam (nem mintha olyan könnyű lenne, persze).

Egy útelágazódásnál aztán a délre tartó és túl logikus megoldásnak tűnő Újhegyi utca helyett egy fák közé vezető, lezárt utat választottunk, mintha még nem lett volna elég a kalandokból. Itt bukkantunk végül egy bányára, amiről még Rrróka sem tudott, pedig harmicvalahány éve rontja a környéken a levegőt. Az elhagyatott külszíni fejtés a maga sötét beugróival igen félelmetesnek tűnt, ám itt is volt lélekjelenlétünk dokumentálni a helyszínt (mindent az olvasókért!):

Az erdős területről kiérve ismét házak tűntek fel, és még kísértett a hely szelleme, mert rögtön megállapítottuk, hogy a látképet meghatározó szolid palota erkélyén kiváló lőállásokat lehetne létrehozni egy zombiapokalipszis (esetleg egy valószínűbbnek tűnő éhséglázadás) esetén. Egyébként sose fogom megérteni, hogy ha valakinek van 50 milliója egy házra (a nagy telek az emeletes kecóval és a díszes kőkerítéssel kb. ennyibe kerülhetett), miért ide az Isten háta mögé épít ingatlant. Rrróka szerint azért, hogy elmondhassa, övé a legfaszább ház a környéken. Inkább a kutyák királya, mint a királyok kutyája!

A domb alján a reveláció erejével hatott, hogy hirtelen felismertük, hol vagyunk (a Fundoklia-tanösvény elején), úgyhogy megkönnyebbülten, de még az átélt kalandok hatása alatt laza tempóban hazakocogtunk. 

Hasonló, élményekben gazdag edzéseket kívánok minden kedves olvasónak!

17 thoughts on “Vasárnapi horrorfutás

  1. bazi fura érzés volt, amikor a zombilövő ház után hirtelen helyre került a világ, elfodult 90 fokkal és egy kirivel arrébb ment, mint ahova fejben képzeltem magunkat.

  2. Na ezért nem szeretek én lakott hely közelében terepen futni.
    Indokolatlan mennyiségű adrenalin és általában a tervhez képest jelentősen rövidített edzés a végeredmény általában.

    De ha nektek ez bejön… 🙂

  3. @NJoco: nekem nagyon bejött. 🙂 teljesen kényelmes futást terveztünk, eredményekért nyilván nem erre indulunk. mondjuk avgy rohadt nagy kutyák voltak szinte minden házban, vagy elvadult toportyánféreg kinézetűek, de a kerítések errefele nagyon jók, mert kiemelten fontos funkció mind a kint, mind a bent tartás.

  4. itt maps.google.com/?ll=47.420415,18.915665&spn=0.001105,0.002411&t=h&z=19 van egy aluljáró, itt maps.google.com/?ll=47.423645,18.903413&spn=0.001105,0.002411&t=h&z=19 pedig egy felüljáró (vadhíd)

    mi csak az Anna hegyen sétálgattunk, Törökbálintról indulva. Falu végeken én is utálok mászkálni, ezért nem kerestünk átkötő utat Érdről, de ti olyan bátorságról tettetek tanúbizonyságot, hogy biztos találtok jó kis utakat 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük