Vadlán Ultra Trail – kiemelkedő szervezés, jó pálya
Több dolog miatt is izgultunk a Vadlán Ultra Trail (104km@3000+ szint, párban Zsolttal, aki tapasztalt ultrás, de még nem tapasztalt terepes. Mostmár az lett. 😀 Ja a csapatnevünk “Futni mentünk, majd jövünk”.) előtt: a szervezés tényleg olyan jó lesz, mint a közösségi média kommunikációjuk? Durva lesz a terep? Fog-e esni? Fosat-e az új gél? Megesznek-e a medvedisznóemberek a sötétben?
A legtöbb miatt nem kellett volna izgulnunk, mint azt a képes beszámoló végére meglátjátok ti is.
Az útvonal jó nagy kör a lett a Keszthelyi-hegység térképen. Rengeteg jelzésváltásra számítottunk, és arra is, hogy néha majd a tracket kell skubizni a telefonon, de végül egészen fasza volt minden, alig párszor néztük be a leágazásokat, a 104 kilométerben egy-két plusz km nem sokat számít szerencsére. Mondjuk az útvonal hossza nem teljesen tuti, 108-ról indult, a tájékoztatón már 104-ről beszéltünk, a track 102-t mutat. Mindegy, mi a 104-et fogadtuk el. Nagyjából feleztük a távot, és 30-30 majd 20-20 km-es szakaszokat vállaltunk, plusz az apró.
Maroknyi kövek befutóérem helyett, nekem ez a megoldás tökre tetszik, bár a táv rá lehetne írva. Meg a szint is. Majd jövőre.
Tucatnyi környékbeli település fogott össze a versenyhez, ami nagyon nagy szó, mert hallottam már sztorikat a kistelepülések passzivitásáról. Gondolom a szervezők helyi erők, így könnyebben nyílnak résnyire az ajtók, onnan meg ügyesen be lehet slisszolni.
A technikai tájékoztató rendkívül alapos volt, bár szerintem az útvonalat szakaszonként elmondani nem szükséges, hiszen mindenhol ugyanaz lesz kb. Erdőben, ösvényen föl meg le.
Elmondták és tapasztaltuk is, hogy irdatlan sok jelet raktak ki, volt szalag, festés és fehér alapon kék V betűs táblák is. A szakaszok jelölése viszont nem volt egyforma, érezhető volt a különbség az alaposabb, empatikusabb jelölés, és hogy is mondjam, kihívásokat állító jelölés között. Volt pár kereszteződés ahol igen érdekesre sikerült a jel elhelyezés, pl a kétfelé ágazó, azonos erősségű utak esetében a pont az elágazás közepére kitett tábla jól látható, de nem nyújt semmi információt, meg is álltam és hangosan mondtam, hogy vicceltek bakker?! 😀
A frissítőasztalon bő választék volt, a rajt/cél pedig különlegen felszerelt volt a fent látható doppingnak nem minősülő étrendkiegészítő itallal.
A 6:00 órás indulásnál még koromsötét volt, de már látszott a kelő nap fénye. Zsolt kezdett, kicsit irigyeltem is. Volt minden a rajtban, visszaszámolás, hujjogás, drónfelvétel, fáklyás útvonaljelölés. Viszont nem voltunk sokan, nagyjából kétszáz induló lehetett, fele váltó
Nem tudtuk milyen pályára számítsunk, mert a terepen sosem lehet tudni pontosan milyen tempóval lehet haladni, így nagyon-nagyon, sőt túl óvatos időtervvel készültünk, az UTH teljesítésünk alapján 8 perces tempóval számoltunk. Így fordulhatott elő, hogy Zsolt 9 óra körül, kb 45 perccel előbb ért a vonyarcvashegyi 28 km-es első váltópontunkra 6:20 körüli átlagtempóval… Még a kocsinál pepecseltünk kis feleségemmel, aki végig lelkes kísérőnk volt (Köszi Bébi!!!), de szerencsére már majdnem teljesen össze voltam készülve, így csak 1-2 percet kellett várnia. Ekkora távon ez nem sok, de kicsit bosszantó volt, neki is ugrottam a domboknak látványos botozással, a kirendelt operatőr legnagyobb örömére.
Annyira azért nem rohantam, hogy egy közepesen tré panorámafotót ne legyen időm készíteni a közeli kilátóból. Oké, kicsit hullámos a horizont, de 160 körül volt a pulzusom, oké?
Néhányszor elkavartam, kétszer benéztem a derékszögű elágazást, itt a kilátónál meg tök logikus volt, hogy tovább kell menni, nem pedig vissza száz métert és letérni. Zsolt is mondta, hogy többször nézte a tracket, de úgy emlékszem ő nem tett bele plusz távot. Meg kellett szokni, hogy erős ösvényekről random mellékcsapásokra térünk le, és csak abból lehet tudni, hogy vmi gáz van, hogy egy ideje nem látunk egyet sem, az amúgy tényleg sűrűn kirakott jelzésekből.
Érdekes volt látni, hogy milyen hamar milyen messzire távolodok gyalogszerrel a Balatontól. Mivel csak 30 kirim volt elég erős tempót diktáltam, oké, felfele nem, el is mentek mellettem a többfős váltók tagjai, hogy aztán a lejtőn újra a felfussak a nyakukra. Persze utána ők megint nyomták a dombnak fel, könnyű úgy, ha két kilométer múlva kiszállsz, nem 17 múlva.
Válvölgy előtt volt az egyik legszebb szakasz, egy mély vízmosás peremén kellett haladni, elég adrenalinpumpáló volt, olyasmi mint a Prédikálószékre vezető útvonal, csak szerencsére lejtős. 😀 Nem tudtam elég hálás lenni a futható lejtőkért. Olyan tempót tudtam menni, ami ritkán vagy csak rövid ideig fordul elő más terepversenyeken, talán a Sopron Trail-en volt még ilyen gyors pálya.
Fura, de dél körül úgy megéheztem, hogy hangosan korgott a gyomrom. A váltópontra érve pár szót beszéltem Zsolttal. Örültünk, hogy nagyon jól haladunk, mert jó fél órával gyorsabb voltam én is, 7 percen belüli átlagtempóm volt, pedig volt pár olyan meredek rész, ahol sokat kellett gyalogolni. Váltótársam tök frissnek tűnt, bár saját bevallása szerint ilyenkor nehezen indulnak a merev izmai, de hát szerintem egy erősen megfutott terepes 30 km után senki sem fitt és friss.
Zsolt eltűzött, én meg betömtem egy baracklekváros batyut, ami olyan finom volt, hogy a nyálam most is kicsordul a billentyűzetre. Toltam mellé a sajtkockákból is, terepfutó fine dining bakker!
Alapos nyújtás után bepattantunk Andival a kocsiba, majd kilőttünk egy helytelen irányba, de hamar korrigáltunk egy kézifékes fordulóval (ööö csak viccelek Zsolt, nagyon vigyáztunk a kocsidra! 😉 ) és percek alatt Zalaszántón voltunk a jól megérdemelt ebéd utáni kávézásra. A kocsma népe kb akkor kezdte felfedezni magának a fura ruhás futókat, szerintem órákon keresztül remekül szórakoztak a sörük mellől a bizarul izzadó sportembereken és tapadó nadrágos futólányokon.
Realizáltuk, hogy még a Béke Sztúpa előtt megtörténik a váltás a völgyben, így én fogom a szerencsét és jólétet hozó építményt megkerülni (jobbról, megérintve azt), persze miután megmásztam egy bazi dombot. Rettentően hideg volt itt az árnyékos erdőben, Zsolt küldött üzeneteket hogy merre jár, így kicsit arrébb álltunk meg egy napos részen.
A fenti képen nem guggolva ívelek sárgát, hanem a Vám Piri által futó-mémmé tett gopnik pózt mutatom be őszi erdőben, remek fényekkel.
… azon gondolkodom mit mesélt Zsolt a szakaszáról, de nem jut eszembe semmi különös. Megnézte a Tátika várat, nem fázott, nem esett (sem el, sem eső), és 6:30-as tempóban megérkezett. Nagyon sajnálta, hogy nem jut fel futva sztúpához, így miután és elloholtam, kis feleségemmel felsétáltak, körbejárták, hoztak imazászlót, energiaspirált, meg mala karkötőt szuvenírnek.
Szóval körbeszaladtam jobbról az építményt, csináltattam fotót magamról, majd tűztem Rezi vára felé, ahova hogy-hogynem megint felfele fogok menni.
Kiértem erre a rohadt nagy kaszálóra, ami több kilométer hosszan nyúlt el előttem. A legtávolabbi, legmagasabb domb tetején látszott egy szürke pötty, na tudtam, hogy az lesz az a vár ahova fel kell majd másznom, csak arra nem számítottam, hogy a várdomb előtt még egy kicsit elcsalinkázunk balra, távolodva, hogy egy nagyobb emelkedőn mehessünk fel.
Mindegy, ha már ott voltam megnéztem a romot, meg lőttem egy szelfit aminek nem a szemem alatti mély árok, és a három napos borostám az érdekessége, hanem a hivatalos irányjelzők alatti kézműves “Biatorbágy 138 km” tábla. Bia itt van a szomszédunkban, alig 10 km, Zsolttal később meg is beszéltük, hogy tulajdonképpen haza tudnánk futni, bár a végén azért lehet kéne fejlámpa és kifogyna a Vitatigris.
Gyakran szoktam mondani terepen biztatásnak szánva, hogy “innen már végig lejtő”, de ez most kivételesen igaz is volt. Széles, enyhén lejtős, murvás úton haladtam olyan tempóban, amit terepversenyen szerintem még sosem produkáltam. Himi-hamar beértem egy településre, ahol a tájékoztató tábla szerint már csak 7 km volt hátra a célig. Nem nagyon akartam elhinni, mert a nap még magasan járt, és én úgy terveztem, hogy az ijesztően sötét erdőben fogom összetojni magam fejlámpám pislákoló fényében felbukkanó vörösen világító szemektől. Olyan szemeket képzeltem el, mint amilyen a flamingóknak van.
Apró, vörös, dühös szemeket.
Ehelyett ragyogó napsütés, najólvanmár, még a végén a Piros 85-re kell menni sötétben futásért és beszarásért, pedig idén nem is tervezem (meg fullra be is telt elővételben, nem csak a trail, a TT is).
Szó, ami szó a lejtőknek köszönhetően hat perces átlag alatt zúgtam be a célba, az utolsó pár métert Andival és Zsolttal közösen tettük meg.
Vicces a befutóképen látható 6:84-es idő. Egy darabig Zsolttal váruk, hogy mi fog történni 6:99-nél, de aztán elmulasztottuk a pillanatot, az óra meg helyreállt és később már jó teljesítési időt mutatott.
Mi 11:23:54-et mentünk, az 6:30-as átlag, ami elég jó terepen. Mármint nekünk jó… 🙂 El kell mondani, hogy beért előttünk majd egy órával az egyéni 104 kilométer győztese, Kurucz András (10:20, 5:55km/p), Vincze Zsófi pedig 20 perccel lezúzva az EGÉSZ mezőnyt (igen a férfiakat is!) 4:07-et ment a 44 kilométeres távon (5:36km/p).
Szóval nem sötétedett ránk, éhen maradt a medvedisznóember konda, nem volt gondunk a frissítéssel, jó tempót mentünk, nem hagytunk benne semmit. Örültünk volna, ha a párosokat külön értékelik, de nem volt idén még sok csapat, remélem jövőre egyrészt többen leszünk, másrészt lesz külön duó dobogó, mert arra felkerültünk volna most is. Így nyolcadik helyen zártuk a férfi csapatok között, tippeljük, hogy párban második helyen vagyunk.
A pálya laza, a 3000 szint nem sok és nem szivatós száz kirin, sehol nincs nagyon technikás rész, aszfaltos csukában végig lehet futni az egészet, főleg az utolsó 10 kirit, ami valóban aszfalt volt.
Visszatérünk!
4 thoughts on “Vadlán Ultra Trail – kiemelkedő szervezés, jó pálya”
Egészségetekre! Szép a táj, kösz a poszt!
@Sopánka76: köszi! siettünk! 😀
A pörgőóra perc:mp-ben mutatott végig, hogy legyen egy kis matematikai feladvány is 11 óra futás után. 🙂 Szóval 11:23 = 683 perc, plusz még egy, amíg megcsináltátok a fotót. Az elpakolásnál azért mi is megvártuk, hogy mi történik 999 után, de simán átváltott 1000-re. 🙂
@Skuló: ááá tényleg! 😀 látszik hogy nem filóztunk rajta sokat az adott pillanatban… :)))