Privát gyomorúság

Privát gyomorúság

Loading

– 15 km futás
– 1h 36′ alatt

Tegnap olyan történt velem, mint futás közben még soha: be kellett mennem a bokrok közé, és nem pisilni. Már ha ez érdekel valakit. De mivel az élmény rányomta a bélyegét a tegnapi futásra, nem tudok írni az edzésről anélkül, hogy meg ne említeném. Erről a kis kitérőről van szó itt alant, a 6. km-nél:

2012.08.11.jpgA kis intermezzót leszámítva elég jól ment a futás, 5 min/km tempó körül hajszoltuk le magunkat a gátra, ahol meglepően sok futóval találkoztunk. Ott volt például az egykedvű öreg, akit szinte minden második futás alkalmával látok, szerintem naponta tolja vallásosan. Meg is állapítottuk, hogy az évek során nem sokat gyorsult, de ez csak buta élcelődés, valójában mély tisztelet illeti. Hajrá, öreg!

A forduló előtt szembekocogott egy kék pólós hölgy is, innentől az lett az ambíciónk, hogy a Thermál Hotelig érjük utol. Valamit megsejthetett, mert ő is növelte az iramot, mi meg nem hagytuk magunkat, fartlekezgettünk is, aztán a minaret magasságában sikerült is lehagynom. “Ne már!”, mondta, mikor elsuhantam mellette. 

Hazafele éreztem, hogy szép-szép ez a fickándozás, de mégsem vagyok önmagam, s mikor már nagyon muszáj volt, szóltam Rrrókának, hogy menjen csak, én inkább kiszállok a buliból, rendetlenkedik a gyomrom, meg úgy egyáltalán. Rendes volt, megállt ő is, én meg bementem a Sós Cukrászdába (ez milyen név?!), vettem egy fél literes kólát és bedöntöttem. Ez meg a pihenő helyre is hozott, sikerült együtt hazakocogni.

A két megállás során nem állítottam le a runtasticot, így lett 6:26 min/km a bruttó tempónk. Lesz ez még jobb is, csak oda kell figyelni egy kicsit. Ésszel, Miki, mindjárt itt a maraton!

15 thoughts on “Privát gyomorúság

  1. Nekem minden hónapban van egy “technikai” kiállásom. Van, hogy kétszer is a 12 km-em alatt. Azóta nőnek az égig a fák a mi erdőnkben. Télen ez nem olyan jó, mert nincsenek levelek és messziről virítok. Ó, egy egész regényt tudnék erről írni. :)) Kiapaszthatatlan téma.

  2. @Dobzse: ráadásul pékség, nem cukrászda, csak van fagyi meg süti is, és elég jó, ami azt illeti. minden évben tervezem, hogy szülinapomon végigeszem a fagyisort, de addigra már hűs ősz szokott lenni és nem annyira esne jól.

    @BGy: miket eszel te össze akkor futás előtt? nekem még sosem volt ilyen közjátékom, bár olyan már igen, hogy épp hogy hazaértem… 🙂

    Lemúr Miki: elszámoltam, nem 5:30 csak 5:40 volt a tempó átlaga,, de lefelé tényleg nagyon toltuk.

  3. @rrroka: pálinkával még nem próbáltam, a kolbásztól sem okoz gondot. Sőt, most rosszul leszel, a velős pacal után bivalyerősnek érzem magam, olyankor jó időket futok. Lehet, hogy megcáfolom a szénhidrátfeltöltés misztériumát? :)) Ma éjfélkor Szigetmonostoron futok 6 órást kétfős váltóban. Sört és kolbászos szendvicset csomagoltam. Meglátjuk, mire elég.

  4. @BGy: hát a velős pacal nem a favoritom, agyat-béllel, kicsit bizarul hangzik, de jó kajálás után szerintem lehet jól funti, no persze nem egy órával utána, akkor tud frankón mozogni a bükki tócsni. (Sonkával-besamellel-natúrszelettel töltött tócsni, sajtos beasamellel a tetején, bükkszentkereszten a privát panzióban érdemes megkóstolni!)

  5. A GPS felvételről jutott eszembe, hogy nekem is van egy ilyen felvételem, még a helykeresés is jól kivehető rajta. Majd megkeresem és megosztom itt is, mert gondolom mindenkit érdekel. Ha-ha-ha! Na, indulok Budapöstre a hatórás futásra. Lubics Szilvi is indul, már csak ezüstérmes lehetek. :)))

Vélemény, hozzászólás?