Perisztaltika és komfortzóna

Perisztaltika és komfortzóna

 6 

Ha április, akkor Tóparti Futóparti, a kedvenc futórendezvényünk ever. Habár teljesen edzetlenek voltunk (főleg én, Rrróka még el-el kolbászolt a határban), szóba se jött, hogy kihagyjuk. Már csak azért sem, mert Pók Janó főszervező számított a jó öreg riasztópisztolyomra, amivel már évek óta indítja a mezőnyt az agárdi polgármester, nem hagyhattam cserben.

Korán a helyszínre értünk, mégis alig találtunk parkolóhelyet, mert az általában erre használt placcot végig víz borította. Megálltunk inkább az út szélén, mondtam is Rrókának, hogy legalább megspóroljuk az evezési díjat.

Leadtuk a magunkkal hozott kólát, banánt, miegyebet, majd átvettük a rajtszámot. Próbáltam rábeszélni a pult másik oldalán álló kedves hölgyet, hogy adja nekem a “666”-ot, de nem jött össze. Lehet, hogy azt ki is hagyták, mint az amerikai felhőkarcolókban a 13. emeletet. Végül a “222”-ben kiegyeztünk, Rrróka pedig a “223”-at kapta, hiszen már ekkor lehetett sejteni, hogy mögöttem fog befutni, mhehh.

1.png

Nem tudom, más hogy van vele, nálam a reggeli cigi után mindig beindul a perisztaltika, és ez olyan, mint amikor a kaszás szólít, ha menni kell, akkor menni kell. A parton szerencsére van egy erre a célra szánt házikó, odamegyek én is a papírzsebkendőt gyűrögető sporttársakhoz. Így álldogálunk ott a vécéfülkék előtt a sorunkra várva, mikor benyomul egy srác pisilni. Meglepődik, hogy üresek a piszoárok, kérdezi, hogy “Hát ti meg mit álltok itt?”. “Mi csak szeretjük nézni.”—mondom neki, erre sarkon fordul, és kimegy. Lol wtf XD.

A rajt előtt még összefutunk Szancsurral és Gergővel, utóbbi (meg persze az előbbi is) nagyon le van fogyva, hihetetlen. Pacsizunk Bitliszbával is, meg Eftomival, aztán eldördül az önvédelmi fegyver (most sem lőttek senkit szájba a gumilövedékkel, hurrá), és elstartolunk. A koreográfia a szokásos, kerülgetjük a lassabbakat, minket kerülgetnek a gyorsabbak, és miközben jó 4:50-es tempóban haladunk, kölcsönösen figyelmeztetjük egymást, hogy nem kéne elfutni az elejét. Én mindig úgy érzem, hogy Rrróka diktálja a tempót, ő meg úgy, hogy én, de egyikünk sem lassítana, persze.

Megállapítjuk, hogy eléggé kinőtte magát ez a rendezvény, 800 főnél lezárták az előregisztrációt, de a részvételt nem korlátozták, biztos vagyunk vagy ezren. Ennek két hozadéka van: egyrészt az esemény mintha kezdené elveszíteni a családias jellegét, másrészt egyre jobb futókkal mérkőzünk, és a középmezőny élbolyából mintha lassan, de biztosan kezdenénk lecsúszni az erős alsó szegmensbe. Ez persze nem értékítélet, csupán olyan egyszerű, objektív paraméterekből levezetett kategorizálás, mint a távolság és az idő. Ezen elmélkedünk  két levegővétel között, és azt is meghallgatom vagy háromszor, hogy Rrróka otthon felejtette a fülhallgatóját, így semmi nem nyomja el a saját zihálásának a zaját, rettenetes.

Úgy az 5-6. kilométernél Rrróka végre kezdi komolyan venni a saját intelmeit, és lassít, nekem meg persze eszem ágában sincs. Olyan ritkán jutok el futni, legalább ilyenkor adjam meg a módját. A stratégiám két dologra épül: (1) folyamatosan a konfortzónám határán futni, amikor már elég húzós a tempó, de még nincs légszomjam; (2) a frissítőpontoknál nem megállni, csak ha nagyon muszáj. 28 km nem olyan sok, és nincs kánikula, ami indokolná a gyakori folyadékbevitelt. Mind a két pontot sikerül tartanom, csak az utolsó frissítőpontnál kólázok és markolok fel némi szénhidrátot, a futás pedig meglepően jól megy ahhoz képest, hogy legutóbb a Gazdagréti Tavaszindítóhoz húztam futócipőt.

Holtpontom nem nagyon van, talán csak a 23. km környékén, Dinnyésnél. Ez bizonyos értelemben már a célegyenes, mégis, bő 5 km hátravan. Azzal tartom magamban a lelket, hogy ez pont egy érdi Duna-gát hossz oda-vissza, menni fog. Szűk a járda, látom, hogy valaki balról előzni igyekszik, kicsit lehúzódom, hangosan mondom neki jó szokásom szerint, hogy hajrá! A kockás sálas sporttárs a füle botját sem mozdítja, vörös fejjel küzd, ezen aztán kicsit felmegy a cukrom. Na, ha így állunk, akkor nem szabadulsz tőlem, gondolom magamban, és ráakaszkodom, mint egy kullancs bulldog. Kicsit erőltetett a tempó, de összeszorítom a fogam, már nincs sok hátra. Előzni nem tudok, de legalább tartom az iramot, az utolsó frissítőpontnál ő megáll, én elhúzok, kezicsókolom. Már nem nézek se jobbra, se balra, a fülemben üvölt a Pro-Pain, áramlik a chi meg a flow, jól van ez így.

Kb. egy km lehet még hátra, amikor látom a perifériás látásommal, hogy valaki nagyon nyomul balról, odapillantok, hát a kockás sálas! Na, b*szki, ezt a szégyent már nem, mentálisan hármasból négyesbe kapcsolok (nem vicc, ezt néha szoktam így vizualizálni futás közben), megnyújtom a lépteimet, még azt a sárga trikós ultrás pasast is megelőzöm, aki Pákozd után hagyott le, és beviharzok a célba.

Az időm 2:20:30 lett, ami a 28,2 km-re vetítve 4:58-as átlagot jelent. Az eddigi legjobb Velencei-tó köröm, kicsit kivagyok. Befut a sálas, rám se néz, én meg befele röhögök (az ultrafutós persze kedvesen gratulál, faith in humanity – restored!). Három perc múlva megjelenik Rrróka, ő is rekordot döntött, fel van dobva. Még egy kicsit szocializálódunk, felajánljuk Snecinek, hogy elvisszük Érdig, de már megvan a jegye, nem él a lehetőséggel. Meg aztán izzadtak és büdösek vagyunk, én is inkább vonattal mennék, ha tehetném, ott mégiscsak nagyobb a légtér. Kiderül, hogy Rrróka nyert a tombolán, természetesen egy fülhallgatót. Kóla, pisztoly, sültkrumpli, majd beülünk az autóba, hogy kipróbáljuk, tudok-e görcsölő lábbal vezetni.

Tudok.

27 thoughts on “Perisztaltika és komfortzóna

  1. A tombola a futás előtt kellett volna… 🙂 gratulálok, jók voltatok!
    Én vasárnap 12,5km futottam, 6perces kilóméterekkel, jól esett, kicsit fura volt hosszút futni, de jó lenne ezt megtartani 🙂 csütörtökön meg átfutottam a 200.kilóméteremen az idén :))))

  2. @szancsurrr: @Tajha: amikor beértem és mondták, hogy nyertem erős megérzésem támadt, de amikor megláttam a tomboladíjak asztalán, hogy van fülhallgató is, akkor már biztos voltam benne, hogy azt nyertem. 🙂 amikor kiderült, h tényleg, nagyon röhögtem. 😀 bárcsak lenne gyakrabban ilyen megérzésem…

    @Dobzse: köszi, vártunk reggel…

  3. Részemről az volt a terv, hogy nem kipurcanni a félmaratonos frissítés után. Én is oda terveztem a tempót, mint Lemúr Miki, csak nekeka komfortzónám 15mp/km-el lejjebb van. 🙂 Amikor ellépett mellettem öt kilométerig tényleg csak ezzel a 100-200 méterrel volt előttem, de én megálltam a frissítésnél, mert nem akartam az orromba önteni a kólát. 🙂
    A pákozdi emelkedőt és lejtőt nagyon jól megfutottam, vagy tíz sportársat előztem vissza, ami nagyon jó érzés volt, pedig ez tényleg nem verseny. 🙂 Félmartontól aztán úgy gondoltam, jöjjön aminek jönnie kell, hagyom a rohadt komfortzónát átmegyek a piros sávba, ideje egyszer küzdeni is. Belakmároztam vagy 5 szőlőcukrot a banánra a frissítés utáni két kilométer során, és ez meglepő, de tényleg erőt adott ahhoz, hogy ne lassuljak sokat (a 20 km jelzésnél 1:40 volt az időm pontosan, ez igencsak feldobott), légzésre és mozgásra is odafigyelve sikerült a végéig megfutnom, sőt még 500 méter hajrá is belefért.

  4. @szancsurrr: szvsz nem rrroka tombolája az igazi bunda… én inkább Lemúr Mikit küldeném egyszer már egy dopping vizsgálatra. Azt eddig tudtam, hogy nem edz, és űridőket tol ennek ellenére, most meg kiderült (számomra), hogy dohányzik is. Komolyan mondom, tuti csal 🙂

  5. hah, de jók vagytok 🙂 Én meg futás helyett ások mostanában, és eldöntöttem, hogy ez idén pihenőév lesz. De ilyennek is kell lennie.

  6. @pannonfunk: én meg az ásást intéztem el a következő két évre az előző kettőben, úgy ahogy te a futást. 🙂 ástam esővíz szikkasztót, csatornát, csatornebeállást, átemelőtbeállást, kertet, magaságyást, és betalicskáztam vagy 10 köbméter termőföldet az udvarba. keresztedzés a javásból! 😀 a PB-m a csatornabeálás, az 3 méter mély volt.

    @viito: futás közben nem cigizik, ez a titka! 🙂

  7. @rrroka: nekem kevésbé változatos az életem. Ásónyomnyi széles gyeptégla ásóval körbevág, kifordít, az alsó pár centi földet egy csapással levág, a többi kézbe, másik kézbe ásót megfog, mint egy baltát, leveri a földet a gyökerekről, félredob. És akkor ezt kell ismételni olyan 500 m2-en. Olyan 150-200-nál járhatok…

  8. @rrroka: kiírtani a gazt akertből, hogy utána zöldségeket lehessen termeszteni 🙂 a gyep alatt itt most nem angolpázsitot kell érteni, hanem a fűfélék családjába tartozó gyomot, a siskanádtippant (Calamagrostis epigeos-t)

  9. @rrroka: na igen, ha annyi lenne, akkor én is csak simán kiszedném. De ha összafüggő gyeptéglát alkot, akkor már ott elakad a dolog, hogy ‘simán’ felásod a kertet 🙂 Nem lehet simán felásni, mert le se bírod nyomni az ásót a sok gyökét miatt, csak úgy, ha két lábbal ráállsz az ásóra. És sokszor még úgy sem egyszerű…

  10. @pannonfunk: Akkor te nem voltál a tókerülésen? Pedig rrrókával meg mernénk esküdni, hogy mellettünk mentél el a regisztrációnál, meg is jegyeztük, hogy na, pannonfunk mester már észre se veszi a magunkfajta piti futóbloggereket.

  11. @Lemúr Miki: De, de voltam, be is húztam 2 óra 58 perc alatt. Utána meg három napig izomlázam volt… 🙁 Nem volt fényes ez így, de azért jó volt. Igazából félmaratonig egész jól ment, a 21-es frissitőnél még kere 6 perces átlaggal érkeztem, de onnantól kemény volt, egyszerűen elfogytam (Mi lesz idén az UB-n, már előre félek… 🙁 )

    Bocsi, hogy nem vettelek benneteket észre, pedig kerestelek, csak 3 leányzóval jöttem kocsival (meg a Bélával 🙂 ) és utánuk rohangásztam.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük