Maratoni felkészülés, 1. hét

Maratoni felkészülés, 1. hét

Loading

Heti három edzés, benne egy hosszú, plusz két nap lakásfestés keresztedzésnek az nem is olyan rossz kezdés a maratoni felkészülésre. Ami kicsit aggaszt, hogy nem igazán estek jól a futások, ráadásul folyton álmos voltam a héten. Tolok egy kis vitamint, meg magnéziumot, kálciumot, azt majd meglátjuk hogy alakul. A Futók kézikönyve alapján próbálom tartani a tempónak megfelelő zónákat, de pulzusmérő nélkül, beszédteszttel, amit egy négy soros mondókával tesztelek.

“Tojás Tóbiás a falra ült,
Tojás Tóbiás lependerült,
Hiába száz ló, száz katona,
Nem rakják Tóbiást, össze soha.”

Hétfő

Kényelmes futás 3-as zónában (beszéd kényelmetlen, tempó kissé nehéz), nem volt vele gond.
Idő: 00:39:30
Táv: 6.9 km
Tempó: 05:43


Szerda

Futás 4-es zónában (beszéd csökken, tempó nehéz). Így utólag visszagondolva itt kicsit lassabban mentem, mint kellett volna, de 5 perccel többet, mert elszámoltam kicsit a pályát.
Idő: 00:39:10
Táv: 7 km
Tempó: 05:36


Péntek

Hosszúfutás délután négykor, a tétényi közkutak felé tervezve. Elvileg 3-as zóna, de ez hosszúnál kicsit kényelmetlenül lassú érzés. Odafele összefutottam egy olvasónkkal is, épp a legjobbkor, mert kezdtem azon gondolkodni, hogy a hőség miatt vissza kéne kanyarodni. 🙂  A fordító után a zóna tartásával már nem törődtem, csak haza akartam érni. A beszédteszt nem ment volna, de a tempóm összességében mégis lassult a visszaúton, kemény ez a 30 fok. 
Endomondóval mértem a távot, ami az első 7 kilométeren egyet mért csak, erre nem mondok semmit. Azért fura, mert az útvonalat az rögzítette. Ráadásul a TCX exportját sem eszi egy az egyben a Nike+ weboldala.
Idő: 01:46:38
Táv: 18 km
Tempó: 05:55

endomondo_fail_1.png 

A hét tapasztalata, hogy nem vagyok nagy formában, kicsit aggódom is a szelidi 33 kilométeres táv miatt. Ráadásul három kört kell majd futni, iszonyat kemény lesz nekikezdeni a harmadiknak, ha ilyen szarul fog menni, mint a pénteki hosszú…

Maradjatok velünk, hiszen hamarosan egy Garmin Forerunner® 910XT teszttel jövünk!

 

8 thoughts on “Maratoni felkészülés, 1. hét

  1. @rrroka: Hát én ilyet még sosem láttam Endomondón, nem is értem, mit csinálhat. Olyan, mintha kifutottál volna a képből, majd 7 kilométert lefutva visszajöttél volna.

    A feltöltőssel annak idején nekem is voltak problémáim, de a fejlesztő srác nagyon készségesen segített. Esetleg próbálj írni neki.

  2. @rrroka: Teleportálást már tapasztaltam, de ha ez az, akkor azt kellett volna írnod, hogy nyolc kilométert mért az első kilométeren… 🙂

    Az egyébként lehet, hogy Nike szűri az illegális ugrásokat, és ezért nem engedi feltölteni. Remélem, a következő jó lesz, és kiderül, hogy működik-e a feltöltés…

Vélemény, hozzászólás?