Pénteken futottam egy jó kis hosszút a gátról a Hárosi-öbölig és vissza, amíg kis feleségem a nordic walking csapattal csapatta a vadiúj bordómetál KV+-os karbon botjával. Hazafele a gátra érve elkapott a endorfin-rush az utolsó két kilóméterre, ebben nagy szerepe volt az ehavi talpalávalónak választott dalnak, a norvég gótikus-indusztriál-metál Theatre of Tragedy zenekar Automatic Lover című számának. Igazi jó zúzós riffek, vegyítve némi elektronikával, a maga idejében 2002-ben, amikor megjelent az Assembley elnevezésű albumon, nekem ez igazán modern hangzásnak tűnt, bár én nem értek a zenéhez és egyesek szerint rossz a zenei ízlésem is. 🙂
Négy és fél perces hosszával igazi résztávozós 1000 méter alá illik, bár okozhat némi nehézséget a lendületes kiriben, hogy hallgatás közben nehéz kibírni bólogatás és léggitározás nélkül. Én nem is tudtam megállni, egy kutyasétáltató pár nézett is rám gyanakodva a gát aljából, pedig azt nem is hallhatták, hogy a fő riffet is dzsidzsizem közben félhangosan.