A hendikep rendszerű futás elvileg annyit tesz, hogy a jobbak később indulnak a gyengébb futóknál, pont annyira, hogy a táv fele után érjék utol egymást, és ezzel motivációt generáljanak.
Az érdi egy kicsit más. A szigetfutáson nagy táblázatokból tudja kinézni az ember, hogy az eddigi legjobb eredménye szerint mikor rajtol. Itt ez kicsit egyszerűen elindulunk amikor jól esik… 🙂 De nagyon előreszaladtam.

Szóval már régóta terveztem, hogy elmegyek az érdi hendire is, de valahogy mindig foglalt az a harmadik szombat. Megjegyzem az első is, amikor a szigetfutás lenne. Vagy két éve nem voltam hendikep futáson… Tesóm volt már párszor a Burkoló utcai rendezvényen, és tetszett neki, bár az ő holland mélyföldeket megszégyenítő bokasüllyedésének nem kifejezetten jó a terepen futás. Az érdi hendikep ugyanis terepen, fenyvesben, lövészárkok közt zajlik.
Most a retekkel elhatároztuk, hogy futunk egy ötöst szombat hajnali kilenckor. Amikor odaértünk a házigazda és szervező Kati, valamint vidám kutyája fogadott minket, más futókat nem láttunk, de mint kiderült páran már a pályán robogtak. Gyorsan regisztráltunk, idén én leszek a rendőrség a 107-es rajtszámmal. 😀 Ezalatt megérkezett tesóm is a kisfiával, ők egy nagy sétálást terveztek be a futás útvonalán, majd sorra jöttek a futók. Mire kilenc után pár perccel elindultunk már vagy tizenöt felnőtt és gyerek vágott neki a körnek. A gyerekeknek egy 1,8 kiris táv van kijelölve, mi nagyok pedig 5 kirit tolhatunk erdőn-mezőn át. Persze nem volt ez szigorú rajt, mert ahogy fentebb írtam mindenki akkor indul amikor jól esik, és beérve bemondja az idejét, amit rögzítenek is, hiszen a javításért pont jár, a sok pontért pedig ajándék!

A pálya elég kemény. Folyamatosan emelkedik-süllyed, a fák között sűrűn kanyarog, nehéz egyenletes tempót felvenni. A mostani fagyott talajon a boka különösen igénybe van véve. Az utat a fákra erősített szalagok jelzik hatékonyan, még nekünk újoncoknak is csak egyszer kellett megtorpanni, hogy felmérjük merre tovább. 4 kilométer környékén van egy erős köves emelkedő, ami nekem a dombos edzések miatt nem nagyon ártott meg, de a retek eléggé elhallgatott közben. 😀 Hazafele azt mondta, hogy ilyen keményen még nem futott, ennek örültem, hiszen ez mégiscsak egyfajta verseny! 🙂 Egyébként a pálya ismeretlensége és a szokatlan terep ellenére elég lendületes tempót mentünk, 28:22 alatt teljesítettük a távot, ami 5:40 körüli tempót jelent.
A befutásnál még jöttek szembe futók bőven, vagy tíz ember haladt el mellettünk. nekik elfelejtettünk köszönni a nagy végső lihegésben, ezért elnézést kérek, én mindig szoktam köszönni más futóknak.
A befutás után terülj-terülj asztalka várt mindenkit, tea, zsírosdeszka és csokis süti, ami valami isteni volt, kérem szépen a receptjét! Kati szerint most sokan voltunk, összesen kb. hatvanan, közülük vagy húsz tíz éves körüli gyerkőc. Megvártuk még tesómékat, akik a pálya utolsó harmadát végül lelkesen futva tették meg, megköszöntük a szíves vendéglátást, majd hazakocsikáztunk.

Érdekes, hogy a futók milyen barátságosak egymással. Bárhol összejön 10-20 ember futni, nagy egyetértésben, tiszteletben és barátságos hangulatban töltik együtt az időt. A velencei-kört szervező Pók Janóék például ugyanilyen kedvesek, és a szigeti hendin is nagyon jó fej mindenki. Én ennek a mai világban annyira tudok örülni…

– táv: 5km
– idő: 28:22
– tempó: 5:40