Edzés Pesten Áronnal

Edzés Pesten Áronnal

Loading

Lemúr Miki jól megfogalmazta, mire délután egy körül hívott, mi már túl voltunk az edzésen Pesten Áronnal. Áronnal a maraton óta nem futottam, sosem sikerült összeegyeztetni rapszodikus menetrendünket. Találkozni is a kelleténél kevesebbet tudtunk. Na most végre összejött. Ahogy hallom az időjárás és szmogjelentést, még pont az új riadó előtt sikerült futnunk egy szigetkört. Áron sem egy hallgatag ember, nagyon sok dolgot kellett átdumálnunk, így folyamatosan járt a szánk. 🙂 Kiderült, hogy Árinak ez már a harmadik futása ebben az évben! :O El vagyok ámulva! Kiderült azért, hogy ebben a karácsony utáni nyolcassal kezdődő súlya motiválta. 🙂 Dagi! :DDD

A sziget semmit sem változott, a rekortán futópuding maradt, a futók pedig annyira sokan vannak, hogy már nem is köszönünk egymásnak, mert csak abból állna a futás. Kényelmesen mentünk 28 perces kört a latyakban, majd még kényelmesebben hazalötyögtünk. A megbeszélnivalók annyira fölhalmozódtak, hogy futás után, mikor már csatlakozott hozzánk kicsi feleségem is, beültünk egy kis étterembe, és még vagy két órát trécseltünk. Megállapítottuk, hogy öregszünk, mert egy jó kajálást többre értékelünk már, mint egy kocsmázást. 🙂

A futás egyébként elég jó volt, 5:30-as tempót mentünk a 13 kirin, és meg sem éreztük.
Idő: 01:10:32
Táv:
12.8 km
Tempó: 05:30
 

Vélemény, hozzászólás?