A mai nap különösen stresszesre sikeredet Lemúr Mikinek meg nekem is, így totál bepörögve vágtunk neki a délutáni futásnak. Olyan lendületesen haladtunk, hogy néha még a levegőm is elfogyott, és az öltözés közben elfogyasztott sajtós tészta + kokakóla is szúrta egy kicsit az oldalam. 26 perc alatt lerobogtunk a gátig, végigtoltuk másik 26 perc alatt, pedig közben még egy valóban megtörtént kísértethistóriát is meséltem (most is végig fut  a borzongás a hátamon, ahogy eszembe jut), majd a hazaúton kicsit lassulva 26 és fél perc alatt visszaértünk. A visszaúton volt egy szakasz, ahol teljesen elmúlt  a beszélhetnékem, akár 3 percig is futottunk néma csendben a lendületes tempóval, ez tiszta verseny feeling volt, azokon ugyanis a teljesítményre koncentrálva általában befogom a szám. Sokkal könnyebb úgy futni. Aztán elértünk az SZTK-műváz-városháza részre, ahol ilyenkor van a legnagyobb forgalom, mi pedig, komoly hibát elkövetve, semmilyen fénykibocsájtó vagy visszaverő eszközzel nem szerelkeztünk fel, ezért nagyon ugrálni kellett a padkára a kocsik elől, amiket a hozzánk hasonlóan stresszes emberek vezettek céljuk felé, akik azoban nem tudták futással levezetni a feszültséget, hiszen fél hat körül még épphogy hazafele tartottak, ha egyenesen nem orvoshoz. A gázpedált taposták és nem voltak hajlandók  kompromisszumos kitérő kormánymozdulatokra, így persze lassultunk kicsit, és újra beszélgetni kezdtünk, a 20. századi középeurópa eseményeiről. Pontosabban én érdeklődve kérdeztem, Miki pedig magyarázott. Ha ő lett volna a töritanárom, biztos nem egy nyomorult kettesre érettségizem. :/

A 15 kirit 1 óra 18 perc alatt toltuk le, ami 5:15-ös tempó, és Lemúr Miki még plusz 1,8 km-t könyvelhet el magának, mert ő futva jött hozzánk, és hazáig is futott.

Idő: 01:18:48
Táv: 15 km
Tempó: 05:15