A negyedik napi 58 kilométeres Tata-Budakeszi etap tűnik nekem a legnehezebbnek a BBU szakaszai közül. Már három nap van a futók lábában, ezt tetézik a dombokkal. Bitliszbá azonban nem csügged, sőt, úgy tűnik most kezd belelendülni.

Tata-Budakeszi (látszólag 58.4 km)

Az előző este örömét nem tudta csökkenteni a reggeli fáradság. Jó vagyok, na. Pláne, hogy tegnap azért megmutattam magamnak, hogy nem a felkészültségemmel volt elsősorban a baj. A mai szakaszról csak azt tudtam, hogy mennyi, és többek elmondása szerint a legkeményebb szakasz a sok hegy miatt. (Érdekes, hogy mi magyarok következetesen hegyeknek hívjuk ezeket a dombokat. – rrroka) Tapasztalataim csak Budakeszi-Páty-Zsámbék szakaszról voltak, azok is csak autóból. Úgy nem tűnt vészesnek a vége… (persze a pofára esés annál nagyobb volt a végén). No de kezdjük az elején. Dupla rajttal indultunk. Ez azt jelentette, hogy a tévéknek, újságíróknak volt egy látványrajt az olimpiai edzőtáborban. Elég látványos volt, mert két helyi szervezésű futóverseny is velünk együtt indult el ugyanabba az irányba (egyik 7 a másik 31 kilométeres volt). Szépen együtt elkocogtunk kb. 2 kilométert egy vasúti átjáróig. Ott megvártuk, amíg a gyorsvonat elszáguld, majd a sorompó felvonása után indult a mezőny a tényleges rajttal. Én már a vasúti átjáróban vetkőztem (Fura ötletnek tűnik… – rrroka). Jó időnek indult. Háromfős kíséretem lett erre a napra. Csak kettőre számítottam. Cöge és Ulrik már az egyik dunakeszi futás közben megígérték, hogy eljönnek, és előző nap csatlakozott hozzájuk Évi, akit addig nem ismertem, de az aznapi fényképeket mind neki köszönhetem, mert kb. 1,5x bringázta le a távot oda-vissza cikázva. Cögének az első hosszú bringázása volt, Ulriknak pedig jó kóstoló volt az ultrázás „szépségeibe”. Nagyon köszönöm nekik is. (lesz egy 6. rész ami az extrákat tartalmazza. Ebben szeretném leírni azokat a gyakorlati dolgokat – kísérők, űrkaják stb. – amikről a beszámoló nem tesz érdemi említést. (Kommentekbe jöhetnek további kérdések is! – rrroka))

Tehát elrajtoltunk és egy gyenge 10 kilométeres emelkedővel nyitottunk. A bringások körében az agostyáni emelkedő névvel ismert ez a gyilkos szerpentin (Szerintem bringával szarabb lehet ez a domb, mint futva. – rrroka). Nem igazán volt kedvemre. Bár egy fiatal és csinos amerikai lány (aki kb. annyira volt amerikai, mint Jackie Chan vagy Bruce Lee) előzgetett némileg csökkentve az emelkedő meredekségének figyelését. Már a második rajtnál kiszúrtam, hogy teljes versenyes egyéni rajtszáma van. Meg is kérdeztem, hogy egyéni induló. „nem beszélek” feleletére angolul is tisztáztuk, hogy csak ezt a napot vállalta. (aztán kiderült, hogy ezt se végig..) Itt a szerpentinen elmentek mind, akik előttem végeztek. Szasza kiugrott a gerecsei relaxközpontjából és fotózott kicsit. Mégiscsak öröm, ha olyan futótárs jön szurkolni, akit ismerünk is. Csak mi maradtunk Árminnal egymás közelében az egyéni versenyzők közül. Az egész nap egymás előzgetésével telt. Zsaklin és Kornél is végig mögöttem volt.  Az emelkedő tetején úgy döntöttem, hogy valamit kezdeni kellene a lábammal, mert ha így marad, akkor nem tudom mi lesz. Meghoztam az egyik legjobb döntést. Az eddigi kilométereken végig a Nike Lunar Eclipse-emben futottam. Ami a legpuhább Lunar cipője a Nike-nak, az Air Vomero megfelelője. Most váltottam felvettem a Pegasust. Rögtön más komfortzónába kerültem, a lábam érezte, hogy a kicsit keményebb talp keményebb futást kíván.  Kicsit meg is nyomtam a lefelét Vértestolnáig, így az aznapi összes váltóhelyen előbb csekkoltam (dugtam (Vetkőzés, dugás, ki kell rakni a végén a 18-as karikát. – rrroka)) mint Ármin. Ő még ennek a napnak is összetett harmadikként vágott neki, bár az első két napi előnye kevesebb, mint a felére csökkent.

Amikor még Gyermelynél is előtte értem be, tudtam, hogy már el is veszett, mert Bálint már rég ledolgozta azt. Az első két nap hihetetlen száguldása tönkretette a vázrendszerét (Ez mit jelent? Lesérült? – rrroka). Néha azt hittem járni se tud tovább. De barátnője-edzője-menedzsere kíméletlenül hajtotta tovább. A lány kb. 1 kilométert előre ment a kocsijával, visszafutott frissítette Ármint, futott vele az autóig. Ott beszállt és újra ugyanez. (Jó döntés volt ez végül? – rrroka)
Szóval Vértestolnán frissítettünk, Tarjánban jégzseléztem a lábamat. Azért a cipőváltás sem old meg mindent. Gyermely előtt fotóztunk a harmincas táblával és persze Gyermelyen meghallgattuk Attila és Péter (a Magyar Atlétikai Szövetség hivatalos versenybírói kórusa) előadásában a „She loves you yee yee yee” refrénű slágert. Máig azon gondolkodom miért pont ezt énekelték… (Igen, mostmár biztos a 18+. – rrroka)

Gyermely után egy kb. 500m-es emelkedő, következett, amit Cöge megpróbált bringával legyűrni. Nem ment neki. Ulrik meg se próbálta.. Én se. Gyermely előtt már elég szarul ment a futás – hol a p.csába van már az a tésztás falu?  No az már a tésztagyár? (nem), aztarohadt még egy emelkedő…. Gyermelyen egy kis koffeines energiaital fele sokat lendített a hangulatomon (Ó, egy  adag vodkával nekem is csodákat tudott tenni a sziget-élményeimmel. – rrroka). Gyermely és Zsámbék között volt, hogy megint rendesen futottam. Sőt. A zsámbéki váltóponton csak dugtam és robogtam tovább. Itt Ulrikot bolondítottam meg. Mert kértem egy pohár sört, de mire odaértem úgy döntöttem inkább futok, amíg van lendület. A falu végére utánam hozta a seritalt, ahol el is fogyasztottam (Vetközés, dugás, féfikórus, italozás, végleg lecsúsztunk. – rrroka). Zsámbék és Páty között szinte végig emelkedik. Kértem egy kis gyúrást Ulriktól aki már másodszor is jó munkát végzett az izmaim lazításával és a bal bokám helyreforgatásával. Páty előtt kaptam egy futós kísérőt. A rendezői autóból kapom a frissítőt és a srác kiszállt, hogy fut egy kicsit, amíg az autó előremegy és Frank Tibit is frissíti. A versenyigazgató ma újra fut. Páty után megint dombok. Remélem, ez a vége. Megint megindulok, beérek Budakeszire – de jó nincs több hegy. De van. A faluban még kettőt találtak a rendezők (Nem volt nehéz, egész Budakeszi egy rohadt nagy domboldalba épült. – rrroka). Meg is mutatták nekünk közelről mindkettőt. A befutónál már vár a családom. Éppen csak teljesítettem a meghirdetett célidőt. De megvan. Iszonyatosan kivettek a dombok. Majdnem ezer méternyi szintet másztunk meg. A fáradtság valami iszonyatos. A tornateremben ejtőző futók mindegyikén ez látszik. Beér Ármin, Zsaklin és Kornél is. A holnapi félmaratont már nem izomból, hanem fejből megoldva gondoljuk… (Levezetés! – rrroka)

(De miért pont a 30-as táblával…? – rrroka)