A ködben odavesző előző nap után Bitliszbá újra vidáman tolja. Fura nevű településeken át tudja maga mögött a táv több mint felét.

Győr-Tata 62,4 km.. De legalább már tudom, mi vár rám. Győrben nagy köd. Mivel a tegnapi cél és a mai rajt nem ugyanott van, és kísérőt is váltok – ez még bringán sem kevés kilométer – ezért a rajtba egy kb. 3-4 kilométeres biciklizéssel érek ki.  Nagy a köd, de vidám a hangulat. Zsaklin is jól van, a doki engedélyezi neki az indulást. Peti – a lányom barátja – a mai kísérőm is megérkezik időben, a bringát is megszereljük. (Akartam már kérdezni: mit csináltok két nap között? Mit esztek? Hol alszotok? – rrroka) Úgyhogy rendben van minden. A mai rajtra összerázódott az egyéni indulók csapata. Mindenki pacsizik, és bíztatja a többieket. Bogár Janival tök egyforma kesztyűnkön mosolygunk kicsit össze. Győrből kifelé elkap a hév. Érzem ez menni fog. Valahol 4-5 kilométernél rám is szólnak: „Nem lesz ez gyors, Gábor?” mondom nekik, hogy addig megyek így amíg tudok… Kisüt a nap szaladnak a kilométerek. Szó szerint.

Az első résztávon a negyedik legjobb időt futom az egyéniek közt. 1:55 a félmaratonnál kicsit nagyobb távon. Itt már érdekes dolgot veszek észre. Ármint kerülgetem, aki összetettben a harmadik helyen áll. Nem lehetek ennyire jó! Nem hát… Árminról még lesz szó, de én meg szokásom szerint a közepét megint ellazsálom. Mert úgy nem lenne izgalmas a vége… A második szakaszon már a tíz egyéniből (Összesen tíz egyéni induló volt? – rrroka) csak a 7., a harmadik szakaszon a 9. időt „produkálom”. Mondjuk nem is könnyű. Végig úgy kell futni, hogy a bal lábam feljebb van, mint a jobb. Ilyen az út (Nálunk ilyen a gát, nem jó rajta 3-4 kör sem, nemhogy ultra távok. – rrroka). Meg is fájdul a bal bokám rendesen, és viszi magával a jobb térdemet. Az út viszonylag változatos. Bőnyön valami falunapot tarthattak, nagy a sokadalom. Ráadásul itt is kerülőt teszünk a faluban, de ez nem bosszant, mert a falu elején hozzánk csatlakozik két tíz-tizenegy éves forma fiúcska, hogy ők mutatják az utat. Már harmadszor vagy negyedszer csinálják ma. Aranyosak, a falusiak név szerint szurkolnak nekik. Bábolnán egy kerékpárostól – aki lehet vagy 40 éves, de 55-nek néz ki – meghallgatjuk, hogy „Nem szabad ám betonon futni! Mer’ futottam én má’ eleget!” (Azóta is pótolja az elvesztett folyadékot… – rrroka) Amikor meghallja, hogy honnan is jövünk, kicsit visszavesz, de azért így is mókás. Bábolnán a hivatalos frissítőn kívül volt még egy a város által felállított is. Köszönjük! Nagyigmándon a második váltóhelyen kicsit ejtőztem. Aztán Kocsig, a harmadig váltóhelyig tényleg nem vittem túlzásba az erőbedobást. Fénykép a 45. táblával séta az emelkedőkön.

A doki azt mondta igyak egy sört, mert szarul nézek ki (Érdekes, a dokik általában pont fordítva szokták mondani. – rrroka). Petit elküldtem, hogy vegyen a faluban egyet, mivel úgyis jön a váltópont. El is ment, vett is, de közben a rendezői autóból adtak egy jó pohárnyit. Jó buli ez gyerekek, van itt minden: haverok, buli, fanta…   Kocson, a váltóponton kicsit (köcsög voltam – ez csak a rím kedvéért), beparáztattak, hogy ki fogok futni a szintidőből. No de Kocs után a befutó szakaszon megint sikerült az egyéniek között a 4. időt elérni. Nem voltam nagyon oda magamért, elég sok ponton fájt a testem, de  12 perccel a szintidőn belül bedaráltuk Petivel a harmadik szakaszt (Azért ezt is eléggé kicentiztétek. – rrroka). A szintek már nem nagyon estek jól, de a kocsi sör – ne egy autónyi sörre, hanem csak a Peti által Kocs községben vételezett egy darab Soproni Ászokra gondoljatok – nagyon jól esett. Megfeleztük a célban Petivel.  

Jó kis nap volt főleg az eleje, meg a vége. Kicsit (nemkicsit) hosszú ez a táv. Három nap alatt négy és fél maratonnyit lefutni egy vénembernek…(Indult valami vénember is? 😉 – rrroka) Noormaális?! Maargit!