Áprilisi Érdi Hendikep futás

Áprilisi Érdi Hendikep futás

Loading

Most eléggé népes csapattal szerepelt az utcánk, feleségem, Dobzse, Tesóm és kisfia, valamint két szomszédom is csatlakozott a futáshoz. Illetve Andi nem futott, csak kísér minket hűséges logisztikai menedzserként. De ez lehet hogy hamarosan megváltozik…

A honlapra valamiért még nem került ki, de a rajtnál a helyszínen meg tudtam nézni a márciusi eredményeket. Harmadik lettem a múlt hónapban. Franc. Megelőzött a 15 éves kissrác, aki eddig mindig, és van egy új játékos, aki még őt is lenyomta. 22:30 körül tolták a kört mindketten.
Na most ezek után érthető, hogy megint elfutottam az elejét… Másfél kilométer után volt egy kis levegőhiányom, de akkor kezdtem beérni a többieket, és akkor jött a lejtős rész is, így egyet pihentem, de a hosszú emelkedős domb megint nagyon odavert, pedig itt kezdtem beérni Dobzsét is. Ő két perc előnyt adott a kilenckor rajtoló mezőnynek, én olyan négyet. A dombtetőre érve nem akart fogyni a távolság köztünk, Dobzse olyan 8-10 méreterrel előttem nyomta keményen. Aztán hibázott, nem kanyarodott le az erődbe balra, és 20 méterrel tovább ment rossz irányba. Amikor kiabáltam neki visszafordult, de már csak mögém tudott visszacsatlakozni. Egy darabig hallottam, hogy tartja simán a tempómat, de tudva, hogy 800 méter sincs a célig kezdtem kicsit hajrázni. A domb fáradsága kezdett múlni, és egész tisztességes hajrát futottam. Sajnos az időm elmaradt a múlt havitól, 20 mp-el, 23:19-lett. Dobzse javított majdnem két percet, és 25:30 körül végzett.
A célba majdnem kiköptem, majd kiköhögtem a tüdőm, és egyfolytában jött az a  jóféle fémes íz a számban. Dobzse szerint a tömések olvadhattak meg a sebességtől. 😀
Anditól megtudtam, hogy az új játékos nálam tíz évvel idősebb, és villámtempóban vágott neki a távnak utánunk nem sokkal. Hamarosan megérkezett, hát nem semmi mozgása volt az úrnak, szép hajrát kanyarított, és nem esett össze utána mint én. Jobbat is futott, de ő sem javított az idején a 22:40-es eredménnyel.
Kis riválisom sajnos beteg volt most. Reménykedhetek egy második helyben… 🙂
Tesómék is végigfutották, sajnos nem emlékszem milyen eredménnyel, de egy nyolc éves kissráctól nem rossz teljesítmény az 5 kiri.

Miután kifújtuk magunkat Dobzse hazafutott, Tesómék is hazaautóztak, én meg sétáltam még egy kört Andival. Egészen meglepődtem, hogy milyen nagy 5 kilométer, és voltak olyan részei a pályának amire nem emlékeztem, pedig muszáj volt elfutnom arra. Ilyen pl egy nagy tócsás-sáros keskeny ösvényrész, ahol a fenyők is nagyon belógnak. Tényleg nagyon futottam…

Továbbra sem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire rendes Kati és a férje, hogy minden hónapban összeszervezi ezt a versenyt. Köszönjük! 🙂
Májusban a futás megint szemétszedéssel lesz kombinálva! Sajnos ráfér a levendulásra, eléggé tele van szeméttel. Szemetek! 🙁

idő: 00:23:19
táv: 5 km
tempó: 04:39
edzesonline.hu edzésnapló

Vélemény, hozzászólás?