Amikor már órákkal a rajt előtt eltévedsz – Bodri Trail 2022

Amikor már órákkal a rajt előtt eltévedsz – Bodri Trail 2022

 202 

A Diósdi Kiskifli előtti kézműves, szabadtartású (dűlőszelektált! – rrroka), körforgalom zavarta meg először Róka Koma beépített gps-ét, rögtön kétszer is körbement, utána Szekszárdig minden sima. A város előtt beleszólt a navigáció, ami hátulról támadta a szekszárdi szőlőhegyeket. Közben már Rókának se tetszett, mondta, hogy ő nem erre menne, és amikor az utolsó aszfaltútról egy ilyen síakrobatás félcsőbe, vagyis vájús beton dűlőútra küldött a navi, megjegyezte vidáman, hogy épp lementünk a térképről. (Nemrég írtam egy angol nyelvű esszét arról, h ne hallgassunk a GPS-re, ha amúgy ismerjük a környéket, erre tessék :/… – rrroka) A dűlőút meredeken emelkedett, és már jöttek is szembe. Amikor mellénk ért a kocsi, kiszólt a sofőr, hogy ha futni megyünk, ne erre, mert az út vége egy zárt kapu. Megfordulás közben vettük észre, hogy szép kis sort húzott még (fél)csőbe a waze, szóval tanulság, töröld le a telefonról, én már megtettem. Viszont innentől nem is tévedtünk el többet.

Bodri Pince
Bodri Pince

A Bodri Trail versenyközpontjában, a – na milyen nevű? – pincészetben én még nem jártam, sőt Szekszárdon is csak kétszer, 2012-ben a Borvidék Félmaratonon, 2017-ben a Korinthoszon, amikor még 81 volt a leghosszabb táv. Szóval ide én futni járok, és rajongó vagyok, szívem szerint jönnék az összes versenyre. A Bodrit is régóta nézegetem, mindig irigyeltem az indulókat, hogy micsoda fut.as-buli lehet, milyen menő a borpince meg az étterem, de a nagy trükk a nevezéshez járó ajándék bojtos kötött sapó! Azt nagyon szerettem volna!

Rajt

És egyszer csak ott voltunk, teli a hatalmas, fényűző pincerendszer, futók meg önkéntesek, izgatott hangok zavara, és úristen, rengeteg ismerős! Nem elég, hogy semmi rajtizgalmat sem éreztem, még folyamatosan vigyorogtam is mindenkire, és mondtam magamban, hogy nézd már, még mindig fut ő is! Vagyis jó régóta, és arra is emlékszem, hogy tizenévvel ezelőtti versenyekről ismerem, amiket ezek szerint nem én találtam ki, mert más is ott volt!

Szokás szerint nem volt térkép az órámon, csak a fejemben, de pár kilométer után világos lett, hogy itt pokoli nehéz lett volna eltévedni, annyira hibátlan a jelölés. (Egy ismerősőmnek sikerült! Lekéste az L-táv rajtot a fenti waze-mizéria miatt, elindult az M-el, hogy majd rátér az L-re, de azt meg már lebontották mire odaért… 😀 Némi keringés után az S-táv útvonalán visszaballagott a rajtba. – rrroka)  Azért jó tudni, hol vagyok, mi jön még, először lejtő, majd meredek dűlőutak. Az egyik marha nagy kövekből volt kirakva, ahogy ráfordultunk, torkon kapott a jeges rémület, ezen én hasra fogok esni. Durr, ahogy gondoltam. Térddel rá egy kő élére. Á, menjünk haza a francba, szétcsapott térddel nem futunk! És persze sokan megálltak, mondtam, semmi, csak a szokásos, annyira tudtam! (Próbáld ki ezt is: “Annyira ötösöm lesz a lottón…! Durr!” – rrroka) Direkt a legrégibb, agyonszakadt, össze-vissza stoppolt futónadrágban jöttem, és tessék. Közben láttam, kik hagynak le, szóval föl kell állni, van még 22 kilométer, azon párat csak beérek!

Nagy mászóka 1.

Csodás volt a panoráma a szőlők tetejéről, de a kopasz erdő is szép, csak én félek gyorsabban haladni, több esés nem fér bele. Aztán jön egy poros, meredek lejtő, naná, hogy ott érnek utol a rövid távon (13 km) indulók közül a legfürgébbek, félreállás, mindegy, jobb ez így, béke.

A frissítőpontot messziről hallani, mintha ittam volna pár korty kólát, aztán neki a meredeknek! A térképekről tudtam, hogy lesz még egy kilométeres, nyílegyenes négykézláb mászós emelkedő, a tetején ott a fotós. A waze után a másik tanulságom, hogy vannak erre nyaktörő lejtők, meg hason csúszó emelkedők, de azért ez itt nem a Csóványos, gyorsan vége lesz mindegyiknek, és utána békés, boldog erdei szintutak jönnek, madárdal, körfűrész, magasles, se előttem, se utánam senki, ugyan ki a bánatot érdekel, hányadik leszek, ez itt maga a flow.

Dűlő
Flow

Az út szépen lecsorog Szálkára, egészen a tóig lejt, lehet csapatni, de inkább bámulok, milyen tökéletes kis triatlonfalu ez, itt kéne lakni, ha már minden mindegy lesz. A tónál frissítőpont, fordulás északnak, kilenc kilométer maradt a célig, nem néztem az órát, annyira jól megy, tuti nem futok ki a szintidőől (és ha igen, akkor mi van?). Az erdőn túl az utolsó kilométer, megint egy síakrobatás félcső, nagyon lejt, de már mindegy, hallom a célban a zenét, nyakamban az érem, egy másik önkéntes leszedi a bokámról a chipet, és persze ott a célban szervező, aki kézfogással üdvözöl minden egyes célba érőt, nem változott itt semmi ☺

Nagy mászóka 2.

M táv, 25 helyett nekem 26 kilométer, az órám szerint 3 óra 31 perc. Messze nem lettem utolsó, de nem ez a lényeg, hanem szuper, hogy Rókáék hívtak, és összeszedtem magam, igent mondtam, emberek közé mertem menni, mert november óta nem voltam, és nem csak hogy nem bántam meg, hanem napok óta örülök az egésznek, benne a futás utáni felejthetetlen kávé (A Kávé Háza), a málnás szelet és a végigdumált hazaút. (Ááá mennyit nevettünk! Jól bekávéztunk! 😀 – rrroka)

fotók: fut.as FB oldala – Kerékgyártó Péter, Abai Róbert, saját

Vélemény, hozzászólás?