15 km futás döglött vakonddal
– 15 km futás
– 1h 40′ alatt
Adós vagyok még az edzésnaplómnak egy bevéséssel: vasárnap délelőtt elfutottunk Rrrókával az Anna-hegyi kilátóig és vissza, az pont 15 km. Hazaérkezés után elfelejtettem leállítani a runtasticot, így azt is megtudtam, hogy odahaza egy átlagos napon 20 perc alatt fél km-t teszek meg a fürdőszoba-minibár-kanapé háromszögben.
Már nem tudom, miről beszélgettünk, de biztos sikerült megint megváltani a világot. Arra viszont határozottan emlékszem, hogy alig léptünk le az aszfaltról, máris belebotlottunk egy vakond hullájába, ami úgy feküdt kinyúlva az ösvény közepén, mintha napozna. Csak az önszabályozó mechanizmusom (ami egyébként ritkábban működik, mint az Index blogmotor) mentette meg a látogatókat attól, hogy ide beposztoljam a fényképét. Végül az utolsó pillanatban győzött a józan ész (gondoltam, erre a hétre horrornak elég Áronék muzsikája), ezért álljon itt helyette egy sokkal decensebb és semmitmondóbb fotó, amit a kilátóról lőttem, tessék:
10 thoughts on “15 km futás döglött vakonddal”
fontos infó, hogy a runtastic szerint 414 méter szint van benne! oké ebből kb 20 a kilátó, de akkor is sok.
A nagyobb szintkülönbsegeknel belesetaltok, vagy olyankor is toljatok, ahogy a csövön kifer (mondhatni meg a döglött vakondOKot es felrerugjatok)? 🙂
Mult heten futottam a soproni hegyekben, es felfele mar nem birtam erövel es mivel nem latott senki (kiveve egy ELÖ özet), belegyalogoltam. Szegyen… 🙁
@Sz.Lacc: toljuk, naná, döglött vakondokok, lapos nyulak félre ! 🙂 Ezen a pályán jól elosztva van ez a szint, van pár meredek, de inkább folyamatosan emelkedik. van az a domb amin nincs már értelme futni, nem szégyen, hanem gazdaságosság. 🙂
Vakond fotót akarunk! Vakond fotót akarunk! Vakond fotót akarunk! Futó Vakond fotót akarunk!
😀
@saaby.: Exkluzíve:
m.cdn.blog.hu/ho/hosszutav/image/2012.06.13.1.jpg 🙂
@Lemúr Miki: Ez selejt vakond. Nem fut.
@Lemúr Miki: ez nem napozik, csápol, mint a haverja:
http://www.youtube.com/watch?v=VhRYJsv-sIM
@saaby.: amúgy meg fúúúj, miattad megnéztem, és most csápoló vakondokkal fogok rémálmodni!:)
@Lemúr Miki: ez a vakond így feküdt? Nem értem. Ha meghal, nem hason lenne? Rosszul volt és gondolta, a hátára fekszik? Vagy a vakond súlypontja a gerincében van és halála után átfordítja? :)))) Szóval el lehetne még ezen morfondírozni. Amit valószínűsítek, hogy vagy egy róka, vagy egy lemúr megpiszkálta az orrával, attól borult így fel. :DDDDD
@BGy: Hozzá se nyúltunk, mert még ránkfogják. Bottal sem piszkálnám!