14,5 km félig fincsi földúton

14,5 km félig fincsi földúton

Loading

Dobzséval tegnap kihasználtuk, hogy még süt kicsit a nap, és futottunk egy dombosat. Azt mondják jó időre már ne nagyon számítsunk ("évszakváltó front" rá a szakkfejezés), ellenőrizzük a radiátorokat, konvektrokokat, és tekerjük fel a fűtést esténként és reggelenként.

Dobzse javaslatára elkerültük az ilyenkor forgalmas Ürmös utcát, és a Radnai utcán futottunk felfele, ami amellett, hogy futólábnak kellemes földes út, tartlamazza a Czabai-kertet, ami egy "mindössze 0,66 hektárnyi kiterjedésű, zárt terület", vagyis egy nagyobb teleknyi védett ősfás, madárbarát, természetvédelmi oltalom alatt álló erdő a kertváros közepén.
Szóval a táv feléig felfele ilyen földutakon szaladtunk, aztán lefelé a szokásos Felső-alsóvölgyi utca betonján koptatuk a porcainkat,  a volt strand helyén lévő parkban ittunk egyet a közkútból, és kis kerülővel a hazaértünk.
Jó sok domb volt ebben az útvonalban, én azt hittem sokkal jobb tempóban megyünk (5:26 lett), de úgy tűnik ennyit számít az emelkedő. Najó, egyszer megálltunk inni, meg egyszer kutyázni, de az csak 2 perc.
 

Idő: 01:18:50
Táv:
14.47 km
Tempó: 05:26
Térkép: http://www.futoterkep.hu/futas/gosdxk/

Vélemény, hozzászólás?