Szerepem a korona idején

Szerepem a korona idején

Loading

maradjotthon.jpg

Futsz most? Mennyit? Hogy megy?

Nezumi: Nem tudok nem futni. Edzéstervet kapok hetente, mostanában 60 kilométer körül vannak a hetek éppen. Minél melegebb van, annál rosszabbul megy, viszont olyan még nem volt, hogy untam volna.

Róka: Persze, hogy futok! Kell, most talán még jobban. Csak csökkent a mennyiség, heti 2-3 alkalom, egyszerre max 20 km, tempó, pulzusmérés nélkül. Ki az utcára, egy bazi nagy kör. Viszont hiányzik az erdő. :/ Én várom a meleget, mert nagyon szeretem.

Lemúr Miki: Most nem futok, hanem éppen ilyen kérdésekre válaszolok. Egyébként hétvégente úgy 10 km-t.

Keratomi: Minden második nap 20 km. Meg néha öt km-ek spinning helyett.

kert.jpg

Milyen versenyeket buktunk?

Nezumi: lett volna VTM, UB hármasban, UTH pontfőnökként, nyárra szigorúan csak a meleg, aztán az ősz… ki tudja.

Róka: VTM félmaraton, Blackhole, UB Nezumival és még egy érdi lánnyal, UTH 112… És nem tudtuk megrendezni a 2030 perces érdi váltófutást sem, pedig olyan szépen elterveztem, hogy most szombat reggel kezdünk és vasárnap naplementében fejezzük be…

Egyik nap elküldtem a polgármesternek a kérelmet, egy hét múlva visszavontam.
Szerintem év végéig nem lesz itt nagy versenyzés, mert ha vissza-visszatér eza  rossznyavalya, akkor nincs az az épeszű ember, aki több száz, több ezer embert össze akar trombitálni egy kupacba.

Lemúr Miki: Velencei Tóparti Futóparti, Tatai Tófutás, orfűi Spartan Race Beast…

Keratomi: Tóparti Futóparti, Crazy5K; egyelőre ennyi. Be vagyok nevezve a Suhanj!6-ra, de szerintem az is elmarad.

 

Mi lesz szerinted a következő verseny?

Nezumi: a híreken lógva nekem a januári gútai vízkereszti maraton tűnik reálisnak, de ne legyen igazam, én készülök a WizzAirre, a Sparra, az UB-re.

Róka: Ez egy nagyon nehéz kérdés, pedig én tettem fel. Olyan gyorsan változik minden, nem jelenthetünk ki semmit két hétnél hosszabb időre. Én nem bízom az őszi versenyszezonban, nem látom magam előtt, hogy bezsúfolódunk egy esős napon egy tornaterembe futás után gulyást enni.De optimista leszek: augusztusban vagy szeptemberben már lesz 3 Vulkán Kalandfutás!

Lemúr Miki: Remélem, az őszi budapesti maraton nem marad el. 2009 óta mindegyiken ott voltam, és nagyon szeretném, ha ez a sorozat nem szakadna meg.

Keratomi: Ősszel talán már lehet menni futórendezvényre. Vadlán, Piros85, Siófok Félmaraton.

 

Mi a véleményed a működő instant körökről, pl Szénás, vagy az új privátUB-ról?

Nezumi: Nem fér bele a #maradjotthonba. De komolyan, mit mondanék a gyerekeknek, ha én is elmászkálnék? PrivátUB: hát aki nem Pest megyei vagy budapesti, annak hajrá, a többieknek majd az országegyesítés után 🙂

Róka: Nekem sem fér bele, egyetértek Nezumival. Az érdi futócsapattól azt kértem, hogy ha mennek is futni, ne igazán tegyük ezt közzé. Nem tilos futni, nem is életveszélyes, de most nincs itt annak az ideje, hogy másokat is rávegyünk instantkörrel, vagy futásunk posztolásával arra, hogy kimenjen. Tényleg maradjunk otthon. Ez nem hiszti, ez egy jól átgondolt döntés. Mindenhol azt halljuk, hogy a helyiek nem örülnek, ha elmegyünk  a lakhelyükre futni, kirándulni. Ne tegyük, jobb lesz a hangulat.

Lemúr Miki: Ha autóval megyünk odáig és nem futunk át Nagykovácsin, akkor diszkréten belefér.

Keratomi: Ha végig autóval megyünk, és a négy fal között csináljuk, akkor nekem belefér. Komolyabban: eljárok futni most is rendszeresen, de szerintem sem ildomos ilyenekkel izgatni a helyieket.

10km_555.jpg

Mi az, ami kiakaszt vagy nem értesz egyet más futókkal, versenyekkel, szervezőkkel kapcsolatban?

Nezumi: Magánügy, hogy nem marad otthon, de legalább ne posztolja, tényleg. Amit soha nem fogok megérteni, az a futás közben, a városban torkomnak ugró pitbull – tudomtudom, staffi, és bébiszitter-kutya, a legnagyobb kár, amit okoz, hogy agyonhízeleg, mondja tízből egy pitbullgazda, aki pont menhelyi harcikutyát fogadott be. A többi meg… de hát tudod. Nem a kutya a hunyó. A gazdi, akinek van képe azt mondani, hogy csak játszik. Játsszon a gazdival az éhes barna anyamedve.

Róka: Nagyon mérges lettem, mikor ennek az egész szarnak az elején (van aki most is) lekezelően beszéltek azzal, aki tényleg otthon marad, vagy szól annak, aki mégis kimozdul, és bizonygatja az igazát, hogy de neki joga van és hülye aki nem. Ugyanígy zavar, aki kérkedik azzal, mennyire nem változtatott az életén.
Valamelyik nap egymás alatt láttam FB-on a pesti orvosok 12 óra műszak utáni portréfotóit a maszktól sebesre dörzsölt arcukkal, és Lubics Szilvit, ahogy merengve áll egy hosszú futás közben az erdőt nézve topban, shortban. Annyira disszonáns, hogy kinek mi jut ebből a mostani helyzetből. Nekem is kényelmes és biztonságos a helyzetem, de van futótársam, aki a László kórházban orvos, elképesztő higgadtsággal állja a strapát.

Lemúr Miki: Semmi köze a járványhoz, de ha már így rá lett kérdezve: ha bálványozzuk azokat, akik megszállott módon a fél életüket terepfutással, bringázással, hegymászással, ilyen-olyan versenyekre való fanatikus felkészüléssel töltik, ahelyett, hogy a családjukkal lennének. Ha nincs gyerek, akkor oké, lehet minden hétvégén reggeltől estig terepfutni meg lábprotézissel Himaláját mászni. Ha viszont gyereket vállaltál, ott a helyed mellette. Járvány idején meg pláne. Köszönöm, hogy elmondhattam.

Keratomi: ha valaki nem tölti a fél életét futással, bringázással, versenyre való felkészüléssel. – Na jó, bocsi Lemúr Miki, csak trollkodok – szerintem mindenki azt csinál, amit akar, amíg nem árt vele másoknak.

 

Otthon minden okés?

Nezumi: Nem gondoltam volna, hogy ilyen klassz itthonról dolgozni. Persze kert kell hozzá meg madárdal, nem mondom 🙂

Róka: Van pár év homeoffice rutinom, elkezdem és befejezem itthon a munkát időben, sima ügy. Többet alszunk! Nekem a társaság hiányzik, tudjátok mennyit beszélek… 

Lemúr Miki: Hát, elrepedt a szifon a fürdőszobában és csöpögött a víz a földre, de sikerült meghekkelni, úgyhogy most már igen.

Keratomi: Én elvagyok a szobában a munkával. Persze hiányzik sok minden a járvány előtti életből, de előbb-utóbb ennek is vége, és lehet menni megint mindenfelé.

Környezetedben mit látsz?

Nezumi: Pár utcán futok a közelben, hát őszintén soha ennyi futóval még nem találkoztam, de rollerossal, bringással, görkorissal, kutyással, babakocsissal se, engem nem zavar, sőt elkezdődött valami érdekes: eddig ebben a kis agglomerációs városban nem volt olyan, hogy az emberek köszönnek. Most a járvány összehozott minket, látom a tétova mosolyokat, a szándékot, és már elég jól megy, köszönünk, akik most együtt vagyunk egyedül.

Róka: Én nagy köröket megyek eddig ismeretlen mellékutcákon, néha frekventáltabb helyeket keresztezve, ahol furcsálom a tömeget, amikor 3-4 ember is együtt van. Pedig dehogy tömeg! Csak most fura. Nagyon jó utakat fedeztem fel, alig várom, hogy majd megmutassam az érdi csapatnak.
Nekem is tetszik a köszöngetés, szerintem tök jó, hogy barátságosabbak lettünk egymással, megkérdezzük mizu, megyek boltba, hozzak-e grízt?

Lemúr Miki: Kevesebb az autó, szuper!  

Keratomi: A boltok valamiért állandóan tele vannak. Mármint vásárlókkal.

Hova mentél volna nyaralni?

Nezumi: a járvány előbb jött, mint a tervek. Nekem ez most olyan, mintha hat hete nyaralnék 🙂

Róka: Kővágóőrsre mentünk volna vmikor április végén, UB körül Füreden töltöttünk volna pár napot. Nyáron egy hét mátra, pár nap sátrazás Balatonon… Ősszel Horvátország. 

Lemúr Miki: Azt terveztük, hogy valahova Mediterrániába, de nem Horvátországba. Így most megspóroltunk egy csomó információgyűjtést meg szervezést, ez is szuper!

Keratomi: Még nem volt konkrét terv. Én azért reménykedek, hogy nyár végén-ősz elején lesz még pár hét amikor el lehet menni belföldön valahova.

 

Többet eszel, iszol főzöl otthon? Súlyod tartod?

Nezumi: Az elején pánikoltam, hogy összeomlik a világ, alig bírtam enni. Azóta viszont iszonyat sokat főzök, de futok is, semmi nem változott, csak minden sokkal finomabb 🙂

Róka: Én ne tudnék enni? Folyamatosan kajálok! 😀 Napi hétszer szerinte. De a súlyom marad, szerintem fogyogat az izom és jön fel vmi puha, de egyelőre nem látszik. Többször főzünk, jó kajákat eszünk, és van egy csomó húsvétról elraktározott szilvás-marcipános étcsoki tojás…

Lemúr Miki: Igen, de a súlyommal soha nem volt problémám, most sincs. 🙂

Keratomi: Sajnos többet eszek,viszont a mérleg ezt szerencsére egyelőre nem mutatja.

Vettél új cuccokat online?

Nezumi: Futósat nem vennék a netről, sőt semmit se akartam venni, mert járvány idején hogy néz ki az. Lett így egy táska, egy nadrág, egy szoknya, egy blúz… ezek csak magamnak, mert muszáj volt, plusz a gyerekeknek, amit kértek 🙂 Nem múlik el nap, hogy a kis zsákutcánkba be ne hajtana egy futár csomaggal.

Róka: Belefutottam a deka weboldalán pár akciós zokniba, komolyan! 😀 Vettem vagy hat télit, jól jön majd. Egy rövidgatyát rendeltem, olyat ami már van, h legyen nyárra váltás. Tartós kaját rendeltünk egy-két kilót, eláll a bulgur meg a barnarizs. Ja meg kickstarteren két cserélhető szűrős maszkot, júniusban talán meg is érkezik. Ha nem lesz rá soha a rohadt életben szükségem, akkor érte meg legjobban elkölteni azt a húsz rongyot!

Lemúr Miki: Megrendeltem a Madárbarátok nagykönyvét, akciós volt. Most ún. “B” odút készítünk, már csak le kell festeni.

Keratomi: Puzzle-t, ipari mennyiségben. Ugyanitt: kirakott puzzle valakinek nem kell esetleg?

 

Van valami amin tudsz nevetni mostanában?

Nezumi: Naná. Ennyi mémet nem láttam még a barlangrajzok óta 🙂

Róka: Jaja, Lemúr Miki rendszeresen küld nekem szarszóvicces képeket, muszáj nevetnem. Nezumival meg trollkodunk chaten napirajzból kivágott képekkel. 😀 “Hogy sújt minket az a gyönyörű kurva élet.”

Lemúr Miki: Persze, a tumblren annyi kreténség szembejön, hogy minden napra jut egy extra adag eszement baromság. Gondolom, az emberek ülnek otthon és kínjukban elvetemült hülyeségeket gyártanak.

Keratomi: Sokmindenen: Bödőcs Tibor például egy csomó videót tesz ki mostanában Facebook-ra.

 

Minek örülsz, hogy még a karantén előtt sikerült elintézned?

Nezumi: Idén negyedszer kaptam érmet a gútai maratonon és ami még jobb, ötödszörre is sikerült a BSZM. Ami maga a csoda, előtte egy nappal találták meg az első két fertőzöttet, miután hazajöttünk, már tíz volt, egy hétre rá kijárási korlátozás. Örülök, hogy megvettem még előtte az idei első futócipőmet és egy új futózoknit 🙂

Róka: Nagyon örülök, hogy a futónagykövet találkozó Siófokon még minden veszély nélkül lement, állati jó buli volt! Március 8-án mentünk egy Mókus kört a csapattal és most visszanézve nagyon örülök nem lett belőle baj. Egy pár napig paráztam, mert nem volt a legjobb ötlet akkor már összerántani egy csapat ember, akik között van nagy irodában dolgoóz, tanár, kamionos, orvos, területi képviselő… Értitek, ha ott valaki már tünetmentes fertőzött, akkor szétszórjuk több tucat rokonunknak, munkatársunknak.

Lemúr Miki: Egy Mókus kört jól elintéztem még a kijárási korlátozás előtt.

Keratomi: BSZM.

 

Mit sajnálsz, hogy már nem?

Nezumi: Kellett volna még két futós top meg egy térdig érő futónaci, a réginek a sok eséstől csupa lyuk a térde, most hiányzik, hogy ezen spóroltam a BSZM előtt.

Róka: Lejárt a forgalmi és sárgán világít vmi a kocsi műszerfalán. Ja meg téli gumi van fent. Az adóbevallásom is visszajött javítandókkal, utálom.

Lemúr Miki: Rendeltem egy elektromos ceruzahegyezőt Kínából a gyerekeknek a céghez, ahol dolgozom. Meg is érkezett, de nem tudom átvenni, mert bezárt a recepció. De nem baj, mert úgyis távoktatás van, és nem ellenőrzik a ceruzahegyeket.

Keratomi: későn kapcsoltam, hogy kell új futócipő. Sajnos az összes beszerzési forrásom zárva van. Végül sikerült egy akciós párat kifognom, nem is túl messze a lakóhelyemtől, személyes átvétellel.

Mi lesz az első, amit a karantén után teszel a futással/sporttal kapcsolatban?

Nezumi: Futok két órát az érdi ófalusi gáton. Hiányzik 🙂 jobban, mint a Szénás 🙂 rögtön utána kétszer körbetekerem a Velencei-tavat.

Róka: Megyünk egy Mókus kört ugyanazzal a bandával…

Lemúr Miki: Ráveszem Rókát, hogy menjünk el a Rókás körre.

Keratomi: újra megyek majd spinningre.

A elmaradt versenyeid pót-rendezéseire elmész, vagy hagyod már idén, és majd inkább jövőre?

Nezumi: egy ilyen van eddig, az UB, megyünk!

Róka: UB. ha lesz, megyünk, naná! Borvidék félmaratonra is szeretnék, Öcsi nagyon kedvesen meginvitált, mert a Blackhole előtt, mikor még nem tudtuk, hogy elmarad, beszélgettünk arról, hogy, hogyan lehet biztonságosan megoldani a frissítést. (Mire jó pár év a SOTE Mikrobiológia Intézetben!)

Lemúr Miki: Amire csak tudok, megyek!

Keratomi: én is tervezek menni.

 

Szerinted a BSZM szervezői honnan tudták, hogy karantén lesz a szokásos verseny időpontjukkor (március vége)? (Idén ugyanis valamiért március elején rendezték meg a versenyt, ha a szokásos időpontban lett volna, akkor már nem lett volna.)

Nezumi: Azóta is ezen ámulok.

Róka: Nem tudom, vannak különleges képességei a BSI embereinek!

Lemúr Miki: Jugoszláv békaemberek hozták az infót, ürgebőrbe varrva.

Keratomi: Ezt majd meg kell kérdezni a Kocsis Árpitól!

 

Részt veszel valamilyen karantén specifikus futós kihívásban (erkélyen maraton futás, kertben/szobában/kanapé körül futás)?

Nezumi: Ha romlott volna a helyzet, körbe-körbe a kertben, így csak szent borzalommal csodálom, aki csinálj

Róka: Nem, és nem is teljesen értem miért futott pl. egy lány a kocsibeállójukon maratont. 

Lemúr Miki: Dehogy. Gyerekkoromban sokat kergettek az asztal körül, rossz emlékeim vannak. 

Keratomi: Én sem, pedig jó poén lehet egy gyufásdoboz körül 24 órásat futni.

 

Csinálsz otthon valamilyen fitness tevékenységet, akár a futás helyett, akár azért mert a kiegészítő sportos fitness helyed most zárva van? (valamilyen appal, online pl.)

Nezumi: Maradt a heti egy közös gyúrás Paule Timivel és a futótársakkal a messenger videóhívásán, akár naponta jó lenne :

Róka: Melóból hazafutás helyett csokit eszem hétfőnként! Péntek Szent Kondinap Timivel. online, ha hétfőn is lenne csokievés előtt, kibírnám. A céges meetingeken állva veszek részt, az számít?

Lemúr Miki: Némi saját testsúlyos edzést, hátha mégis lesz előbb-utóbb Spartan Race.

Keratomi: Semmit. 🙁

Fedeztél fel új – mindenkitől távoli – futóhelyet a korlátozás alatt?

Nezumi: Nem, mivel nem volt képem kifutni a faluból máshova, körözgetek itthon. Viszont jó játékokat találok ki közben, autórendszámok betűiből képzek szavakat, tippelek, hogy az épülő monstrumokba hány család költözik be, ilyesmi 🙂

Róka: Igen! Érden bejártunk sétálva egy csomó érdekes, meg elszomorító helyet (ld képek), rettenetesen gazdag villákat és totálisan szegény kunyhókat láttunk. Nagyon bejött, hogy nem a szokott széles műutakon futok, hanem a párhuzamos mellékutcákon, szinte terepfutás, jó szintes, nem aszfalt, és jó a kilátás.

rodli_555.jpg

sitt_555.jpg

eger_555.jpg

Lemúr Miki: Nem. 🙁

Keratomi: Nem új, csak régebben ritkán futottam arra, most viszont minden alkalommal.

 

Ajánlj egy talpalávalót!

luzer.jpg

Nezumi: A világért ne hallgassatok rám, lécci, én nem hallgatok zenét futás közben. De mást igen 🙂 hírműsorokat például, a BBC podcastjait, olasz meg német híreket, megsemondom, milyen nyelvtanfolyamokat a YouTube-ról, de magyar rádiókat is, ha érdekel, amiről beszélnek. Igen, a vírusról az a helyzet, hogy mindent… még karanténnaplót is, mondjuk azt Bresciából, ott tényleg durva.

Pl. Simonyi Balázs féle Büntetőkör:

“Az adások sok platformon hallgathatók, klikk ide: iTunes, Spotify, Mixcloud. Letöltés pedig itt: HearThis. Osszátok meg, értékeljétek, kövessétek a különböző felületeken a műsort, hogy másoknak is feltűnjön és sokakhoz eljusson az adásfolyam.

 

Róka: Én egy három tagú dalcsokrot szedtem össze, mint énekórán általánosban. 😀 Nekem mostanában tetszik a Babossy Brothers, a “Van egy ház” jó kis tempófutás alá való!


Herceg Flórától a “Tévóva” beindulós része! Az milyen mikor a népi zene keveredik a maival? Szeretem. 🙂 Ráadásul rókák szaladgálnak a klipben.

És akkor legyen még egy népies pop dal, aminek beindulós hegedűs refrénje van. Bár tudjuk Lemúr Lócitól, hogy “A pop az lúzer!”, azért csak kiáltsuk együtt hangosan, hogy “Dézsmája, nem jutalma!” 
Szabó Balázs Bandája – “Dézsma”

 

Lemúr Miki: Thy Catafalque: Embersólyom . Egy Kaláka-szám altmetál feldolgozása a zseni Kátai Tamástól. Meg itt egy kis jammelés a Trónok harca fő motívumára olyan arcokkal, mint Tom Morello, Nuno Bettencourt és Scott Ian.

 

Keratomi: Már megint én vagyok a retró, de Black Sabbath: Paranoid

Veletek mi a helyzet? Jöhet kommentben!

Vélemény, hozzászólás?