Inkább a gombfoci

Inkább a gombfoci

Loading

Péntek este résztávoztunk egyet a Duna-gáton, és én kábé soha többet.

Rrróka blogtársról tudni kell, hogy félprofi futó volt az ellenállásban, edzőbácsik egzecíroztatták edzőtáborokban, meg ilyenek, és nagyon tudja, hogy milyen egy eredményorientált felkészülés. Péntekre 10 km futást talált ki, úgy, hogy a középső 5 km-t résztávozva futjuk, azaz kb. 700-1000 m-es szakaszokon vágtázunk, rápihenünk 2-3 percet, majd ismét vágta. Mindezt hatszor, s a végén visszacsorgunk az alaptáborba.

Jött velünk Dobzse is, aki kivonta magát a szorgalmi feladat alól, két hosszt futott jó tempóban, oszt’ szevasz. Mi szigorúan tartottuk magunkat az elképzeléshez, és ezek a részidők születtek:

A leggyorsabb tempóban a második résztáv volt meg, 3:33-as idővel, onnantól már lassulgattunk. Az ötödik szakasz végén jól belenyillalt az oldalamba, na, gondoltam, innen sétálok, aztán valahogy mégis összeszedtem magam. Rrróka szerint régi futóbölcsesség, hogy az utolsó előtti erőfeszítés pszichésen a legnehezebb, hiszen akkor már ki vagy nyúlva, de még nem tudod biztatni magad, hogy ez az utolsó, mindjárt itt a vége. Igaza lehet. 

Míg mi széthajtottuk magunkat, Dobzse egyenletes tempóban megfutotta a 10 km-t, és jóval hamarabb célba ért, mint mi a fellángolásainkkal és lihegéseinkkel. Van valami a nyúl és a teknős meséjében!

Rrróka szerint ez a módszer a gyorsulás kulcsa, és nyilván tudja, mit beszél, de ez nekem sok. Kérdem Rrrókát, hogy bírta ezt középiskolás fejjel, azt mondja, az a jó, mikor abbahagyod. Hát köszönöm szépen, én szeretném jól érezni magam futás közben is. "Fuss, ahogy jól esik!", ugye. Az ilyen vágtázás már rég túl van ezen. Nekem nem mondták, kérem, hogy ilyen a futás. Ha tudom, inkább valamilyen más sportot választok, mondjuk a gombfocit. 

Ez az a pont, amikor az embernek fel kell tennie magának a kérdést, hogy miért is fut. Rekordokat, PB-ket, másodperceket hajszol, vagy egyszerűen csak egészséges, fitt szeretne lenni? Feltöltődni a mindennapokra? Közösségi élményt keres? Rákattant az endorfinra? 

Levezetés, majd hazavezetés közben ezen gondolkodtam. Habár most éppen olyan fázisban vagyok, hogy ráizgultam a percbuzulásra (félmaratonon 1:39-en, maratonon 3:30-on belül szeretnék futni), elég jól láthatóak ennek a szemléletnek a korlátai. Az ember nem javíthat a végtelenségig a saját idején, elkerülhetetlen lesz a stagnálás, esetleg visszalépés. Hogy ez egy vagy öt év múlva következik be, teljesen lényegtelen. Akkor mi lesz? Összetörik a kis lelke neki? Kiábrándul magából? Felhagy a futással, és visszaül a fotelbe?

Civilben elég teljesítményorintált és maximalista vagyok, szeretem a legtöbbet kihozni magamból. De a futást más fiókba tettem, nekem nem erről szól. Élvezem a ritmust, hogy dolgozik a testem, mint a gép, a tüdőm tele oxigénnel, beszív-kifúj, ahogy áramlik körülöttem, bennem a flow. Szeretem, mikor úgy érzem, ki tudnék futni a világból, meg azt, amikor már egy lépést se tudnék tenni, aztán mégis. Jó egyedül futni és másokkal is jó, másként. Szeretem a trófeákat, az érmeket és a feliratos pólókat, ezt-azt. A sört a rajtcsomagban. Szeretem a futásban, hogy a napokra feltölt energiával. Hülyén hangzik, de úgy érzem, a bölcsebbé, türelmesebbé, kitartóbbá tesz. Hogy kicsivel jobb ember vagyok, amióta futok. 

Mindebbe nehezen tudom beilleszteni ezeket a vágtákat. Bocs, Rrróka, értem én, hogy miért hasznosak ezek, de ez nem az én asztalom. Nem kezdek el vénségemre résztávozni, fartlekezni, meg versenysportoló módjára edzeni. Kuriózumként egyszer-kétszer belefér, de egyébként maradok a hosszú, egyenletesebb futásoknál. Aztán a versenyen lesz, ami lesz. A héten nézzünk el a magaslesig, oké?

53 thoughts on “Inkább a gombfoci

  1. Rongyosan felöltözött ember ül az út szélén a porban, előtte egy üllő, azon van a bal keze, és a jobb kezében levő kalapáccsal csapkod a bal keze ujjaira. Minden ütésnél óriásit ordibál, könnyei csorognak a fájdalomtól. Az egyik arrajáró megkérdi tőle:
    -Mondja, ebben mi a jó?
    -Amikor melléütök!

  2. nagyon kiakasztott téged ez a résztávos edzés. de nem kell (nem is szabad!) hobbi futónak ilyet csinálni hetente többször. a gyorsuláshoz egy-egy belefér, kell, és több haszna van, mint versenytempón futni a táv 70-80%-át.
    a résztávos edzés elfárasztja tested, és nagyon próbára tesz fejben, hiszen végig nagyon a határain van a futó, de ez is kell versenyen a holtpontkezeléshez, egy domb leküzdéséhez, hajrához.
    ez tényleg nem a fuss ahogy jólesik kategória, de ha célok vannak, azokhoz tartoznak módszerek. vagy 1:39-et futunk, vagy jólesően. 🙂 a jelenlegi edzéseinkkel az első nem nagyon reális cél (nekem főleg), de a másodikhoz tökéletes. nekem bőven elég az is, de néha az ember akar egy kicsit keménykedni, próbára tenni magát.
    nem ment ez olyan rosszul neked, csak nem tudtad mire kell számítani, mennyire nehéz gyorsan futni.

    én már átéltem a futóteljesítmény visszafejlődését is, nem nagy tragédia, csak akkori önmagunkhoz kell mérnünk magunkat. pont azon gondolkodtam én is, meddig fejlődhet egy futó. nézd meg bitliszbát, nézd meg snecit van hova erősödni. magadhoz képest így is rövid idő alatt iszonyat sokat fejlődtél.

  3. pff. próbálkoztam ilyesmivel mostanában, de annyi változtatással, hogy egy 5km-es bemelegítés után (sziget kör) futok 500 métereket oda-vissza úgy, hogy egyik irány sprint a másik kocogás. Hát, 500 méteren kb tolok annyit, mint Ti (gyk 2p/0.5km), de visszafelé olyan lassú vagyok, mint egy csiga, örülök, ha 4-4.5 perc körül visszaérek 🙂

    Lehet, hogy rrrokának van igaza (meg sokaknak másoknak), hogy ez fejleszt de én úgy veszem észre, hogy egyedül a felelősségérzetem fejlődött, mivel a 3. etap után mindig megfogadom, hogy végre megírom a végrendeletem, hogy gondoskodhassak a szeretteimről 😀

  4. @rrroka: Tök érdekes ez a gyorsabb tempó megszokása. Nekem most van szerencsém átállni 5:40-ről 4:50-5:10 -es tempóra és eleinte nagyon szerencsétlenül ment. Nem éreztem kényelmesnek és csak szenvedtem.
    Most negyedik hetet kezdve már kezdek ráérezni és megtanulni milyen mozgással és ritmussal megy ez a tempó. Tényleg erőttetni kell és kicsit kényelmetlen. Én a futást az élvezeti értéke miatt végzem és nekem kínszenvedés ez a résztávos edzés, de hasznos és kicsit izgalmasabbá teszi a napokat.

    Izgatott leszek, hogy milyen időt sikerül elérnem versenyen és mennyit tudok javulni.

  5. @mgergoo: Szereztem egy edzéstervet ami arról szól, hogy 2 órán belüli félmaraton. Az alapján ezeket kell csinálni. Nem esik jól, de elfogadom. Ha már belekezdtem akkor végigcsinálom becsülettel.

    1:55-2:00 közé szeretnék beesni az pont elegendő lesz. Majd jövőre javítok ezen 10 percet és ennyi. Azért én nem futottam UB óta 15 kilinél többet szóval nem is merem megbecsülni mennyi lesz a félmaraton.

    Idén még futok Kassán és esetleg Balcsin aztán januárban közlöm a célt Zsuzsival, hogy ősszel 1:45 alá szeretnék beérni és ez legyen a cél.

  6. @viito: nagyon jól csinálod, az ilyen futásokat így is kell csinálni. sőt, a laza részt még annál is lassabban, hogy jól kipihenje magát az ember! 🙂

    @BRandom: pont ahogy mondod, a futás legyen buli, de az eredményekért izzadni kell. Ez egy őrült ellentmondás! 🙂

    a résztávoknál amúgy hiba kilométeres tempó átlagot nézni az össztávra, mert ha állva pihen az ember fals eredményt kap, ha laza kocogással, akkor is. egyedül a résztáv részideje számít.

  7. @BRandom: a Sziget déli oldalán szoktam ilyen 100/100-akat tolni, de nekem is az a tapasztalatom, hogy az össz időm drasztikusan romlik a sima kocogáshoz képest is. Bár rrroka most mondja, hogy ez úgysem számít, amikor sprintelgetek én sem szoktam törődni vele, hogy a megszokott sziget körömnél akár 5-6-7 perccel is lassabb vagyok.

    @rrroka: köszi a megerősítést 🙂 Akkor folytatom így.

    résztávnál egyébként ajánlott/lehet megállni? Láttam embereket akik pályán úgy résztávoztak, hogy mondjuk 1000 méter sprint, utána viszont pár másodperc kocogás, és megálltak, pihentek, majd elölről. Én mindig inkább mozgásban maradok.

  8. @viito: Nekem azt mondták akár meg is állhatok. Így én leállok/sétálgatok esetleg.

    Én északi oldalon szoktam 100/100-at futni és rájöttem, hogy tényleg irreális azt elvárni, hogy akár közelében legyek egy jó átlagnak, hiszen nullára lelassulok és megfordulok 100 végén. Egyébként kicsit élveztem is, mert vicces 100 méteren kiadni magadból ami a csövön kifér. 🙂

    Annyi pozitív hozadéka már van, hogy jól meg tudok becsülni 100 méteres távolságot szinte bárhol. 😀

  9. @BRandom: ez utóbbi képesség nagyon hasznos lehet a mindennapokban… például ha uszályt vezetsz, esetleg 747-es Boeinget 😀 😀 😀

    Egyébként én is élvezem az ami a csövön kifért. Igazából nekem amikor elkezdtem hosszúakat futni az volt a legnehezebb, hogy megtanuljak lassan futni, mivel korábban inkább rövidebb távokat futottam. Ott pedig ugye az erő beosztásával sokkal kevésbé kell foglalkozni. Jó néha visszatérni ehhez a gondolkodás mentes “száguldáshoz” (nem röhög:D)

  10. @viito: versenyzőként mi mindig megálltunk pihenőben, mondjuk ennek része volt, hogy legtöbbször dőlt is ki az ember egyből, mert annyira ki volt találva, hogy milyen időt fussunk. utána 3-4 perc pihenéssel viszont nagyszerűen regenerálódtunk. hozzáteszem, hogy ez akkor 4:30-as 1500-ra és 2 perces 800-ra készülést jelentett, vagyis ha 20-as csipogóval futottunk (20 mp/100 méter, 3:20/km) akkor az már könnyebb tempónak számított. viszont az edzéseken bemelegítéssel és levezetéssel együtt is ritkán mentünk 10 km fölé, ha 6×1000 volt, az már soknak számított. én inkább 400-1000 métereket futottam. de volt pl olyan edzés hogy 3×60-80-100 méter sprint, kényelmes visszasétálással, sok pihenővel. nem nehéz, viszont ott 13mp körül voltak a százak.
    fingatós edzés volt nagyon a 4db 300 méter, 45 mp-re 3-4 pihenéssel, konkrétan hánytam a légszomjtól. 🙂

  11. @viito: @BRandom: két dologról beszélünk. az egyik a résztávozás, amit Mikiék csináltak. Hosszabb 1-2 kili, többször egymás után. Ez idővel (hetek hónapok távlatában) egyre rövidülő pihenőkkel, (amennyiben a tempó marad), egy-két hét, hónap után gyorsabb tempóval és adott hosszúságú pihenőkkel kivitelezhető. A távok lehetnek sokfélék 3×2000, 6×1000, 2×2000+2×1000, de csináltam már 3x4x400m is, a lényeg, hogy a tempó megmaradjon a végére is, és gyorsabb legyen, mint a versenytempó.
    A másik az iramjáték, vagy fartlek. Aminek az a lényege, hogy gyorsabb és lassabb tempókat váltogatunk. Itt a gyors sem olyan gyors, mint a résztávnál, és nincs is megállás. A “lassabb” az pedig a kényelmes futótempó, amivel a pulzus visszaáll, a normális futópulzusra. A fartleket lehet távra(100/100, 200/100 stb), időre (1p/1p,2p/2p stb), vagy ugye klasszikusan a terep adta adottságokat kihasználva lefelé gyorsabban felfelé lassabban csinálni.

  12. @BRandom: a tempót kiszámolni elég nehéz, a lényeg az lenne, hogy végig az összesnél bírd egyenletesen. nálunk úgy néz ki a 4:45-ös versenytempó tervhez 4 perc körüli tartozna ezer méteren. őszintén szólva én azt hittem sokkal lassabban futunk majd, de aztán ezt kalkulálta ki bírhatóra a robotpilóta. ha mondjuk 4 percesbe futjuk Lemúr Mikinek sem szúr be az oldala. még az is lehet h több értelme is lett volna kicsit lassabban futni.

  13. @rrroka: múlt héten volt 2×3000 ami átlagban 5:07 és 5:11 lett. Sajnos az átlagon rontott egy szakasz ahol nagyon kemény emelkedő volt és ott belassultam. A héten 3×1000 van előírva 3 perces pihenőkkel.

    Eleinte azt is nehéz volt felismerni, hogy mikor megyek olyan tempót ami az elvárás, most már érzem, csak leadni nehéz.

  14. @BRandom: a két órán belüli félmarcsi az ugye 5.43/kili. A frissítésekkel (valahol azt írtad, h 10-ig nem frissítesz) az 2x20mp + a felgyorsulás, akkor kb 5.35-5.40-ben kellene végigtolnod. Vegyük az 5.35-öt (és akkor tutkó).

    A résztávok tempójának 4.55 és 5.05 között kellene lenni. kb 30-40 sec, a különbség kilinként. Hosszabb résztávnál a 30, rövidebbnél lehet 40 a különbség. Ha ennél nagyobb, (vagyis gyorsabban tudsz résztávozni),akkor rosszul mérted fel a versenytempódat, és inkább a hosszabb edzéseidet kellene intenzívebbé tenni. sztem.

  15. Ezt mennyire kell komolyan venni, hogy tempót csak heti egyszer kell futni? Én szerdán is szívesen mennék. Ma 5 x 500 m-t toltam 5’00” körüli tempóban, az utolsóra eléggé elfáradtam, de már most nem bírok magammal, hogy milyen jó lenne menni futni…

  16. @rrroka: De ha hatszor megyek el a héten, akkor meg az lesz a baj, hogy miért futok olyan sokat 😛

    Nagyjából erről a hétről van szó, az a terv, hogy ma volt tempófutás, lesz egy szerdán, és utána vagy pénteken vagy szombaton 16 kili versenytempóban. Lábam bírja, kedvem van, a kérdés csak az, hogy használ-e… :S

  17. @pannonfunk: sztem az baj, hogy túl sokat futsz maxon. váltogatni kell!! ez gátolhatja a fejlődést. próbáld meg amit Sanyival ajánlottunk. Ha nem jön be, még mindig futhatsz itt Pesten is félmaratont velünk az idén. —- és ha tényleg nem jön be, akkor jövőre tavasszal nyulazok neked egy általad kiválasztott időt 1.45 és 1.59 között 🙂

    ilyet még úgyse csináltam 😀

  18. @bitliszbá: nem, az a baj, hogy túl sokáig alapoztam. Ilyen volt az elmúlt három hónap:

    május: 208.57 km, 6’47” átlag
    június: 224.95 km, 6’21” átlag
    július: 193.51 km, 6’04” átlag.

    május-június a totál kényelmes futások időszaka volt. Nincs pulzusmérőm, de tuti, hogy alacsony pulzussal futottam. A sebességnövekedés májusról júniusra csak a fejlődésből jön, az edzéseket ugyanolyan kényelmesnek éreztem végig. A júliusban már vannak tempófutások is, meg maxon futások is, vegyesen a lassabb futásokkal. Múlt héten is volt egy lassú futásom (37 km, 6’25” tempóban), és tervezek egyet jövő hétfőre is (utolsó hosszú a félmaraton előtt, és valószínűleg a maraton előtt is…). Úgy érzem, hogy a tempófutásos edzések hiányoznak most, mert a kényelmes futásból túl sok volt, és pszichikailag kínlódás volt, amikor pár hete elkezdtem maxon futni.

  19. @bitliszbá @rrroka: húú, ha már így belemelegedtünk:

    kb kerek 5′-es folyamatos 3-3.5km-et bírok futni (gyk 3km-nél 14:45-15:00 között vagyok). Utána egyszerűen felrobban a szívem, legalábbis úgy érzem, ilyenkor vissza szoktam alaposan lassulni, a szigeten 27′ körül lesz így a vége. Versenyen (félmaraton) 5:40 és 6:10 közötti km-eket szoktam menni. Ha jól értem, akkor ezen gyorsítana a résztávozás, pár hosszabb gyors: mondjuk 1000m 5′, és utána egy lassabb szakasz.

    Szóval akkor fussak 1km-et mondjuk 5-el, utána mennyit fussak lassabban, és mi legyen kb a lassú? Vagy álljak meg a “sprintelt” ezrek után és időre pihenjek? Mennyit lenne hasznos ebből megpróbálni darabszámra? Mondjuk 3-4×1000 az már jó ha az edzéstervekben jól látom igaz?

  20. @viito: ha mikromakró ciklust már nem is sikerül összehozni résztávval, arra mindenképp alkalmas az 5 perces tempófutás, hogy szokd a terhelést és a fáradtan futást. én egy kiri tempóra simán rápihennék 3-4 percet, de biztos van vmi pulzus érték is, ha vki azt figyeli. úgyis érzed mikor vagy már kipihent ahhoz, hogy az előző tempót told, szerintem nem eretnekség még egy percet pihizni, ha úgy érzi az ember, hogy nem megy. lehet h Lemúr Mikivel kevés volt a 2 és 3 perc, 3 és 4nek kellett volna lennie.

  21. @viito: @rrroka: én a következők szerint csinálom (ami ugye nem biztos, hogy mindenkinek bejön)
    a 400-as tempók között 1-1 perc, minden 4. után 3 perc pihi
    az ezres résztávok között 2 perc (ez az utolsóknál már kicsit soknak tűnik)
    a 2000-es résztávozás 3 perces pihikkel

    sztem, ha el akarod kezdeni, akkor mindegyikre tegyél rá 1-1- percet, és a pihenőidőben sétálj, nyújts, joggolj, hogy ne merevedjenek el az izmok. semmiképpen ne álldogálj, hanem mozgasd magad, és úgy menjen vissza a pulzus.

  22. @bitliszbá: köszi, ezt ki fogom próbálni, bár szerintem egy picit csökkentem a távot és nyújtom a pihenőt az elején.

    rrroknak is köszi a tippeket! Bitiliszbának igaza van, hogy a Nike-ig már nincs elegendő idő ennek a komoly bejáratására, de ott van a Balaton félmaraton novemberben, addig még van majdnem 3 hónap, szóval majd ott futom az űber PB-t 😀

  23. Én most 500 m tempó – 500 m kocogás taktikát választottam, ezt négyszer egész jól tudom tartani.

    @Bozót: Neki kell menni a tempófutásnak, tetszik, nem tetszik. Most eldöntöttem, hogy a téli alapozásban is fogok legalább kéthetente egyszer tempót futni. Most kezdem élvezni, de lehet, hogy csak azért, mert nem ver le annyira az 5 perces tempó, mint az elején 🙂

    Meg egyébként is itt az ősz, valami hihetetlen szép meleg színek vannak a szigeten reggelente vétek ilyenkor nem futni. Jaj, és tudjuk már magunk mögött ezt a hülye versenyt, mert most heti 5 x 16 kilit futnék szívesen…

  24. @pannonfunk: hmm, igazad van, tényleg egy a problémánk ez az 500-500 nekem is 4x megy általában, 5x csak komoly mazohizmus árán megyek neki 😀

    Egyébként a szigeten szerencsére jól lehet ilyet futni technika nélkül is, de pálya nekem sem nagyon van elérhető helyen, úgyhogy lehet, hogy be kell szereznem valami technikát lassan, ami segít ilyesmit kimérni.

  25. @bitliszbá: hú az jó kevés pihinek tűnik. keményen nyomod! 🙂

    @viito: hajrá, PBre fel! 🙂 a résztávhoz távmérésre technikát fölöleges keresni, a váltott tempó úgyis kiakasztja, pontatlan lesz. egy sima óra, és nem távban, hanem időben kell gondolkodni, esetleg azonos szakaszokat futni, és akkor össze tudod vetni az időket egymással.

    @Bozót: te még sosem futottál tempósan versenyt?

  26. @bitliszbá: @viito: hát én biztos nem adnék 50 ropit egy GPS órára, inkább megjegyzek szakaszokat. 🙂 ezért jó a gátunkon a három kapu. 🙂 mondjuk Lemúr Miki okostelcsije egészen jól mér bizonyos helyzetekbe, de az sem tökéletes, ki kéne bővíteni részidővel, meg lestoppolási lehetőségel. (pl ha meg kell állni, akkor azt így ki lehet szedni a bruttó időből). szerintem ha összeülnénk ki tudnánk találni egy mindenre kiterjedő futásmérő eszközt. 😀

Vélemény, hozzászólás?