Hőségben futni pusztító!

Hőségben futni pusztító!

Loading

 

pad.jpg

Végül annyira tűrhetetlen és felháborító lett a hőségben futás, hogy hiába kellettek volna a hosszú
LSD-k, nem bírtam! Pedig van cél, megy a felkészülés… a hosszúk meg mégse! Felháborító, mert belerondít az én titkos kertembe, ahova a sok marhaság elől vonulok el, a futásba! És egyre rosszabb, megállíthatatlan.

Istenbizony mindent megpróbáltam: jeges hűtősál, vizes törölköző, vizes mez, folyamatos locsipocsi, vízivás, sónyalás, tempócsökkentés (hova???), utálatlegyőzés önszuggesztióval, havas tájat képzelek magam elé, de semmit se ér, szóval nincs mese, be kell vetni az atomot: fölkelek fél négykor! Aztán föl a hegyekbe meg az árnyas erdőkbe! Persze újabb Szénás-kiskörre, 31,2 km, majdnem 900 méter emelkedés, ötórás szintidő – na de nem fogom tudni abbahagyni, hazaszaladni félúton, hogy elegem van, mert csak egy utat tudok és Solymáron van a kocsi!

Utoljára, az első próbálkozáskor vittem magammal fél kiló kinyomtatott térképet, itinert, hájlájtolva, színre fújva, fóliázva, aztán csak beletettem két csúnya eltévedést és ki is futottam az öt órából nagyon. Pedig akkor délben se volt melegebb húsz foknál…

Akkor megfogadtam, soha több eltévedés, trekk az órán, a telefonon, bárhol, csak kövessen és szóljon, ha gáz van.

Okos garminom, mint kiderült, ilyet nem tud. Okostelefonom meg nem bír ennyit gps-szel, lemerül három óra alatt. Máshova töltöttem fel az útvonalat 🙂 Okosfejbe 🙂 megtanultam kívülről, jelzésváltásokkal, távolságokkal, irányokkal. Persze a három héttel ezelőtti első kör összes bénázása a fejemben volt még.

Hajnalban kelni egy sorscsapás, de negyed hatkor rajtolni a hűvös, néptelen utcákon, aztán hallgatni, ahogy ébred az erdő, csobog a patak, na az fenséges. A Jegenye-völgy előtt, a Nagyréten, a tisztás szélén láttam egy fehér vásznat. Négyen bivakoltak alatta, szépen becsomagolva. Na de mi van, ha jön a vérmókus? Vérdisznó, medve? 

Simán ment minden, a meredek most még meredekebbnek tűnt, már hétkor fönt jár a nap, de a fák között még tűrhető volt. Egyedül a Remeteszőlős-Nagy-Kopasz közti szakasz volt fura, ennyit mentem volna lefelé? Próbáltam megnyitni a neten a térképet, á, reménytelen… na ott lassultam is, kár érte!

Persze ott is volt az orrom előtt a 2. pont, aztán a kilátó, utána a zöld háromszög, amit csúnyán benéztem múltkor. Most nem tudott átverni! A másik félelmem az volt, amikor le kellett térni róla. Jelöletlen útra! Viszont írta a térkép, ott egy pad kilátással, le is fotóztam, oda tettem az elejére! Mondjuk akkora a pad, mint egy pomerániai törpepincs. Ez pedig a kilátás, béna szelfivel:kilatas.jpg

Ahogy megláttam Nagykovácsit, éreztem, hogy az út első felének összes lassulását be tudom hozni, hiába égetett a nap, felfutottam a Szénásra, na ott égetett csak igazán! 3. kód a helyén, emlékezetből, onnan meg már tényleg csak lezúdultam Solymárra! Váltások, kanyarok, emlékszem mindenre, mondjuk a végén az egy kilométer aszfalt már rohadt meleg volt, de láttam, meglesz ez! 66 röpke perccel jobb, mint az első kör 🙂 El se estem, el se tévedtem, a meleg meg egyszer elmúlik 🙂 4:54:26 🙂 Sokkal jobb is lesz ez, a második fele 10 perccel volt gyorsabb, mint az első – ezt már a kedves szervező mondta, aki hozta az ezüstérmet, megint ragyog minden, hazafelé megint megálltam a Hüvi Center (én kérek elnézést) Costájában egy hatalmas lattéra, hogy még nagyobb legyen az öröm.

12 thoughts on “Hőségben futni pusztító!

  1. Nezumi,

    Bakker Teged is jol elkapott a gepszij, olyan vagy minta a Rakonczay Gabor, aki a sikertelen UB utan visszament megegszer, mert csak. Igazabol mas is visszamegy csak altalaban mondjuk egy ev mulva 🙂

    Mindenkeppen azt kell mondjam hogy ez szep volt, ugyes vagy…

    Ezzel a korrel ennis szemezgetek amiota lattam az irasosat. Ahogy latom eleg uj, es eleg nepszeru is.
    Amugy az ilyen korokbol nekem a medvés-kor van ott listan, viszont az 60 kilometeres, oda meg per pill keves vagyok…

  2. @Speedygonzi: jó kör, szeretem 🙂 Solymár klasszul megközelíthető kb mindennel, a szint tűrhető, nem kevés, de nem nyomasztó, turistajelzések követhetők, a táj hihetetlen, a szervező lefegyverzően kedves. Viszont tegnap rohadt sok volt a rovar, bogár, szembe-orrba-fülbe nyomuló fenevad, plusz a pókháló!

  3. @nezumi: Mondom én gépszij.. kell bronz-ezüst, most már csak az arany hiányzik.. Igy megy ez.

    Amúgy nekem is tetszik, be is teszem az őszi naptáramba. Vagy a jövő hétre 🙂 De mostanában csúnyán meleg van, ahol meg árnyék ott piszok sok rovar. Ma reggel is legyek és szunyogok üldöztek. (lehet hogy kicsit izzadt voltan, és ez segitett nekik engem megtalálni 🙂

    És közben kiváncsiságóbl megnézem újra a Medvés-kör honlapját. (Salgótarján, Medves fennsik, Karancs) és upgradeltek egy “kis” kört ők is.tehát most már 27km és 63 km a két táv. igazából náluk sem volt egy hatalmas dolog ez, mert aza alap kör 8as alakú volt, közepén a rajt/cél, ennek előnye volt hogy lehetett depózni kb féltávnál a kocsiban a rajt cél területen. Viszont náluk nincs érem Macikörre, csak kitűző, Medvéskörre van érem i (1 féle 🙂

  4. @Speedygonzi: fú, köszi a medvés update-t!
    Cserébe Szénás-update: szombaton megtettük az északi karikát, húzós volt a Pilissel, de nagyon szép! Persze hajnali ötkor kell rajtolni Pilisszentivánból, hogy kapjon levegőt az ember, de sok az erdő, megéri! Most már csak össze kell kötni a nyolcas két kurfliját 🙂

  5. Gondolom reggel még mindig sok a rovar…

    Elgondolkoztam egy vasárnap reggel 5 körüli rajton – ahhoz is már korán kell kelnem, 45 perc solymár. Csak az emúlt 2 reggel amikor “rendes” erdőben voltam futni, zavaróan sok volt a rovar. futás közben volt több száz méteren át üldözött egy légy ami folyamatosan az orromat és a fülemet támadta. nyilván ez az árnyékos “singe track”-eken jelentősebb, de hát van olyan is bőven. pedig jól esett változatosságként kicsit az erdőben menni és nem csak a “homokba” meg a szántók szélébe, meg az erdők mellett a túloldalt. Nem baj nemsokára itt az ősz az lesz az igazi királyság az erdőben 🙂

    tavaly amúgy voltunk a Salgón egy szép kört, kb 15-16 km lehettett, az majdnem azon a vonalon ment mint a mackó-kör, csak nyilván azt a 10 km-es kitérőt a medves fennsikra és somoskő várhoz mi nem tettük bele amitől az 28km. az dec 28-án volt, lehet hogy idén is télre marad. Nem voltak rovarok, volt viszont sááár 🙂

  6. Gondolkodtam sokat hogy mitol porgott be ennyire ez a szenaskor. Verkor Medveskor kanyarban sincs ehhez kepest, ez pedig 2 honapja van, es szetfutjak az emberek 🙂
    Arra jutottam hogy kozel van (Buda)Pesthez es van rovid tav, nem csak 60-75 km. Azota latom hogy mashol is lettek rovidebb tavok.

    Szoval addig piszkalta az agyamat a dolog, hogy mivel most hetvegere a hosszum ugyis egyedul van -kis felesegem sajnos eppen nem tud futni, futastol fuggetlen okbol- igy nem kell a 12-18 kmre korlatozni a hosszut hanem lehet tobb. Ha meg mar tobb akkor miert ne lenne picit tobb.

    Aztan beterveztem vasarnapra. Es tegnap este eldontottem hogy ha hajnalban nem leszek mosottsz** akkor indulok inkabb szombaton ( mondenkeppen korai indulast akartam). Es le is nyomtam 🙂

    Kicsit megertettem azt is hogy miert mennek vissza tibbszor az emberek. A sok jelvaltas miatt biztosan mindenkinek az az erzese hogy “maradt meg ebben a palyaban”. En is igy vagyok. 32,9 km-t menetem es rengeteget nezegettem itininert, terkepet, gps tracket. 3-4 ilyen 100-200m es leteresem volt es meg igy sem gondolom hogy nagyon mellementem. Volt kilato a nagy kopaszon, meg foto a nagy-szenasrol.
    Nagyon kellemesen futhato a palya nagy resze. Sok emelkedo van amit meg tudtam kocogni es sok lefele amit meg tudtam futni.
    Meg volt jo sok arnyek. Szoval nagyon nem bantam meg hogy elmentem, es kicsit ertem a visszajaro embereket is.

    Biztos hogy hagytam a palyaban en is. Nem hiszem hogy a kovetkezo honapokban visszamennek, mert nekem a jelenlegi futasaimhiz kicsit hosszu, illetve ilyen hosszu futasnal torekednem kellene az alacsony pulzusra. Amit most nem tettem mert feltem hogy nem lesz meg az 5 ora, ha meg legkozelebb jonnek felnek hogy lassulnek a mostanihoz 🙂

    Nezumi, koszonom az irasod a szenas korrol, de foleg hogy visszamentel, hogy beguzd 5 ora ala – gobdolom ez volt a cel- ez adta a lokest hogy megnezzem mirol is van itt szo.

    Koszi
    Speedy

  7. @Speedygonzi: fú, gratulálok! Tegnap is olyan forgalom volt, mint a Dózsa György úton 🙂 végül váratlanul harmadszor is csináltam egy kicsit, most túrázva, beszélgetve, társaságban, végre láttam, milyen sok mindenről maradtam le, amikor csak rongyoltam meg aggódtam. Három hete megcsináltuk ketten az északi hurkot, úgyhogy már csak össze kell kötni a kettőt – hát az csak ősszel lesz! Hajrá!

  8. Látom lassan a teljes szerkesztőségi csapat kipróbálja magát a szénáson.

    Godnolatban kacérkodtam egy kora tavaszi nagy-körrel, hogy “HA” előre bajárnám a második felét, “HA” nem kellene a navigálással szöszölnöm túl sokat, akkor “TALÁN” beleférnék a szintbe. Ahol egyszer voltam ott másodszor már nem tévek el általában. De most ezt felül kell bírálnom, nem hiszem hogy reális az a nagy kör egyelőre nekem… Milyen szép kis kihivás lesz egyszer… Hát látva hogy Róka koma 2 percet hagyott a szintidőből, úgy érzem át kell ezt még gondolnom. Nem baj sok szép ösvény van még ezen kivül is

  9. @Speedygonzi: nekem az a titkom, hogy t*jok a szintidőre, a kicsúszom, akkor megtanultam az utat, plusz véletlenül semmim se törött el 🙂 ha nem csúszom ki, extra bódottág! Az északi hurkot bejártuk három hete, van benne trükk, amit elsőre kizárt, hogy észreveszek, másodikra értékes plusz perceket jelent 🙂 Érem akkor is van, ha kicsúsztam, annyi a különbség, hogy akkor nem futva, hanem “gyalog”, vagyis túrázva nyomtad le 🙂 sag schon. Az már az enyém 🙂

Vélemény, hozzászólás?