Hóesés, hó, esés

Hóesés, hó, esés

 14 

Hát, ami késik nem múlik, eddig lékbe fagyva figyelt a futás posztja két hummerrel és egy mamutbébivel együtt. Hóhelyzet és fagyhelyzet egyszerre, ilyen ez a tél kérem szépen, tart még vagy egy hétig, mondjanak akármit a medvék.
Szombaton felénk 25 centi porhó esett, hívtam Lemúr Mikit, hogy havazás eláltával tekintsük meg völgyünket, hóban futni remek mulatság, igaz fárasztó, de így lehetünk igazán HÓszútáv blog. Erre már többen is felszisszentek, remélem nem kacsolnak el rólunk iziben, mert akkor lemaradnak a bukásokról, ami pedig minden sportesemény sava-borsa.
Szokásos ruházatomon a repkedő mínuszok miatt sem változtattam, csak vastagabb térdzoknit húztam a kalenji futózokni helyett, tudtam, hogy hamar kimelegszem úgyis. A téli futás titka, hogy olyan gyorsan indulj el, hogy ne kezdj el fázni, mert az eleje akkor nagyon rossz, és néhány méterre az ajtótól/kocsitól bazi könnyen fordul meg az ember, hogy ez igazából nem is futóidő, majd amikor virul a primula, akkor visszajön. Mi nem így tettünk, félig hókotrózott utcákon csapattunk, ródlizó gyermekeket kerülgetve (be kell szereznem egy szánkót…), kipörgő kerekű autókat előzgetve.
Sehol sem volt vészes hó, mindenhol lejárták a gépjárművek, vagy szorgos háziak lapátolták el, így már csak abban reménykedtünk, hogy a Fundoklia tetején találunk fél méteres hósivatagot, de csalódni kellett, az előző napi szél, puff lefújta a tetőről a havat, alig volt 3-4 centi maradék, le sem volt taposva. Azért engem némileg lassított a csapadéknak eme formája, de Lemúr Miki barátom úgy suhant a hó tetején könnyű léptekkel, mint Legolas a Gyűrűk Ura első részében, ahol a többiek derékig süllyednek, míg ő vidáman integet, hogy siessenek már, mit szórakoznak abban a fehér, hideg izében, nincs benne semmi jó. Bennem is felmerült, ami akkor valószínűleg a többi utazóban, hogy egy hógolyóval kéne elégtételt venni, de ez hó még hógolyónak sem volt jó, csak hideg, fehér és útban van, semmi több.
Az M7 hídján aztán fordulóponthoz érkeztünk, ahogy azt Lemúr Miki megállapította, és elindultunk visszafele. Az ösvényen végre sikerült elnyalnom, elegáns gurulással védtem ki az esést, mindenem tiszta hó és hideg lett, fujj. Hamar rámolvadt. Megálltunk néhány fotót készíteni a havas tájról, de szerintem minden havas táj ugyanolyan, lenn fehér, középen sötét-, fent meg világosszürke. Vicces ruhás futók hülye pózban tudják csak feldobni ezt a szürkeséget. Nem időztünk sokat, a mínuszok egyből bújtak be a technikai ruhák alá, robogtunak lépcsőhöz, közben Lemúr Miki is tranyázott egyett, ő is meghengergőzött a hóban, de szerintem csak azért, mert élvezte, plusz nem akarta azt éreztetni velem, hogy ő béna vagyok és csak én esek. Később kiderült, hogy esésben komoly gyakorlattal rendelkezik, valaha cselegáncsozott, ahol addig szóba sem állnak veled, míg az első három hetet végig nem tigrisbukfencezed.
Ezután már simán hazaértünk, se hó, se hideg nem állíthatott meg minket. Az összidőnk meglepően lassú, pannonfunk úgy fog lenyomni minket Velencén, hogy csak na, kénytelenek leszünk előző nap sörözni, hogy legyen mire fognunk.
És végre ráfagyott a lehelet a szakállamra, már mióta vártam erre! 🙂

Idő: 01:03:51
Táv:
11.3 km
Tempó: 05:39

2 thoughts on “Hóesés, hó, esés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük