Egyéni pályacsúcsok a Velencei-tónál

Egyéni pályacsúcsok a Velencei-tónál

 9 

A Hosszútáv blog szerkesztőbizottsága (kiegészülve logisztikai menedzserünkkel, Rrróka feleségével) teljes létszámban rajthoz állt tegnap az agárdi strand parkolójában, azzal az ambícióval, hogy szervezett körülmények között körbefussa a Velencei-tavat. A kellemesen családias esemény reggel 10-kor vette kezdetét, előtte azonban mindenki betárazhatott az összebatyuzott táplálékokból és -kiegészítőkből. Külön köszönet a forralt borért!

A startot jelző nájlonzacskó pukkanására kb. 50 lelkes futó indult beleveszni a ködbe. Készülve arra, hogy Rrróka barátom beszélgetni szeretne, az mp3-as lejátszót otthon hagytam, elhoztam viszont az új Aldi gazdaságos futókesztyűmet, ami aztán a termékteszten kitűnőre vizsgázott.

A szerkesztőbizottság befut a célba

A mezőny hamar bolyokra szakadt, és Rrrókával rövidesen az egyik boly élén találtuk magunkat, nyakunkban érezve négy futótárs párás lehelletét. Ambivalens dolog ez, jó elöl vágtázni, de kicsit olyan is, mint amikor tolnak az autópályán. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy önkéntelenül is a szokottnál gyorsabb tempót vettünk fel, és a pulzusom hamar felkúszott 160-ra.

Az első frissítőpontnál jöttem rá, hogy kár megállnom, ui. pillanatok alatt rámhűlt az átizzadt melegítőfelső — a hideg pedig az emésztéssel összefüggő élettani folyamatokat szokott beindítani nálam ("ereszkedik bennem a gané", mondaná találóan, ám kevésbé cizelláltan keresztapám). Igyekeztem hát folyamatosan mozgásban — és melegen — maradni. A pálya felénél, azaz 14 km-nél még csak 1h15′-et mutatott az óra, és Rrrókával meglepődve konstatáltuk, hogy kb. 5’20"-as idővel teljesítünk, vagyis az eredetileg betervezett kényelmes 6 perces tempónál lényegesen jobban!

A táv második felében az oxigénhiányos állapot miatt kezdtünk hülyeségeket beszélni, amihez hozzá vagyunk szokva, így nem bántuk. A pulzusom már alulról karcolta a 170-et, majd tartósan fölé is ment, de nem foglalkoztam vele, mert nagyon úgy nézett ki, hogy egyéni pályacsúcsot futok. A cél előtt fél km-rel megelőztünk két sporttársat, akiket korábban hosszú km-eken keresztül üldöztünk, majd egy végső nekirugaszkodással 2h32’28"-cel a start után besuhantunk a célba. Három Fél perccel javítottam az áprilisi időmön, de ez eltörpül Rrróka fantasztikus teljesítménye mellett, aki 20 15 egész percet faragott le a legutóbbi idejéből!

Alapos nyújtás, némi forralt bor elégedett benyelése, viszlát, és már úton is voltunk otthon hagyott, aggódó szeretteink irányába. Délután levezető edzésként még volt egy kis anyagmozgatás (konkrétan szekrénycipelés), de ez már egy másik, nem kevésbé sikeres történet.

25 thoughts on “Egyéni pályacsúcsok a Velencei-tónál

  1. szerényen meg kell jegyeznem, hogy csak negyed órát javítottam. 🙂
    más is beszélt hülyeségeket, a célban hallottam az alábbi párbeszédet:
    – Na, és te hogy értél be?
    – Futva…

  2. Fiúk !

    Gratulálok a Velencei-körhöz és a bloghoz egyaránt.
    Ahogy időm engedi,folyamatosan olvaslak benneteket.
    Jó ez a humoros stílus és inspiráló az egész, amire szükségem is van, az én futó ‘karrierem’ a hosszútáv.blogéval egyidős csak, szeptembertől futok , előtte max. a gimiben, ami, meg nem mondom hány éve volt, de az akkor születettek az idén már mind nagykorúak 🙂 szóval abszolút a nulláról, ha nem a mínuszról indultam most.
    Eddig eljutottam az 5,5 km-ig ill. a 35 perc folyamatos futásig..
    Látom, egy életre való kihívás áll előttem…

    Üdv

  3. @Der Medvebocs: Teljesen igazatok volt, amikor utánunk szóltatok, hogy célegyenesben nem szép dolog előzni! Lelkiismeretfurdalásunk is volt addig, amíg le nem vágtátok azt az utolsó kanyart! 🙂

  4. @mandelstam: Én is 30-on túl, zéró futómúlttal kezdtem el kocogni két évvel ezelőtt, és mára már kitartó munkával eljutottam oda, hogy néha egyenesen élvezem! 🙂

    Nagyon fontos ebben a korban, fél lábbal a sírban, mikor már minden nap ajándék, hogy lassan, fokozatosan növeljük a távot. Ez még inkább igaz a tempóra (habár a saját tanácsomat vasárnap nem fogadtam meg, kicsit túlzott iramban vágtáztam, nem kellett volna).

  5. Faszagyerekek vagytok! Áprilisban én is akarok menni. Az már tényleg lehetne egy futóblogos találkozó. Sok versenyen látok blogos pólóban embereket, de nem merek nekik szólni, mert nem mindenki (én sem) a nickjét írta a pólóra és nem tudom, hogy miként szólítsam (rég nem látott anyám).

  6. köszi mindenkinek! remélem többetekkel találkozunk, és legalább kettőtökkel ( @Dobzse: @panic.radio: ) együtt is futunk a következő (áprilisi?) tókerülésen!

    @doncii: egyáltalán nem volt hideg, főleg közben nem tűnt fel, csak egy kis köd.

    @BGy: nekem rrroka van rajta, szóval nem lesz gond. 🙂

    @mandelstam: én meg húsz éve nyomom lassan, a közepén egy pár év kihagyással, az utóbbi három évben aktívan. látod nincs semmi előnyöm, csak annyit ér, hogy nagyon fosok a maratontól, mert sokkal jobban tudom mi vár rám. 🙂

  7. A másik megelőzöttként szintén öröm volt tempót diktálni nektek…
    Az utolsó kanyarról lehet vitatkozni, engem pl. áprilisban arra tereltek..

  8. @bitliszbá: Csak vicceltem, engem is arra tereltek áprilisban!

    Persze teljesen másként viszonyulnék a dologhoz, ha megelőztetek volna. 🙂

    Az utolsó pár km-en nagyon kemény tempót diktáltatok, néztük is Rrrókával, hogy mennyire begyorsultatok.

  9. @bitliszbá: meglepődtem, h utolértünk titeket, mert egyszer még a 7es út előtt rátok futottunk, de rögtön elléptetek. aztán vagy száz méterre kerültetek, amikor csináltunk még egy-két futásközbeni fotót. De onnan már nagyon éreztem, h mindjárt vége és h nagyon jó időt megyünk, ez feldobott és tudtunk hajrázni. a parkolónál nem tudtuk eldönteni merre legális, így inkább kerültünk, nehogy diszkvalifikáljon a szigorú szervezőség, és ne kapjunk a forraltborból… 😀

    @NJoco: hát jobbulást!

  10. @Lemúr Miki:
    Én még mentem volna, de Der Medvebocsot csak két szem szőlőcukorral tudtam megmenteni a végleges lassulástól.
    És csak miatta nem hajráztalak le benneteket 🙂 Mert ha már együtt lenyomtunk 25k-t akkor a végén nehogymá’ elmenjek előre!

    Egyébként jó a blogotok… Legalább látszik, hogy más bolondok is futnak rajtam kívül.

    És csak biztatásként a blog olvasóknak.

    Én tavaly kezdtem újra, 25 év kihagyás után a futást. 2008 márciusa óta 3000 km-t nyomtam le. Tavaly kb 800-at, a többit az idén. (csak a pontos kép érdekében szombaton volt a 43. születésnapom)
    Tavaly a rakparti 10k-t 62 perc alatt nyomtam le (igaz fájt a hátam) – ugye ez 6 perc feletti átlag. Az idén a balatoni félmaraton 100 perc lett, ami ugye 4.45-ös km-ket jelent.
    Leadtam 20 kilót (98->78), lélekben meg fiatalodtam legalább 10 évet. És úgy érzem vannak még bennem tartalékok….

    Úgyhogy minden kezdőnek, újrakezdőnek és tétovázónak: HAJRÁ, HAJRÁ, HAJRÁ!!!!

  11. @bitliszbá: szép visszatérés! én is sokszor futottam már együtt mással, de nekem sem volt soha ingerem, hogy otthagyjam a társam az utolsó pár méteren. szerintem az nem lenne túl bajtársi.
    a 2200km ebben az évben elég durva, én alig járok 800 fölött, átlagban 5:20 a tempóval.
    érdekes, h én felfele szedtem a kilókat, de mondjuk elég vékony voltam: 178vm/62kg ideális futóalkat. azóta nem is sikerült megközelíteni az akkor futott időimet és az 1:39es félmaratont (idén 1:45ön belüliek mentek simán). mondjuk 2010ben ez megdől az nem kétség, csak kérdés az, h mennyivel. 1:30 micsoda álom…!

  12. @Lemúr Miki: hát sokat gondolkodtam ezen a maraton dolgon vasárnap óta. régóta kitaláltam, h októberben lefutom, a kérdés az, h milyen időt tervezzek. lehet h nem is kéne semmit kitervelni előre, csak jó sokat edzeni okosan, azt majd szeptemberben meghatározok vmi célidőt. olyan sok idő van addig, hogy bármi megtörténhet, meg annak az ellenkezője is. ha szerencsénk van akkor addigra nekünk is olyan “problémánk” lesz, mint nektek jövőre… 😉 így ugye nehéz a hosszútávú terv. 🙂

  13. @Lemúr Miki: Köszi a biztatást, a fokozatosság fontosságát saját káromon tanultam meg, rögtön az elején ‘tévedésből’ tripláját csináltam az előírtnak többször is, mert félreértettem az edzéstervet /szőkenő-szindróma:-)/,a térdem ‘kiakadt’, 2 hétig lehajolni se bírtam stb.
    Ma már okosabb vagyok, hála az ilyen futós blogoknak, fórumuknak (is).
    A legjobb érzés minden futás után, h. ezt is képes voltam megcsinálni, megint ‘legyőztem’ magam.
    Így féllábbal a sírban:-) a célom ‘csupán’ az állóképességem lassú felfejlesztése,a km-ek gyűjtögetése h. majd egyszer, pár éven belül gondolhassak félmaratonra…

  14. @rrroka: Remélem,egyszer majd én is elmondhatom – az unokáimnak- h. 20 éve nyomom 🙂
    Azzal azért vitába szállnék, h. nincs sok előnyöd, dehogynem, km-ben,tapasztalatban és egyáltalán!
    A maratont pedig számomra még egy másik dimenzió, bár titokban megfordult már a fejemben, h. milyen szép is lenne a 40. szülinapomra ajándéknak:magamnak magamtól. Addig még 3,5 év. Persze, ha kitartó vagyok (az vagyok) és minden rendben alakul majd.
    Szerinted reális gondolat ez vagy hiú ábránd?

  15. @mandelstam: 3,5 fél év …. több mint elég. Emberek vagyunk és mint a legtöbb dolog ez is a fejedben dől el. Ha elhiszed, hogy meg tudod csinálni, és fel is készülsz rá, akkor sikerülni fog. Ha nem hiszel benne, akkor sose fogod lefutni. Nekem egy év alatt meglett, de én magammal szemben kegyetlenül kemény vagyok! 2 év okos felkészüléssel mindenképpen elég, 3 meg maga a NIRVÁNA… :))))

    HAJRÁ!!!!!!!!!!!

  16. @mandelstam: hát persze h elég, ha tudsz edzeni. ahogy bitliszbá mondja, még kevesebb is.
    nekem annyi előnyöm tényleg van, h nagyon megtanultam a teljesítményem határán futni, elviselni az ezzel járó fájdalmakat. talán egy kicsit jobban tudok küzdeni. de erre már elég rég nem volt szükség, mindig a biztonságos zónában teljesítem a versenyeket. ezért szeretnék majd egy olyan félmaratont, majd maratont, ahol ezt elhagyom. csak jobban szeretek a barátokkal futni, mint küzdeni… 😀

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük