Blues számból nem lesz powersong. Tisztelem, becsülöm Deák Bill Gyula munkáságát, de rá kellett jönnöm a futáshoz (egy-két számot kivéve) nem igazán alkalmas az a zenei stílus, amit ő képvisel. Viszont ma ilyen kedvem volt, kipróbáltam. Nem jött be, hagyom, nincs sértődés. A blues marad meló mellé. 🙂
A dombos körömet futottam, a hóra és az autósokra való tekintettel egy kicsit más útvonalon, elkerülve a forgalmasabb műutak egy részét, mert a havas szélű utakon nagyon kényelmetlen az idióta kocsik elől ugrálni alkalomadtán. Nem tudom, hogy a fények miatt volt, vagy átcsúsztam egy párhuzamos világba, ami kicsit más, mint az eredeti sajátom, de az útvonal dombjai ma sokkal nagyobbaknak tűntek. Mint amikor egy plédet jobban meggyűr az ember: a mintája, felülete ugyanaz, de a hepehupák sokal nagyobbak. Fura, ismerősen ismeretlen érzés volt ahogy figyeltem magam előtt az utat. Utólag az időmet nézve is gyanús, hogy én mégsem a szokott utamat jártam be. Nem örülök neki, hogy a párhuzamos világok közül pont egy dúsabb domborzattal rendelkezőbe csúsztam át.
Remélem, hogy az eddig jobb kézre eső villanykapcsolók maradtak a megszokott oldalukon, és hogy a 106-on továbbra is a tűzoltókat érem el.

Idő: 01:23:53
Táv: 14.75 km
Tempó: 05:41
Zene: Deák Bill Gyula – Bűnön, bánaton, börtönön túl; Mindhalálig blues