Yours Truly 50 km, meg egy kis terepfutás a Vértesben

Yours Truly 50 km, meg egy kis terepfutás a Vértesben

Loading

Szerencse, hogy hétfőtől vasárnapig szokás számolni a futóhetet, mert amúgy kiderülne, hogy vasárnaptól szombatig, a Yours Truly 50-en, majd a heti futásokkal, és a szombati Vértes terepfutással együtt 110 km-et futottam hét napon belül… Az meg nekem piszok sok.

1_5.jpg

A YT a szokásos jó hangulatot hozta, összejöttünk vagy huszan az érdi gáton, onnan a klasszikus útvonalon felspuriztunk Érd tetejére. Tesóm volt a kísérőautós, frisstés, fényképezés felelős, verhetetlen logisztikus, tökéletes segítség volt, köszi Petya! 🙂 Fent az Iparos utcánál kaja-pia, majd “innen már végig lejtő” illetve “ez az utolsó emelkedő”, visszafutottunk a gátra. Az időjárás most sokkal jobb volt, mint az előző hónapban, a gáton futott további öt kör utolsó órájára még a nap is kisütött. Ahogy elnéztem a 25 km most sem okozott senkinek nehézséget.
Most öten mentünk tovább a gát körökre. Nekem ez volt az első aszfalots maraton fölötti ultratávom, és ehhez képest elég simán ment. Nem futottunk túl gyorsan, végig beszélgettünk, frissítettünk. Kicsit féltem a körözgetéstől, de végül nem okozott sokkot, még azon is tudtam mosolyogni, hogy tapasztalt ultrás társaim már azt jósolgatták hogyan fogok egyszer egy alig egy kilométeres pályán 6 órán keresztül körözgetni. Az a mondás járja, hogy az ultratávokkal nem az baj, hogy vérhólyagot kap az ember, hanem az, hogy vérszemet, de ezt a veszélyt most nem érzem. Erre mondja Áron barátom, hogy mostanában egyre többször beszélek az ilyen hosszútvákról úgy, hogy nem fogok ilyet futni, ám mindig hozzáteszem hogy “de”, vagy “kivéve”.
Szóval nem hiszem, hogy valaha körözgetni fogok 6 órán keresztül, de egyszer egy olyan 50 km fölötti aszfaltos versenyen szívesen indulnék, ami vagy A-ból B-be tart, vagy az utcai futásokon szokásos pályán rendezik meg. Van egy pár ilyen, ha valaki tippeket szeretne: BSZM bármelyik szakasza, Szufla, BBU szakaszok…

 

szar30km.jpg
A terep az persze más, ahogy láthattátok nagy mellénnyel beneveztem a Vértes terepmaraton ultratávjára, 52km@1250m szint, mondván ott nem kell gyorsan futni, a terepviszonyokhoz mérten tud az ember taktikázni, hát vagy belepusztulni, ha nincs eszénél. 

RabiMiki meghívott minket a Vértesbe bejárni a táv egy 30 kiris szakaszát, én meg, hülye fejjel, azt találtam mondani, hogy “nem kell tökölős tempó, szép lendületesen-vidáman végigrontunk az ösvényeken”. Csak arra nem számítottam, hogy én leszek a leggyengébb láncszem a csapatban. Az engem fuvarozó Keratomi 12 órás versenyekre, meg UB párban teljesítésre készül, RabiMiki 20 perc alatt fut 5 kirit, emellett 50 km fölötti terepfutásokat reggelizik, a vele érkező Athosz, pedig egy Lavaredo ultratrail finisher kabátot viselt… (Lavaredo, 119km@5850m) Az első 7 km a Vértes csúcsáig folyamtos emelkedő volt, én vittem nordic botokat és igyekeztem takarékosra venni az emelkedőket, de folyton lemaradtam, és ennek nem oka, csak indoka volt az, hogy vagy tízszer a sárban ragadt valamelyik botom, és vissza kellett mennem érte. A csúcs előtt romokban hevert az erdő, mindenfele kidőlt fák és letört ágak, ezzekkel a legkevesebb baj, hogy kerülgetni kell őket, de mivel esznek majd fák, ha lombkoronájuk fele a földön hever?

6_1.jpg

A következő lejtős, sárral és ágakkal gazdagon borított szakaszon nagyon jó hasznát vettem a nordic botoknak, meglehetősen magabiztosan és stabilan rongyoltam a srácok után. Itt megint nem csak ezért maradtam le néhány métert, hogy a pálcáimmal hadonászva nehogy leszúrjak valakit. Aggódva néztem az egyre magasabbra kúszó pulzusomat, majd egy idő után úgy döntöttem, hogy inkább nem demoralizálom magam az adatokkal.
Egy jópofa emelkedőn egy fenyőfát kikerülve, a dombba belesétálva, majd kicsit bajlódva egy cipőmbe került gallyal, hirtelen egy négyes elágazásnál találtam magam, egyedül. A srácok sehol. Nagyjából 70%-ban voltam abban biztos, hogy egyenesen mentek tovább és a lejtőn tűntek el ilyen hamar, de egy ismeretlen erdő közepén, másfél óra futás után a 70% nem tűnt elégnek. Lementem a domb aljába, körbenéztem, nem láttam őket, fütyültem párat (rohadt hangosan tudok fütyülni), de semmi válasz. Visszamentem, nyomokat kerestem, de nem vagyok egy nyomolvasó fenomén. Kihasználva a pihenőt megettem egy csoki, ittam vízet és végül elindultam lefele, mert tényleg csak erre tűnhettek el ilyen gyorsan. Pár méter után jöttek is szembe, fél kilométerrel arréb észlelték, hogy csökkent a létszám. Kérdeztem, hogy hallották-e a füttyszót, de semmit sem hallottak. Pedig még csak lombok sincsenek. Rájöttem, hogy egy erdőben elkeveredni nem is olyan nehéz.

4_4.jpg

Innen Vitányvárig az útvonal legszebb részén haladtunk, vízmosás, hatalmas mohás sziklák, patak, viszonylag sérülésmentes erdő. A várat épp újítják fel, de nagyon az elején járnak még, itt tartottunk kemény 5 perc pihenőt, és rá kellet jönnöm, hogy rajtam kívül senkinek nincs szüksége kajára. Megettem egy gyümölcszselét (Vitatigris helyett most valami Aldis biomasszát), majd beálltam a szokásos sorvégi pozíciómba. Lemúr Miki nagyon örült volna a helyzetnek, mert a következő 6-8 kilométeren kb egy szót sem tudtam szólni, pedig eljött az “innen már végig lejtő” szakasz, ami hasonlóan az érdi yours truly második feléhez nyomokban azért remek emelkedőket tartalmaz. 

2_3.jpg

Találkoztunk egy csomó szarvassal! Nem volt olyan nagy rudli, mint a mostanában elterjedt az ismert videón (bár szerintem azok sem voltak olyan sokan, csak több kört futottak), de 20-30 jószág biztos szaladgált egy csoportban, sosem láttam még ennyit egyszerre.

5_1.jpg

Egy idő után tényleg már csak lefele tartottunk, akkor beszélgettünk is kicsit, figyeltem, hogy a többieken látszódik-e némi fáradtság, de ez nem volt jellemző. A kocsikhoz érve lerogytam, előszedtem a táskából a maradék csokikat, nagyon eléhezettnek éreztem magam. Kérdeztem ki kér, továbbra is senki. Ezt hogy bírják?
Az 5:10-es maratoni versenytempómnál egy ütéssel magasabb átlagpulzuson hoztam ezt a kb 31 kilométeres távot 7, hét, HÉT perces tempónál. Oké, volt benne majdnem 700 méter szint, de ez akkor is elgondolkodtató. A VTM-en azt hiszem ráérek majd óvatosabban kezdeni.

7.jpg 

13 thoughts on “Yours Truly 50 km, meg egy kis terepfutás a Vértesben

Hozzászólás a(z) bellone bejegyzéshez Válasz megszakítása