Volt egyszer egy K100… – Bozót és a Kinizsi 100

Volt egyszer egy K100… – Bozót és a Kinizsi 100

Loading

A Kinizsi Százas a wikipédia K100 oldala szerint "hosszútávú – 100 kilométeres – gyalogos teljesítménytúra a Pilisben és a Gerecsében, Budapest  és Szárliget vagy Tata között, melyet a résztvevőknek 24 órán belül kell teljesíteniük".
A ’80-as évek eleje óta megrendezett túrán manapság egyre több (ultra)futó is indul a Terep Százas elnevezésű verseny keretében, hogy a lenyomja ezt a röpke hegyes-völgyes száz kilométert, majdnem 3000 méter szinttel. A pályán a legjobb időt a hölgyeknél Balogh Andrea futotta 10:36:33 idővel 2008-ban (6:20-as kirik), a férfiaknál pedig Németh Csaba tartja rekordot 8:52:13 idővel, amit 2007-ben teljesített. Ez 5:20-as tempót jelent…

Bozót idén először indult, úgy látszik nagyon elkötelezte magát az ultra jelzésű futóversenyeknek. A versenyt az elmúlt esős hétvégén rendezték ( május 29-30.), ami némi többlet kihívást is biztosított.
És mi lesz a következő, Bozót?

Az írás majdnem olyan hosszú, mint egy K100, szóval kedves olvasók, camelback és energiaszelet az olvasáshoz!

"Volt egyszer egy K100…

…egész pontosan már harmincszor volt, de nekem mégis ez volt az első. Így utólag számmisztikázva végülis van benne valami stílus, a 30. Kinizsi 30. szülinapra (2 hét múla esedékes amúgy) 😀 (Isten éltessen így előre is! Mindig örülök, hogy a fiatalok is sportolnak! – rrroka)
Már régóta terveztem, de mindig közbejött valami, elhullottak mellőlem a korábban még lelkes társak vagy én futamodtam meg, illetve a körülmények szóltak közbe. De idén senki és semmi nem állhatott az utamba (vagy nem mert 🙂 Az útvonal részben ismerős volt már, de így egyben még nem jártam végig, valamint százas túrából is ez volt az elsőm. Szokás szerint 3 fokozatú időtervem volt:
1. alapterv, féllábon is sikerülnie kell: szintidőn belül – ami itt 24 óra,
2. reális terv: 20 órán belül, belekocogva, nyugisan,
3. álomterv: 15-16 óra – ahol lehet futva, keveset szöszölve.

Nem agyaltam előre túl sokat a túrán, de azért látogattam az indexes Kinizsi topikot és ott akadtam össze Asciimo sporttárssal, aki látszólag hasonló tempót tervezett. Felmerült az ötlet, hogy ha mindkettőnknek jó akkor menjünk együtt. Utólag is köszönet jár neki a segítségéért, információban, a nevezésben és egyáltalán 🙂 Tudtam, hogy ezen a túrán nincs lépten-nyomon szolgáltatás, így egy tevepúp beszerzése mellett döntöttem. Nothing new on race day – tartja a mondás, vagyis semmi újat ne versenyen próbáljunk ki, hát én most ismét megtettem, ráadásul egy ilyen necces dologgal, mint egy hátizsák és egyben a folyadékutánpótlásom záloga. 🙂 Mentségemre legyen mondva, hosszú futásnak már akkor nem lett volna értelme, a tatyó pedig nagyon kényelmesnek tűnt rögtön elsőre (az is volt, nem dörzsölt, nem ugrált, jó volt). (Jöhet a márka, ár/érték, egyebek leírása is, közhasznúan! – rrroka)
A túra előtti nap a szokásosnak megfelelően tevékenyen telt, este még autóznom kellett egyet és beszaladtam vásárolni pár dolgot a maglódi nagy áruházba. Nagy meglepetésemre a zöldséges részlegnél összefutottam Sünivel (Hol máshol? A felvágottaknál? Rovar-részleg csak ázsiában van a hipermarketekben.  – rrroka)! Mekkora mázli?! Ő általában az ország másik végében tartózkodik, én ritkán megyek ebbe a bumszliboltba, ráadásul zárás előtt fél órával…. 😀 Kicsit csevegtünk aztán mentem az utamra, hiszen még össze kellett pakolásznom másnapra.

Anyósnál őriztem kutyát-házat aznap éjjel, így reggel spóroltam némi időt a közlekedésen. Összeraktam a táskát, került bele egy könnyű, pici esőkabátka, 4 kicsi szendvics, banánchips, 2 csomag szezámszeletke, 2 alma, bepanthen krém, zsepi, pénztárca, mind gondosan bezacsizva eső esetére. A púpot nem töltöttem tele, kb 1,5liter vizet tettem bele. Odakészítettem még reggelire egy szendvicset, egy kaukázusi kefírt és egy almát, kikészítettem a ruhámat és egyéb ház körüli tennivalók után aludni tértem. Fáradt voltam, így ezzel nem volt gond 🙂

Hajnal 5 után szólt is az ébresztő. Gyors szedelőzködés, vazelin ahova kell (… – rrroka), pulzusmérő fel, cuccok felkap és indulás a buszhoz. Az utazás alatt kényelmesen megreggeliztem és már alig vártam, hogy induljon a menet 🙂 A HÉV tele volt túrázókkal, néhányan óriási hátizsákokkal, kabátban, kamáslival, botokkal, nagyon felszerelkezve, mások futócicanaciban, övtáskával. 🙂
Békásmegyeren találkoztunk Asciimoval, szereléket igazítottunk , ismerősökkel dumáltunk kicsit, aztán 8 után pár perccel elrajtoltunk (a papírunkra 8:00-át bélyegeztek). Yoyooék és Steve és Nyuszi valamivel korábban elindultak már, reméltem, hogy Nyusziékat beérem valahol. Hamarosan kocogósra váltottunk, nem is volt semmi gond, de ahogy emelkedni kezdett a terep, nekem nem esett jól a relatíve lendületes tempó. Nem vagyok eléggi hegyi ember és elég lassan alkalmazkodik a szervezetem az emelkedőkhöz, ezt már korábban tapasztaltam. Asciimo szedte a szép hosszú lábait, Forresterrel csacsogva úgy gyalogoltak fel az emelkedőn, mint a gép. Kezdtem lemaradozni, egy darabig még igyekeztem lépést tartani, de annyira ugrált a pulzusom az egekbe és kezdett ritkulni körülöttem a levegő, hogy jobbnak láttam nem erőltetni a dolgot. Sajnáltam, hogy máris leszakadtam, de nem lett volna értelme kockáztatni a totál savasodást rögtön az első kilométereken (utólag megtudtam, sajnos neki sem sikerült a PB, de azért 16 óra körülivel behúzta 🙂 ). Gratula!

Saját tempóban kocorásztam tovább, az emelkedőket tempósan gyalogolva, a többit futogatva. Igyekeztem nem zaklatni a túrázókat, kivártam az alkalmat az előzésre és remélem sehol sem felejtettem el megköszönni, ha félrehúzódtak, hogy elmehessek. Sajnálatosnak tartom a túrázók-futók közti nézeteltérést ebben a témában, főként, hogy sok túrázó kocog időnként és fordítva, tehát nincs élesen elkülönülve a két tábor, ráadásul semmi egyéb nem kellene csak egy kis türelem és udvariasság (Manapság ebből van a legnagyobb hiány a becsület és tisztesség után. – rrroka).
Egyszercsak utánam kiáltott valaki, így megismerhettem Sistergőt is a topikról 🙂 Jó ötlet volt a Bozót feliratú sapit vennem. Sajnos végül nem sokakkal találkoztam, pedig rengeteg embert előztem meg és bár ajándékkötöző nem lógott rajtam, de rám volt írva a nickem. Legközelebb ne féljen senki megszólítani ha elsuhanok mellette! 🙂 Általában ráérek pár szóra! 🙂

A Kevélyek, a Hosszúhegy, a szerpentin, mind hozta a megszokott formáját, nem volt könnyű. Sütött a nap ezerrel (Feljebb azt írtam esős hétvége. Rosszul emlékszem, nem is esett? – rrroka), nagy volt a levegő páratartalm is ami tovább nehezítette az amúgy sem könnyed sétát. A pilisi szerpentin mumus számomra, jórésze nem vészes meredekségű, de ahogy szép folyamatosan emelkedik, egyszerűen sosem tudom megfutni. Most is szinte végig gyalogoltam, a lejtőt viszont most is nagyon élveztem, bár elég bokagyilkos lehet a sok kő, ha valaki nem vigyáz. A nyeregbe érve egészen meglepődtem, hogy milyen komoly állomást keraáltak itt a szervezők. Sátrakat vertek, büfét üzemeltettek, még cipőbemutató vagy hasonló is volt. Itt találkoztam Sancimanóval, aki paradicsomlét ivott. Ez utóbbi infó azért fontos, mert folyamatosan sós paradicsomléről fantáziáltam és már beterveztem, hogy az első lakott helyen veszek valahol. Ha nem látom meg Sancinál, tuti indultam volna tovább rögtön, de így kivártam a sor a büfénél. 🙂 Nem mértem részidőket, de legalább 15-20 perc veszett ezen a ponton, ha nem több. Ettem egy szendvicset is, sétáltam kicsit aztán kocogtam tovább. Sanciékat hamarosan beértem, elismerően nyilatkozott a tempómról, megköszöntem, de sajnos tudtam, hogy nagy mázli lenne ha ezt tudnám tartani végig.

Dorogra érkezve egyszercsak megpillantottam Nyulat és Steve-et! Bizonyára hülyének néztek a körülöttem lévők, mert elkiáltottam magam örömömben, hogy Nyuuuuuszííííííí. :)) Összepusziztunk és együtt folytattuk utunkat. Steve bölcsességein mosolyogva általmentünk Dorogon, itt találkoztunk a Makai párossal akik most a 40-es távon indultak, majd a Nagy Gete támadása előtt falatozunk kicsit a Solkima (Miki) által prezentált terülj-terülj asztalkámnál. Nyuszi zöldséglevese nagyon finom volt és a víz is nagyon jól jött mert amúgy keresnem kellett volna egy kutat, hogy feltöltsem a púpomat. Ennyit a "no depó" tervről :)))

Elég sokáig élvezkedtünk itt, de aztán csak összeszedelőzködtünk és nekiindultunk a rettegett hegynek. Természetesen tényleg nem piskóta, de azért egy picit túldimenzionált szerintem. Az előző hetek csapadékos időjárásának és az ezáltal vadul burjánzó növényzetnek köszönhetően, rettentő párás volt a levegő, nem túl délcegen haladtunk felfelé. Nem mertem megkérdezni Steve pulzusát, de gondolom lehetett vagy 100. :))) Az enyém kicsit több volt ….
Szegény Nyuszi elég gyűrötten nézett ki, mondta is, hogy nem áll a helyzet magaslatán. 🙁 De azért hősiesen nyomult felfelé. A csúcson picit pihiztünk, Nyúl adott finom nápolyit, köszi. A sziklás lejtőt is abszolváltuk, hogy aztán felmászhassunk a Hegyeskőre. 🙂 Felhívtam Yoyoot, mondta hogy már a Tokodi pincék után vannak és Dildivel veszekszik, hogy zabáljon. :)))

Ez a Tokod előtti szakasz nekem elég fura volt, mert két éve jártam erre és úgy rémlett, hogy akkor egy vízmosáson majd egy köves szekérúton simán bejutottunk Tokodra, most viszont megkerültünk egy dög nagy repcetáblát és úgy tűnt még Tolnát-Baranyát is, mire végre rátértünk a földútra ami Tokodra vitt…. A repcésnél ért be minket Bocska István, akiről mindig csak annyit tudtam, hogy ő Gurdon Évi párja, pedig azért ő is tett már le ezt-azt az asztalra 🙂 Kiderült, hogy ő is sokkal jobb időt tervezett, de aztán a meleg és egyéb körülmények folyamatosan rontották ennek esélyét és már kényelmes kocogós-gyaloglós verzióban tolta (Mennyire más fogalmai vannak az embereknek a kényelmesről. – rrroka). Miközben dumáltunk, kicsit lehagytuk Nyúlékat, de biztos voltam benne, hogy Steve végig mellette lesz, így nem rágtam magam rajta, hogy elléptünk. Na, azért olyan őrült nagy előnyt nem szereztünk, a Tokodi pincéknél épp csak megettem a zsíroskenyérkémet amikor már utol is értek minket 🙂 Itt külön kiemelném a finom savanyú ubit és a Túró Rudit amit kaptunk!

Egyik kedvenc jelenetem és a túra abszolút különdíjra érdemes arckifejezése is innen származik:
Ülünk a padnál, megettük a kenyérkénket, rudinkat, ittunk, stb. Felállok, veszem a zsákom, mire István olyan igazi kíváncsi kiskutya szemekkel rám néz és kérdi: Máris mész? 😀 Így elmondva biztos nem olyan poénos, de az az arc , hát…kilométerekkel később is emlegettem 🙂
Hagyta magát meggyőzni, hogy induljunk, mert semmivel se lesz jobb ha sokáig ücsörgünk, ráadásul gyűltek a szürke felhők a fejünk felett. Az emelkedőn aztán megállapítottam, hogy István nyugodtam pihizhetett volna vagy negyedórát, akkor is lazán utolért volna Mogyorósbányáig, annyira nehézkesen másztam felfelé. 🙂 Ez a helyzet innentől általánossá vált, emelkedőn mintha legalábbis az Everestet másztam volna, még a fülemen is próbáltam levegőt venni, aztán a lejtőn simán tudtam kocogni…
Mogyin nagy mázlink volt, épp addig esett az eső (Na azért! Mondtam, hogy esős hétvége! – rrroka) amíg a Kakukkban pecsételtünk, ettünk, pihiztünk. Mire meghánytam-vetettem magammal, hogy felvegyem-e az esőkabátot, már szinte el is állt. Befutottak Nyusziék is, utólag is köszönöm a kedves invitálást egy kis depóra, de ettem banánt, ittam kólát, elégnek tűnt. Remélem gond nélkül célbeértek, mert később már sajnos nem találkoztunk. Azt sem tudtam, hogy innen előttünk vagy mögöttünk voltak-e, csak most az edzésnaplókat nézve látom, hogy kicsit tovább élvezték a Kinizsit. Remélem nem volt nagyobb baj, csak a fáradtság….

Elindulván már éreztük, hogy kezd hűvösebb lenni, a nap még küzdött, hogy a felhők közül kiverekedje magát, ami több-kevesebb sikerrel ment is neki. Közben Sancimanó ismét beért minket, ami jól mutatja, mennyit tököltünk a pontokon, hiszen mi elég sokat kocogtunk is. Némi dumaparti után nekilódultunk. Pélin a forrásnál nagyon jól esett egy kis mosakodás, egészen felfrissített. Könnyed kocogással haladtunk, részemről az első emelkedőig 🙂 De azért csak eljutottunk Pusztamarótra is, sőt az egyházi üdülőhöz is, egész lihegésmentesen. Pusztamaróton láttuk a 24órás tájfutó váltóverseny kiszolgáló létesítményeit és néhány az erdőt keresztül-kasul szelő tájfutót is 🙂 Igen, gondoltam rátok Tibi bá és Imre 🙂

Valahol errefelé kezdtük előszedni a lámpáinkat, mert a sűrűbb erdőrészeken már erősen szürkült és egyre marasztalóbb volt a sár is néhol. Bizonyára rettenetesen nézhettem ki, mert a korábban csuklón viselt zöld kendőt kötöttem a fejemre, hogy a fejlámpa kényelmesebb legyen. 🙂

Bányahegyen rengeteg időt eltöltöttünk, megettünk egy-egy levest, meglátogattam a mellékest, és rácsodálkoztunk Véghattira, hogy mit is keres itt ilyenkor 🙂 (mint kiderült, gyaloglósban nyomták). Mire elindultunk egész klasszul ledermedtem….Magamra húztam a hosszúujjú felsőt és az esőkabit is és így dideregve kezdtünk kocogni reumás pingvin stílusban. Aztán persze sikerült felmelegedni és hamarosan öltözhettem is vissza egy rétegbe, csak immár a hosszú ujjút választottam. Koldusszállásig egész sokat futhattunk volna ha nincs a sár, de így lépten-nyomon meg kellett torpanjunk. Előnyben voltak a túrabotokkal rendelkezők (azokkal meg nem lehet kényelmesen futni, gondolom – rrroka), de szerintem mindenki megcsúszott itt-ott. Szerencsére nem estem bele a trutyiba egyszer sem, de a cipőm megmerült egy kissé. A ponton nagyon jólesett a tea és vizet is tudtunk vételezni púpba ami "életmentőnek" bizonyult, mert mindkettőnké elfogyott. István itt adott valami decás izoport a vizemhez ami nem tudom mennyit használt, de legalább elvette a műanyag ízt :). Köszi! És egy fél powerbart is kaptam tőle, ami meglepően finom volt. Még sose próbáltam ezeket az űrkajákat, a gélre ezután sem fanyalodtam rá, de ez a szelet jó! Csak nagyon ragad. 🙂 (Nekem van dekás energiaszeletem, tartogatom, ha végre tudok futni, vmi nagyobbat… Csokis és narancsos. És ami csokis, az csak jó lehet… – rrroka)

A sárgán továbbindulva ismét élvezhettünk egy kis dagonyát itt-ott, másutt meg klassz köves utat, de haladtunk, bár a sunyi emelkedő nem igazán jött be. Már talán csak mentális gát volt, de nem akaródzott semmi olyat futni, ami nem látszott egyértelműen lejtőnek. 🙂 Szegény István nem is értem, hogy bírt velem maradni, tényleg nem sértődtem volna meg ha ellép, de állította, hogy jó ez így neki (Fejben sokkal könnyebb valakivel menni, mint egyedül tolni. A hosszúfutás a mi szintünkön igazából csapatsport. – rrroka). Pedig azt is mondta, hogy már jobban esett neki a futás, mint a gyaloglás…. Így értsük meg a férfiakat! 😀

Persze nincs túra egy kis mérgelődés nélkül. Igyekeztünk figyelni a jelzést, de egyszercsak eltűnni látszott. Jöttek mások is, így nem aggódtunk, aztán még mondták is, hogy jó felé megyünk, semmi baj, ők tudják sz utat. De valami gyanús volt. Egyszercsak találtunk egy piros leágazást, a térképet nézve elbizonytalanodtunk, hogy tényleg jó helyen vagyunk-e. Nem is az eltévedéstől tartottunk igazán, csak nem szerettünk volna levágni az útvonalból (sajnos nagyon sokan megtették, sok helyen…sose értettem, mi értelme van egy ilyen teljesítésnek (Bakker, ezt el se hiszem. Levágnak és utána nyugodtan átveszik a teljesítés jelvényt? Gyalázat. – rrroka)) Igazából nem jöttem rá, hogy végül hol kavartunk, de párszáz méter után visszataláltunk a jelzett sárgára. Kicsit dühített, hogy talán rövidítettünk. 🙁

Némi sarazás-kocogás és el is érkeztünk a Baji vadászház EP-hez. Itt már nem szöszöltünk, pecsételtünk és nyomás. Mondták a lányok, hogy itt-ott van még sár. Végülis igazat mondtak: itt is volt, meg ott is. 🙂 Innen már egész gyorsan telt az utolsó pár kilométer. Valami útnál ott várt minket Gurdon Évi és a Baj-Tata szakaszon autós kíséretet kaptunk. Olyan aranyos volt, mintha legalábbis a Spartathlont nyomtuk volna 😉 Átcikáztunk néhány tatai utcán és hopp, egyszercsak ott volt a cél. 19 és fél óra LOL 😀 (Istvánnak csak 19 🙂  (utólag számolgatva, he nem pihizgetünk, ücsörgünk, vacakolunk  a pontokon, ez kb 3 órával lenne kevesebb 🙂 (De elfogyhatott volna az energia… – rrroka) )

Megkaptuk ami jár, szép jelvény, oklevél, meleg kézfogás és meleg leves. 🙂 Szerényen Ispiékhez települtünk kajálni (jópofák voltak, odahívták Évit, hogy üljön közelebb, meséljen a franciaországi 24-órás VB-ről, de kb. addig jutott szegény, hogy hideg volt és nem volt meleg kaja 🙂 Kicsit dekoncentráltak voltak a srácok. 😛

Beszerveződtem hozzájuk a hazaútra, amiért utólag is nagy köszönet! Hárman háromfelé kókadoztunk a hátsó ülésen, viccesek lehettünk. 🙂 Azt hittem nem fáj semmim, hát azért a mozdulatlan ücsörgés után a Délinél nem volt olyan hetyke a mozgásom, mint elképzeltem, de sikerült megközelíteni a metrót, majd a buszt is és csodamód mindkettőn felébredtem mikor le kellett szálljak. (Vagy mentél pár kört, és pont ugyanott ébredtél fel. 😀 – rrroka) 🙂 Ennyi pihi elégnek is bizonyult egészen hétfő hajnalig. 😛 Fura…..szuperkompenzáció vagy mi a szösz?! (közel 48 óra ébren….brrrr)

Végül, mert nem tudom hova illik:
Képtelen vagyok felidézni, hol voltunk amikor Böki telefonált, de azért arra emlékszem, hogy mit beszéltünk. 😛 Épp kérdezte, hogy jól vagyok-e, hogy állok vízhólyaggal, fájdalommal, mondom, hogy nem fáj semmi, minden oké, erre valamit dörmögött, hogy olyan nincs, én meg ráléptem egy hülye kőre és kifordítottam a bokámat….. Szerencsére nem estem rá, csak leültem a lendülettől meg a belenyilalló fájdalomtól. Tuti, hogy Böki átkozott meg. 😛 , biztos ott tekergette a wodoo baba lábát :)) Mázlim volt, mert nem sérült meg a lábam komolyan, de azért főleg a létramászásoknál (Milyen létra?! – rrroka) és a köves-sziklás részeknél eléggé éreztem. Ja, tényleg, ott volt, a létrás résznél! Előtte simán átmásztam telefonnal a mancsomban, egy hülye kövön meg kinyírom magam, szuper….

Ha már fájdalom és sérülés téma, büszkén és örömmel mondhatom, hogy a szokásos bokafájdalomtól eltekintve csak némi izomfáradtság van a combokban, semmi más. Ez is mutatja, hogy állóképességben van itt hiány, amúgy mehetne a futás keményebben is (Keményebben? 19 és fél óra alatt teljesítetted! Azt nem értem, hogy ha kocogással ennyi, akkor hogy férnek bele túrázva a 24 órás szintidőbe? – rrroka). Majd fog, remélem 🙂 És kivételesen kidörzsölődés sincs. Tökjó 🙂

Hatalmas elismerésem mindenkinek aki teljesítette és emelem kalapom azok előtt is, akik feladni kényszerültek, de megfontoltan döntöttek. 

Bozót, 2010 május"

Gratulálunk Bozót! Szóval, mi a következő haditerv?

17 thoughts on “Volt egyszer egy K100… – Bozót és a Kinizsi 100

  1. Némi reagálás, ha szabad:

    1. NEM verseny! még ha szeretik is egyesek annak hinni….

    2. cuccról megy írás

    3. változóan felhős hétvége volt, mi megúsztuk minimális csepergéssel, de most hallom, hogy a tájfutók vasárnap felhőszakadással ünnepelték a 24órás verseny végét…

    4. Bot – terepen sokkal könnyebb vele haladni, csak tudni kell használni (no meg illene veigyázni is vele…néhányan kis híjján leszúrtak a hadonászásukkal) A jó bot könnyű és akár összecsukható is, így nem macera vinni.

    5. Csalás – bármíly fura is, rengetegen csalnak teljesítménytúrákon, épp ahogy az élet más területein is. És igen, büszkén átveszik a díjazást. A legrosszabb amikor a gyanútlan újoncokat is a rossz útra küldik….

    6. Idő, pihi, stb.: 100% biztos vagyok benne, hogy tizedennyi pihenéssle se lett volna nehezebb. A frissítésre kellett volna jobban figyeljek, de amúgy tök fölösleges téblábolás volt. A 24 óra inkább a terep nehézségének szól, de amúgy simán teljesíthető gyalog. A TT nem a kocsmázásról szól elsősorban, ha nagyjából folyamatosan haladsz nem lehet ügy. Mi rengeteg időt elszöszöltünk, ennyi. Jövőre 15 óra, csakazértis! 🙂

    6. Létrák: néhol a turistautak bekerített területeken vezetnek át és kapu helyett létra van, mert így tuti nem marad nyitva. A kerítés két oldalán fel és le. A Vértestolna műút felé egymás után 3 van (rejtély, hogy miért 3, elvileg párosával kéne legyenek….)

    És végül, köszi, hogy kitetted a beszámolóm!

  2. Klassz a beszámoló és gratulálok a teljesítményhez! Egyszer talán majd én is nekivágok. 🙂

    Mennyire egyértelműek a jelzések? Nem lehet eltévedni?

    A tevepúp beszerzésén én is gondolkodtam, lassan hosszabb távokkal illene készülnöm a maratonra, és 20 km fölött már jó lenne frissíteni menet közben. Gondolom, úgy 5 ezer pénzbe fájhat egy ilyesmi, nem? Hány literessel toltad?

  3. @Lemúr Miki: Hi! Nem nekem szólt a kérdés, de pont most gondolkodtam, hogy írok egy postot az outdoor felszerelésekről, ezért most ide is belepofázok.

    Alapvető probléma, hogy a nagy gyártók(Camelbak- Lowe Alpine,Salomon)cuccai kurv@ drágák, viszont a paramétereik nem biztos, hogy jobbak, ezért első körben a kék nagyáruházba néztem körül, és egy ilyet választottam:
    http://www.decathlon.co.hu/HU/product_8090169-67813845/

    Van belőle Ultralight változat ami könnyebb (90grammal), de ez sem nehéz, illetve a másikat nem nagyon lehet kapni. A derékpántján van egy kis zseb (amit le is lehet szedni) nagyon praktikus, ha nem akarsz kisebb dolgokért folyton a hátadhoz kapkodni. Jár hozzá egy 2 literes vizestasak is. Olcsóbbat én nem találtam, viszont nem dörzsölt ki sosem, teljesen megszokható futás közben, ergo tudom ajánlani.

    Aztán a Mátrabércen kifigyeltem, hogy a nagyok kulacsövvel nyomják. Be is szereztem egyet, mert pl nyáron nagy hőségben a fene sem akar zsákot cipelni.
    tengerszem.hu/modules.php?name=menu&dtIsBlk=y&dtId=24&dtId2=25&bid=1715&order=nev&filter=m

    Ez is teljesen bevált. Ez csak 140 gramm, ennek ellenére van két kis oldalzsebe, ahol kulcs, telefon csoki korlátozott mennyiségben elfér. Kulacs nem jár hozzá, de egy kereskedelmi forgalomban kapható (750ml)ásványvíz (sportkupakos:)) palackjával teljesen kompatibilis. Ez is egy jó alternatíva (ráadásul még márkás is:)).

  4. @Lemúr Miki: szerezz ilyen egyes csövet, nekem négylövetes van, akkor nem kopizol. 🙂 szerintem a hátizsák nagy melegben nem túl kényelmes, és én attól tartok, hogy az ember felhúzza tőle a vállát, ami nem jó.
    de hamarosan megtudjuk… 😉
    nekem egyébként van egy plusos kamelbekkem, kölcsönadom tesztelni, ha szeretnéd.
    mondjuk mostanában nem nagyon van rá szükségünk. :/

  5. @Lemúr Miki: A jelzések annyira egyértelműek amennyire fel vannak festve és amennyire figyele dőket. Ez nem terepfutás, nincsenek szalagok (a városban a végén mondjuk volt néhány, mert ott nincs jelzés), nincs itiner, csak a főbb pontok. (de persze a gps track fent van neten, de az én olvasatomban az szentségtörés egy tt-n :))

Hozzászólás a(z) rrroka bejegyzéshez Válasz megszakítása